Érkezett hozzám egy aktuális felvetés:

"Egyébként a krisnások ünneplik a karácsonyt?"

Nehéz kérdés, mert a "krisnások" nem egy homogén tömeg, az MKTHK hivatalos állásfoglalásáról pedig nem tudok.

A karácsony, mint keresztény ünnep amúgy is keveseknek él, inkább egy össztársadalmi népszokás lett, amihez mi is alkalmazkodunk.

Mivel nem a Marson élünk, így nehéz kikerülni. Ott vannak a szülők, rokonok, és most már a gyerkócök is, így az ortodox, elutasító álláspont nehezen tartható.

Személyesen azt gondolom, hogy a szeretetünket kifejezni egymás felé mindig jó, de ebből ne legyen egy idegbeteg vásárlási örület, a levágott állatok tömegéről már nem is beszélve.

Erről írtam is régebben pédául itt, és itt.

Itt olvashatod az előző részt.

2002-ben, az „Om” lemez megjelenésekor ismét váltottunk.

Egy LaHalle boltban felfedeztünk egy indiai lenvászon inget, ami mindenkinek tetszett.
Mindamellett hogy sokkal elegánsabb volt, mint az egyszerű póló, keleties hatása is volt.

A korábbi próbálkozásokkal ellentétben ennek kellemes volt a viselete és jól is éreztük magunkat a színpadon benne.

Egy közös Mantra-Replika turnén, a nyári fesztiválokon és a Govindás unplugged koncerteken viseltük.

Az enyém még most is megvan, szoktam hordani is néha.

Már nem emlékszem pontosan, hogy mi volt előbb a „Tetteim súlya” borítója, vagy a ruházatunk váltása feketére, de mindenképpen összetalálkozott.

Mivel az korábbi ingünk szabását nagyon bírtuk, így annak a mintájára, kiválasztott anyagból ránk varrták.

Olyan feketét szerettünk volna, ami már kékes. Jól is nézett ki a végeredmény, még csillogott is a színpadi fényeknél.
Viszont nagyon műszálas volt, így ömlött rólunk a víz.

A másik gyengéje a kicsit „diszkós” kinézete volt, így viszonylag hamar kikerült a használatból.

Az én példányom a szekrényben pihen azóta, mert ez normális (nem színpadi) viseletre sajnos alkalmatlan.

Ha valaki szeretné emlékbe, jelentkezzen nálam.

Az inget viszont nem bírtuk, így lecseréltük egyszínű fekete pólóra.

Az új felállásnál is ezt folytattuk, kivéve Kowát, akihez sokkal jobban illett valami színes, színpadon is mutatós darab.

Ebből kétféle is volt, az egyiket a fotózásnál, a másikat a koncerteken és a klipforgatáskor viselte.

Érdekesség képen itt egy eddig nem publikált „sikha-mutogatós” fotó by DNS. 

Most ég bennem a tűz, hogy írjak, akár kényesebb témákról is őszintén, nyíltan. Ez most a terápiám része :)

Abban kérném a segítségeteket, hogy ti is bátran írjatok nekem (fb komment, privát, vagy mantravgd@gmail.com), hogy miről szeretnétek olvasni. Látjátok, kitört a demokrácia! :)

Igazából úgyis nektek csinálom, akkor szóljon arról amit ti szeretnétek. Lehet egyszerű, személyes, necces, bármi. 

Szóval, várom!

Tudom, hogy ezt a szót mire használják leggyakrabban, de most nem pont erről lesz szó, vagy csak egy kicsit.

Azzal, hogy azt mondom, hogy mindenki boldog akar lenni nem mondok nagy újdonságot. Ez a lélek természete és egyben szükséglete. Ebben nincs is vita, de az ehhez vezető út már sokkal kérdésesebb.

A legtöbb befolyás a külső világból a reklámokon keresztül arra tol, hogy szerezd meg amire vágysz és akkor boldog leszel. Ebben az a legnagyobb csapda, hogy egy picit igaz is. Tényleg vannak szükségleteink amiket ha megkapunk, elérünk akkor kellemes érzés tölt el. De ez nagyon átmeneti.

Egy ruha, kütyü, stb. birtoklása, esztelen pletyizés, chatelés, fb bámulásával rengeteg időt, pénzt, energiát tudunk elcseszni. Relatív könnyű út, de elég múlandó és hosszabb távon semmi előrelépés.

Sok szájtépés helyett itt a javaslat: mozogj, olvass, tanulj, meditálj, de leginkább próbálj az általad szeretett embereknek örömet szerezni.

Ők boldogok lesznek, és látni ezt a legjobb dolog. Ki tudja meddig lesz rá lehetőségünk, hiszen az élet véges, vagy csak egyszerűen megunják az önző fejünket, vagy felbukkanhat a konkurencia, aki értékeli amit mi nem.

Szóval ne legyél lusta, hidd el, hogy megéri az erőfeszítést, hisz az eredmény egy magasabb szintű boldogság.

„Hogyan is láthatnánk be a tudatlanságunkat, ami pedig a tanulás előfeltétele, ha szüntelenül a meglévő tudásunkat használjuk?” 

Henry David Thoreau

A napokban orvoshoz kellett mennem és megcsapott egy komoly betegség szele.

Amikor utána néztem, hogy ez mitől van a testi okokról (örökölhető, 40 év felett, stb.) nem sok volt viszont olvasva a lelki hátterét megdöbbentem.
„Az érzelmek meg nem élése, ki nem mutatása, elzárása, illetve el nem engedése a leggyakoribb lelki oka… A múlt nem megfelelő feldolgozása, vagyis az, hogy nem vagyunk képesek levetni a múlt terheit, hanem cipeljük magunkkal.”

Megoldás pedig: „Érzelmileg minél gazdagabb életet élni, ami az érzelmeink kiélését, kimutatását is tartalmazza.”

Nyilván csinálom amit az orvosok javasolnak, de alaposan elgondolkodtam. Világ életemben őszinte gyerek voltam, volt is bajom belőle elégszer. Persze ennyi idősen benőtt a fejem lágya és óvatos vagyok, hogy ne keverjem magam nagyobb bajba.

Sokszor azt hiszik rólam, hogy konfliktus kerülő vagyok, pedig nem, csak nem szeretek megbántani embereket. Az igazság egy dolog (már ha egyáltalán megvan az igazság), de hogy mit vált ki az emberekből az a másik.
Nem véletlenül nem látja valaki a saját tükrében, azért mert nem akarja. És ez így erőszak. Persze meglehet, és néhány (közeli) kapcsolatunkban meg is kell tenni, de hogy mikor és hogyan az egy másik, nehéz dolog.

Az őszinteséget magunkkal kell kezdeni, szembenézni a saját kis hazugságainkkal, lustaságainkkal, stb. És nem kiverni mások kezéből a tükröt…

Hogy mit fogok csinálni? Még nem tudom pontosan. Igyekszem kimutatni az érzéseimet, remélem senkit nem fog ez lekaszálni :)

A múlt velünk él, de el is múlt, ezért azzal még nehezebb boldogul. Remélem sikerül.

Turkálva a szekrényben rábukkantam egy-két régi koncertruházatra és eszembe jutott a régi ötlet, hogy ezeket megmutassam nektek néhány plusz infóval és storyval.
Hogy ne bántsak meg senkit a sajátomat mutogatom és magyarázom.

Ez volt a kezdet.

Kinek milyen póló került a kezébe. Az enyém egy „gouranga” feliratú volt, az első Magyarországon gyártott sorozatból.

Még Csukás Laci barátommal terveztük és gyártottuk le 1996 tájékán.
A Sziget-fesztiválon akartuk terjeszteni Gouranga Band-es kazettákkal együtt. Kicsit megelőztük a korunkat és csak később értékelték az ötletünket, de egy kisebb sorozat elment belőle.

A legelső fotózáson és az első koncerten is ez volt rajtam.

Sajnos már nincs meg. A kínai minőség nem volt túl tartós...

Egyszerű vászonnadrág és cipő tette teljessé a kollekciót.

2000 tavaszán kitaláltuk, hogy egyénibb öltözéket kellene öltenünk amibe belecsempésszük az indiai kultúrát.

A leghíresebb esemény a TV2-es interjú volt amikor ezt viseltük.

Nem volt túl kényelmes. Különösen Jaya Hari szenvedett, amiről a Mantra-filmben is mesél.

De leginkább az volt a baj, hogy nem éreztük jól, természetesen magunkat benne, és ez kihatott a színpadi teljesítményre is.

Én még viseltem a 2000-es Szigetes Mantra koncerten, aztán soha többet.
Ott vettük fel a „Még” klipjét.

Végül visszatértünk a jól bevált pólóhoz. Néha mintával, néha anélkül.
Oldalzsebes nadrág, vászoncipő volt a teljes szett.

Kényelmes és olcsó volt. Mivel ez volt a Mantra történetének legmozgalmasabb időszaka koncertek szempontjából jól jött, hogy több váltás ruha állt rendelkezésre.

Ezt viseltük a 2000-es Replika- és 2001-es Tankcsapda-turnén, majd az azt követő fesztiválokon.