A napokban megint tapasztaltam, hogy alaposan be tudnak egymásnak szólni a lelki utat taposó emberkék. Persze hol másutt, mint facebookon.
Lehet, hogy én öregedtem meg, de mostanában semmi kedvem megmondani a frankót, Az éles véleményeknek sajnos éles visszahatása is van. Lesznek akik visszaszólnak, lesznek akik melléd állnak, rengeteg energia elmegy már csak erre is, nem is beszélve a későbbi hatásokról: megromlott emberi kapcsolatok, megszakadt barátságok, stb.
Mielőtt elkezded az elmédet a billentyűzetbe nyomni ezt érdemes átgondolni.
Hangulati aláfestésnek itt egy idevágó Mantra-szám:
Ítélj, hogy ítéltess!
Nézd már magadba
Mekkora szánalom vagy
Azt hiszed, hogy jobban tudsz
Mindent bárkinél
Kérés nélkül mondasz
Véleményt mindenre
Pedig rajtad kívül tudják
Hogy értéktelen vagy
Ítélj, hogy ítéltess
Vádolj, hogy vádolhassanak
Nem érted, hogy ugyanazt kapod
Amit te adsz
Másoknak, magadnak
A saját szavaidtól
Nem hallasz másokat
Pedig sokan mondanák
Mutatnák az utat
De te ott állsz az árokban
Nyakig a szarodban
Amit azzal teremtesz
Hogy megkeseríted az életét
Másoknak, magadnak
Ítélj, hogy ítéltess
Vádolj, hogy vádolhassanak
Nem érted, hogy ugyanazt kapod
Amit te adsz másoknak
Ítélj!
Gyere, ítélj meg!
Ítélj, hogy ítéltess
Vádolj, hogy vádolhassanak
Nem érted, hogy ugyanazt kapod
Amit te adsz másoknak
/szöveg:JHD, zene:VGD/
"Mindenki lehet nagy ember, mert bárki képes másokat szolgálni.
A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal.
Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek."
Martin Luther King
Már nagyon sok dolgot meséltem magamról, de szerintem ez lesz a legmélyebb titok, persze ha érted miért.
Egy kedves barátom pár éve tett egy kijelentést, ami akkor nagyon meglepett és elgondolkoztatott.
Így hangzott:
„Tudod, neked az a gondod, hogy bahmanának (pap, lelkész) túl szenvedélyes vagy, ksatriyának (harcos, vezető) viszont túl lágyszívű”.
Nagyon telibe talált.
Hihetetlenül közel áll hozzám a békés, nyugodt, gondolkodó :-) élet, de képtelen vagyok tétlenül, szó nélkül tűrni az igazságtalanságokat, hülyeségeket. Pedig tényleg komolyan próbáltam olyan lenni, de rá kellett jönnöm, hogy én nem leszek az.
Vezetőként végre tudtam tenni is valamit, de nagyon nehezen bírtam mások durva nyomulását, öv alatti ütéseiket, rúgásaikat. A hatalom, a befolyás sohasem érdekelt, ez csak egy szükséges összetevő az adott feladat megoldásában.
Sokszor legszívesebben csak „okos enged” alapon ráhagynám az erőszakos emberekre a dolgokat, de ezt nem mindig lehet megtenni, mert bizony ebben a csúnya világban védeni kell mások és saját érdekeidet.
E kettőség miatt sok fejfájásom volt/van. Mert ez természetesen (mint ahogy a természetem) nem változott meg. Jobban együtt tudok vele élni és kezelni a helyzeteket, de ilyen vagyok.
Próbálom a pozitív oldalát nézni és használni. Meg van bennem a szükséges dinamizmus, kreativitás és tettvágy, de nem kellenek dolgok, pozíciók mindenáron, és az emberi értékek mindig többet fognak nekem jelenteni az egyszeri győzelmeknél.
Ennyi a "titok". Béke legyen veletek!
"Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia.
Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás."
Gandhi