A fenti cím négy kategóriát fed le, melyet (bevallom önkényesen) én állítottam fel.
Lehetne több, vagy kevesebb, de itt most ennyi.
Ahogy a filmek elején szokták írni: „bármi hasonlóság valós személyekkel csupán a véletlen műve” 
A hőbörgő
Van véleménye, de meg marad a mellett ezt csak szűk körben fejti ki. Néha  ha csak magában duzzog. Nem túl produktív, inkább csak saját maga és mások idegesítésére jó.
A lázadó
Ő már tovább megy, és több-kevesebb tudatosság jellemzi. Az elégedetlenségét már tettekben és szavakban is kifejezi. A motivációja legtöbbször nem tiszta, mint ahogy a céljai se, de az biztos, hogy nem tetszik neki a fennálló „rendszer”.
A forradalmár
Tudatosan küzd a „rendszer” megdöntésében, és ezért komoly áldozatokat is kész hozni. Már próbálja a célt is megfogalmazni, de ezek gyakran nem mutatnak túl messzire:  „döntsük meg a rendszert és kész”.  Sokszor a győzelemmel se tudnak mit kezdeni, mert nem volt pontos terv arra, hogy mi történjen utána.
A reformer
A legjobb esetben csak a hibák kijavítására törekszik. Szét tudja választani a bűnt a bűnöstől és hosszú távú tervei vannak egy lehető legkevesebb hibával működő hatékony és jó rendszer kiépítésére. Tudja, hogy a forradalom és a változás is csak egy fázis az igazi cél elérése érdekében.
Ha van kedved, vizsgáld, meg, hogy egyes esetekben te melyik kategóriába esel. Tanulságos lesz…

A fenti cím négy kategóriát fed le, melyet (bevallom önkényesen) én állítottam fel. Lehetne több, vagy kevesebb, de itt most ennyi.


Ahogy a filmek elején szokták írni: „bármi hasonlóság valós személyekkel csupán a véletlen műve” :)

A hőbörgő

Van véleménye, de meg marad a mellett, hogy ezt csak szűk körben fejti ki. Néha  ha csak magában duzzog. Nem túl produktív, inkább csak saját maga és mások idegesítésére jó.

A lázadó

Ő már tovább megy, és több-kevesebb tudatosság jellemzi. Az elégedetlenségét már tettekben és szavakban is kifejezi. A motivációja legtöbbször nem tiszta, mint ahogy a céljai se, de az biztos, hogy nem tetszik neki a fennálló „rendszer”.

A forradalmár

Tudatosan küzd a „rendszer” megdöntésében, és ezért komoly áldozatokat is kész hozni. Már próbálja a célt is megfogalmazni, de ezek gyakran nem mutatnak túl messzire:  „döntsük meg a rendszert és kész”.  Sokszor a győzelemmel se tudnak mit kezdeni, mert nem volt pontos terv arra, hogy mi történjen utána.

A reformer

A legjobb esetben csak a hibák kijavítására törekszik. Szét tudja választani a bűnt a bűnöstől és hosszú távú tervei vannak egy lehető legkevesebb hibával működő hatékony és jó rendszer kiépítésére. Tudja, hogy a forradalom és a változás is csak egy fázis az igazi cél elérése érdekében.

 

Ha van kedved, vizsgáld, meg, hogy egyes esetekben te melyik kategóriába esel. Tanulságos lesz…

 

Az élet

2016.11.01. 11:14

 4 éve írtam, most is igaz:

Tudod, igazából elfáradtam, nem akarlak meggyőzni semmiről. Ha az eddigi tetteim, életem nem elég, akkor mi többet tehetek?
Persze, tudom, a modern élet arról szól, hogy évről-évre, napról-napra, óráról-órára, percről-percre újra bizonyítani kell mindent, újra el kell adni magunkat.
De nem fárasztó ez egy kicsit? És célszerű?
Fontos, hogy az ember ne punyadjon bele a kényelmesbe és alkalmazkodni is kell a változásokhoz, de az egész élet nem lehet ez folyamatos alkalmazkodás, amiben mindig bizonyítani kell.
Az élet, ahogy mondják olyan, mint az iskola, ahol persze van dolgozat és felelés, de (szerencsére) nem csak az. Fontos dolog a számonkérés, vizsgáztatás, hogy tudjuk, hogy hol tartunk, de ennek tényleg csak ennyi az értelme.
Mert a lényeg nem kapott jegy, hanem a valós tudás.
Sokszor azt látom, hogy a folyamatos bizalmatlanságunk miatt állandóan „vizsgáztatjuk” a környezetünket, pedig ha ezt velünk csinálják mi is utáljuk. Persze tudom, hogy sokszor átvertek, vagy csalódnunk kellett, de ez mindig nem ok arra, hogy így tegyünk.
Gondolkodás nélkül bízunk meg egy csomó dologban (pl. élelmiszerek), de az emberi kapcsolatainkat szeretjük lebegtetni.
Ha nincs bizalom, tisztelet, hála mennyivel kényelmesebb az élet, nem? Ha mindenki gáz, akkor én egész jó vagyok, ugye? És milyen jó, amikor ezt velünk csinálják…
Sajnos nem sok ember van az életemben, akinek nem kell bizonygatnom semmit. Velünk nagyon jó együtt lenni és együtt dolgozni, mert az energiánk nem megy el másra.
Nagyon hasznos egy gőzmozdonyon a síp, meg fontos a szép festés, de az igazi funkciója az előrehaladás és mások vontatása-tolása.
Arról, hogy lehet e vontatni bizalom nélkül legközelebb írok.

Tudod, igazából elfáradtam, nem akarlak meggyőzni semmiről. Ha az eddigi tetteim, életem nem elég, akkor mi többet tehetek?

Persze, tudom, a modern élet arról szól, hogy évről-évre, napról-napra, óráról-órára, percről-percre újra bizonyítani kell mindent, újra el kell adni magunkat.

De nem fárasztó ez egy kicsit? És célszerű?

Fontos, hogy az ember ne punyadjon bele a kényelmesbe és alkalmazkodni is kell a változásokhoz, de az egész élet nem lehet ez folyamatos igazodás, amiben mindig bizonyítani kell.

Az élet, ahogy mondják olyan, mint az iskola, ahol persze van dolgozat és felelés, de (szerencsére) nem csak az. Fontos dolog a számonkérés, vizsgáztatás, hogy tudjuk, hogy hol tartunk, de ennek tényleg csak ennyi az értelme. Mert a lényeg nem kapott jegy, hanem a valós tudás.

Sokszor azt látom, hogy a folyamatos bizalmatlanságunk miatt állandóan „vizsgáztatjuk” a környezetünket, pedig ha ezt velünk csinálják mi is utáljuk. Persze tudom, hogy sokszor átvertek, vagy csalódnunk kellett, de ez mindig nem ok arra, hogy így tegyünk.

Gondolkodás nélkül bízunk meg egy csomó dologban (pl. élelmiszerek), de az emberi kapcsolatainkat szeretjük lebegtetni. Ha nincs bizalom, tisztelet, hála mennyivel kényelmesebb az élet, nem? Ha mindenki gáz, akkor én egész jó vagyok, ugye? És milyen jó, amikor ezt velünk csinálják…

Sajnos nem sok ember van az életemben, akinek nem kell bizonygatnom semmit. Velük nagyon jó együtt lenni és együtt dolgozni, mert az energiánk nem megy el másra.

Nagyon hasznos egy gőzmozdonyon a síp, meg fontos a szép festés, de az igazi funkciója az előrehaladás és mások vontatása-tolása.

 

süti beállítások módosítása