Már írtam sok mindent itt és itt, de egy dologról nem szóltam még. A mészárlásról, amit a szeretet ünnepe nevében csinálunk. Persze, nagyjából mindenki ugyanannyit fog enni, és más napokon is ez húst jelent, de az, hogy ilyenkor szinte rituálisan ki vannak jelölve bizonyos élőlények erre a célra az nagyon kemény.

Múlt hétvégén bevásárolni voltunk a közeli áruházban. Fiam, Szubál meglepő módon elég békésen ült a bevásárlókocsiban, míg ki nem szúrta a képen látható akváriumot. „Halacska, halacska” hangzott a jelszó és vagy 20 percig nem mehettünk el onnan. Ez arra jó volt, hogy közben a feleségem be tudta gyűjteni a közelben a zöldségeket, gyümölcsöket, de számomra sokkoló volt.

Szubált próbáltam úgy beállítani, hogy ne lássa, hogy mi is lesz a halacskával, de nekem végig kellet néznem egy pár kivégzést. Mellettem egy fiatal asszony nézelődött majd bátortalanul mondta a férjének, hogy „lehet, hogy egy kicsit fejbe kell vágni, hogy hazavigyük”. „Valószínűleg nem kicsit”, szólt a férj.

„Valószínűleg le kell vágnod a fejét, a farkát, fel kell darabolnod, ki kell belezned, meg kell sütnöd és a többi…” mondhattam volna én, de nem tettem.

Egy történész bhaktától a napokban megtudtam hogy Jézus születésének igazából semmi köze nincs a Karácsonyhoz (nem is akkor volt!), az ajándékozás meg egy teljesen új keletű szokás. Legalább megnyugodtam, hogy nem az Ő kedvéért gyilkolnak. De azért érdekes, hogy egy vallásosnak mondott lakosság, hogy tud ilyet csinálni.

Tudom, hogy erről már írtam, de a személyes élmény most volt.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.