Mantra-divat 2. rész

2015.12.19. 20:55

Itt olvashatod az előző részt.

2002-ben, az „Om” lemez megjelenésekor ismét váltottunk.

Egy LaHalle boltban felfedeztünk egy indiai lenvászon inget, ami mindenkinek tetszett.
Mindamellett hogy sokkal elegánsabb volt, mint az egyszerű póló, keleties hatása is volt.

A korábbi próbálkozásokkal ellentétben ennek kellemes volt a viselete és jól is éreztük magunkat a színpadon benne.

Egy közös Mantra-Replika turnén, a nyári fesztiválokon és a Govindás unplugged koncerteken viseltük.

Az enyém még most is megvan, szoktam hordani is néha.

 

énMár nem emlékszem pontosan, hogy mi volt előbb a „Tetteim súlya” borítója, vagy a ruházatunk váltása feketére, de mindenképpen összetalálkozott.

Mivel az korábbi ingünk szabását nagyon bírtuk, így annak a mintájára, kiválasztott anyagból ránk varrták.

Olyan feketét szerettünk volna, ami már kékes. Jól is nézett ki a végeredmény, még csillogott is a színpadi fényeknél.
Viszont nagyon műszálas volt, így ömlött rólunk a víz.

A másik gyengéje a kicsit „diszkós” kinézete volt, így viszonylag hamar kikerült a használatból.

Az én példányom a szekrényben pihen azóta, mert ez normális (nem színpadi) viseletre sajnos alkalmatlan.

Ha valaki szeretné emlékbe, jelentkezzen nálam.

 

 

Az inget viszont nem bírtuk, így lecseréltük egyszínű fekete pólóra.

Az új felállásnál is ezt folytattuk, kivéve Kowát, akihez sokkal jobban illett valami színes, színpadon is mutatós darab.

Ebből kétféle is volt, az egyiket a fotózásnál, a másikat a koncerteken és a klipforgatáskor viselte.

Érdekesség képen itt egy eddig nem publikált „sikha-mutogatós” fotó by DNS. 

Mantra

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr88185224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása