„Igazán fontos dolgokat nem szolgáltathatunk ki olyan dolgoknak, amelyek keveset számítanak.”

Goethe

Egyik legfurcsább szabály, amit több mint 20 éve tartok, az a hagymafélék kerülése. Mert ugye zöldség, sőt egészségre is van jótékony hatása (is).

Nekem eleve problémám van vele: nem szeretek bűzleni (sokszor napokig), iszonyúan ég tőle a gyomrom és az ezt helyettesítő hing (asafoetida) teljesen megfelelő és könnyen kezelhető. Sajnos mostanában (vétlenül) belefutottam hagymás ételekbe és ugyanezeket tapasztaltam.

Erről a témáról egy nagyon jó cikket tett közzé kedves barátom Guranga prabhu itt, aki a híres vaisnava szakács, Kurma das ebben a témában írt tanulmányát is felhasználja.

Természetesen nem ítélek el senkit aki fogyaszt, használ hagymaféléket, csak (ahogy a cím is mutatja) a saját hozzáállásomat írtam le róla. :) 

A legrosszabb dolog a világon a visszautasítás. Az érzés, hogy nem kellesz.

Talán azért kell ezt olyan gyakran megszenvednünk, mert ugyanezt csináltuk/csináljuk Istennel is.
Meg egymással is.

Visszautasításra visszautasítás lesz a válasz. Lehet, hogy térben, időben, módszerben lesz különbség, de a lényeg ugyanaz.

Ezért boldogtalan mindenki.

Nem tudjuk melyik volt előbb. A férj azért jár kocsmába, mert a sárkányszerű feleségnél még ott is jobb, vagy azért lett hétfejű az ara, mert a családfő a piát választotta ő helyette.

Pedig nem így kezdődött. Odáig voltak egymásért (bár ezt később gyakran letagadják) és mindent megtettek, hogy a másik kedvébe járjanak. Csinosan öltözködtek, kedves szavakkal bókoltak egymásnak, ajándékok, meglepetések, romantika…

Hova lett mindez?

Talán csak nem lett a hétköznapi megszokás áldozata?

Úgyis ott van.
„Majd ha kell valami neki, akkor megveszi magának.”
„Mindig elkölti a pénzt valami szarra”.

Gyerekkorom óta keresem az örök, vagy legalább a tartós boldogság kulcsát.
Nem én vagyok az egyetlen, hisz erre vágyik természeténél fogva minden lélek, csak nem tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá.

A nagy filozófusok és bölcsek sokféle megoldásra jutottak, de egy dolog biztos: magunkat nem tudjuk boldoggá tenni bármennyire is szeretnénk.

Talán ha elkezdenénk szeretni, elfogadni egymást…

(Ez a bejegyzés nem csak a párkapcsolatokról szólt)

Nemrég egy barátom ajánlásával megnéztem az "Agora" című filmet, és nagy hatással volt rám. Ismét felhozta bennem azt a kérdést ami végig kíséri az életem. És könnyen lehet, hogy nem csak ezt az életem. 

Már gyerekkorom óta vonzott a spiritualitás, de a szüleim (főleg anyukám) óva intett, mert néphülyítésnek tekintette, ami egybevágott az akkori (szocialista) oktatással. Ezt alaposan alátámasztotta a különböző egyházak véres ámokfutásairól szóló történelem, így nem volt véletlen, hogy 86-88 táján igen alaposan vallás-ellenes zenekarban nyomultam (Fantom).

Persze nagy fordulatnak tűnhet a mostani helyzetem, de az álláspontom az intézményesített hülyeséggel kapcsolatban nem változott. Erre nagyon jó példa ez a film,ami nem sokkal Jézus távozása után játszódik, de már javában gyilkolják egymást a "hívők".

Mindenkinek meghagyom, hogy levonja a saját tanulságát. Az enyém az, hogy sohasem szabad megfeledkezni az eredeti tanítás lényegéről, a szeretetről, és minden tettünknek ez kell, hogy a kiindulópontja legyen.

Innen tudod letölteni.