A napokban orvoshoz kellett mennem és megcsapott egy komoly betegség szele.

Amikor utána néztem, hogy ez mitől van a testi okokról (örökölhető, 40 év felett, stb.) nem sok volt viszont olvasva a lelki hátterét megdöbbentem.
„Az érzelmek meg nem élése, ki nem mutatása, elzárása, illetve el nem engedése a leggyakoribb lelki oka… A múlt nem megfelelő feldolgozása, vagyis az, hogy nem vagyunk képesek levetni a múlt terheit, hanem cipeljük magunkkal.”

Megoldás pedig: „Érzelmileg minél gazdagabb életet élni, ami az érzelmeink kiélését, kimutatását is tartalmazza.”

Nyilván csinálom amit az orvosok javasolnak, de alaposan elgondolkodtam. Világ életemben őszinte gyerek voltam, volt is bajom belőle elégszer. Persze ennyi idősen benőtt a fejem lágya és óvatos vagyok, hogy ne keverjem magam nagyobb bajba.

Sokszor azt hiszik rólam, hogy konfliktus kerülő vagyok, pedig nem, csak nem szeretek megbántani embereket. Az igazság egy dolog (már ha egyáltalán megvan az igazság), de hogy mit vált ki az emberekből az a másik.
Nem véletlenül nem látja valaki a saját tükrében, azért mert nem akarja. És ez így erőszak. Persze meglehet, és néhány (közeli) kapcsolatunkban meg is kell tenni, de hogy mikor és hogyan az egy másik, nehéz dolog.

Az őszinteséget magunkkal kell kezdeni, szembenézni a saját kis hazugságainkkal, lustaságainkkal, stb. És nem kiverni mások kezéből a tükröt…

Hogy mit fogok csinálni? Még nem tudom pontosan. Igyekszem kimutatni az érzéseimet, remélem senkit nem fog ez lekaszálni :)

A múlt velünk él, de el is múlt, ezért azzal még nehezebb boldogul. Remélem sikerül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.