Stúdió olcsóért

2011.02.20. 03:02


Amikor az év elején kipenderítettek a Templom utolsó sarkából, a stúdióból is, újra kellett szervezni néhány dolgot az életemben.homestúdió

Beköttettem otthonra az internetet (eddig csak mobilnet volt), megvettem és hazavittem az eddig bent használt asztali gépet. Az elmúlt 6 évben már úgy hozzám nőtt…

Beszereztem Line6 ux1 usb-s külső hangkártyát, ami kifejezetten otthoni ministúdiózásra van, gitárt, éneket, ilyesmit lehet felvenni vele. Levadásztam neten egy használt, de nagyon jó állapotú Alesis M1 520-as aktív monitorhangfalat. Mindez megvolt 60-70 ezer forintból, amit az egyik gitárom eladásából jött.

Nem lehet összemérni komoly stúdiós cuccokkal (bár pár éve ennél rosszabb dolgokkal vettük fel a Mantra lemezeket), de legalább normálisan lehet hallani mindent.

Érdekes, hogy már 25-30 éve próbáltam felvenni otthon az ötleteimet épp az aktuális technikával, de sohasem sikerült. Persze nem is nagyon voltam otthon az elmúlt 15 évben.

Persze most sincs időm rá, de ez van.

Az Om lemez nem itt készül, hanem egy nagyon ügyes fiúnál, de vettünk fel nálam ének-demót és jó ezen visszahallgatni a részverziókat.

Egyébként hamarosan jön az első szám!

Go Ninjago

2011.02.19. 03:26

Ismét belefutottam egy olyan dologba ami több oldalról is érint.

Mint apuka gyakori látogatója vagyok a játékboltoknak, különösen Szubál 3. szülinapja környékén.
Így bukkantam erre:

Bár mostanában nem tudok túl gyakran edzéseken felbukkanni, azért titkos ninja maradtam :)


Még a zene se rossz:

Ébredjetek

2011.02.18. 03:44

Honnan lehet ismerős az alábbi gyönyörű Bhaktivinoda Thakura vers?


jív jágo, jív jágo, gauracánda bole
kota nidrá jáo máyá-pisácíra kole
(2)
bhajibo boliyá ese samsára-bhitare
bhuliyá rohile tumi avidyára bhare
(3)
tomáre loite ámi hoinu avatára
ámi biná bandhu ára ke áche tomára
(4)
enechi ausadhi máyá násibáro lági’
hari-náma mahá-mantra lao tumi mági’
(5)
bhakativinoda prabhu-carane pariyá
sei hari-náma-mantra loilo mágiyá

      (1) Az Úr Gauranga így kiált: “Ébredjetek alvó lelkek! Ébredjetek alvó lelkek! Oly sokáig aludtatok Máyá boszorkány ölében!”
      (2) “Amikor ebbe a világba jöttetek, váltig fogadkoztatok: »Ó, Uram, mindig imádni foglak«, de elfelejtettétek az ígéreteteket, s határtalan tudatlanságba süllyedtetek.”
      (3) “Csak azért szálltam alá, hogy megmentselek benneteket. Ki a ti barátotok, ha nem Én?”
      (4) “Meghoztam az orvosságot az illúzió ellen, amitől annyit szenvedtek. Fogadjátok hát el ezt a hari-náma mahá-mantrát!”
      (5) Sríla Bhaktivinoda Thákura így szól: “Miután megkaptam a mahá-mantrát, az Úr lótuszlábai elé vetem magam.”

Cselekedetek és eredményük

2011.02.17. 03:55

Gandhi"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz."

Gandhi

Jó sors a királyoknak

2011.02.16. 03:03

Itt egy lecke tőlem, amit 2009 február 5-én követtem el.

Szintén sok személyes vonatkozású dolog hangzik el praktikus dolgokkal.

Innen tudod letölteni és itt pedig meghallgatni:



"Prithu Mahárája így folytatta: Ezért, drága alattvalóim, annak érdekében, hogy jó sors várjon királyotokra a halála után, megfelelően kell végeznetek kötelességeiteket a varnában és ásramában elfoglalt helyzetetek szerint, és szívetekben mindig az Istenség Legfelsőbb Személyiségére kell gondolnotok. Így cselekedvén megvéditek saját érdekeiteket, és kegyetekben részesítitek királyotokat, hogy halála után sorsa jól alakuljon.

MAGYARÁZAT:   Az adhoksaja-dhiyah szavak, amelyeknek a jelentése „Krisna-tudat”, nagyon fontosak ebben a versben. A királynak és alattvalóinak egyaránt Krisna-tudatúaknak kell lenniük, máskülönben haláluk után mindannyian alacsonyabb létformákba kényszerülnek. Egy lelkiismeretes kormánynak mindenki érdekében nagy hangsúlyt kell fektetnie a Krisna-tudat tanítására. Krisna-tudat nélkül sem az állam, sem a lakosok nem hajthatják végre lelkiismeretesen a kötelességeiket. Prithu Mahárája ezért különösen arra kérte az embereket, hogy cselekedjenek Krisna-tudatban, és nagy örömmel tanította őket, hogyan válhatnak Krisna-tudatúvá. A Bhagavad-gitá (9.27) így összegzi a Krisna-tudatot:

yat karosi yad asnási      yaj juhosi dadási yat
yat tapasyasi kaunteya      tat kurusva mad-arpanam
„Bármit, amit cselekszel, bármit, amit eszel vagy elajándékozol, valamennyi vezekléseddel együtt Krisna-tudatban, vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyisége örömére kell tenned.” Ha az államban minden embert, még a kormány tisztségviselőit is megtanítják a lelki élet gyakorlatára, akkor annak ellenére, hogy az anyagi természet szigorú törvényei miatt mindenkire valamilyen büntetés vár, ők nem kerülnek e visszahatások szövevényébe."

 

Srimad Bhagavatam 4. ének 21. fejezet 25. vers

Bunda

2011.02.15. 03:43

Bár mostanában megint divatos a fociban a „bunda”, de nem arról lesz most szó.

Egy kedves olvasó küldött nekem egy videó-linket, mely a szőrmeipart az áldozatok szempontjából mutatja be.

Már láttam sok horror felvételt erről, de ez most egy magyar animációs rajzfilm, mely egy kicsit érzékletesebben mutatja be a témát.

Már ha lehet több millió élőlény értelmetlen halála érzékletes…

Ki a vezető?

2011.02.14. 03:05

Vagy pontosabban: ki milyen vezető?
Munkahelyi főnökök, tanárok, szülők, autoritások, edzők, idősebb személyek és még sokan mások.
Mindannyiunknak van velük jó, rossz, vagy vegyes tapasztalatunk. Sőt mi magunk és voltunk, vagyunk, leszünk ebben a helyzetben.

De mitől jó egy vezető? Van egyáltalán jó belőle?vezető

Ha neked a jó azt jelenti, hogy minden pillanatban neked tetsző, akkor ne is olvasd tovább.

A védák szerint 4 különféle társadalmi csoport van:
1. Bráhmanák: papok, tanítók
2. Ksatriyák: harcosok, adminisztrációs irányítók
3.  Vaisyák: kereskedők, földművesek
4. Sudrák: munkások

Mivel ez a felosztás az uralkodó kötőerők alapján történik, ezért amikor ők vezető helyzetbe kerülnek különböző módon fognak cselekedni.

A bráhmanák oktatnak, prédikálnak, meggyőznek, ezért nagyon jók, de a politikai csatározásokat, fúrásokat nagyon rosszul viselik.

A ksatriyák lételeme a vezetés, menedékadás, ezért ideálisak az irányításra, de nagyon kell ügyelniük a megfelelő vallásosságra.

A vaisyák a vezetést gyarapodásra, felvirágoztatásra használják, de nekik a profit az elv, ezért nem feltétlenül kitartóak.

A sudrák érzékkielégítésre használják a vezető helyzetet, és arra, hogy mások ne mondhassanak nekik semmit.

Természetesen ezek a tulajdonságok keverednek is, de nagyon jellemzőek.

Ismerősek?

Érzékenyebb személyek ezt viszonylag hamar látják, de a nagytöbbség csak jóval később, amikor már baj van, vagy még akkor se. A fát legkönnyebben a gyümölcsérről lehet felismerni, de aki még azt sem ellenőrzi, az igazán ostoba.      

Mivel ebben a korszakban a sudrák (vagy még rosszabbak) vannak túlnyomórészt, ezért nagyon óvatosnak kell lenni a vezető választásnál. Aztán vannak szükséghelyzetek is, például mindenki lesz szülő, de minél nagyobb befolyással jár egy helyzet, annál veszélyesebb.

Egy 3 kerekű biciklivel az udvaron nem tudunk nagy kárt csinálni, de buszvezetőként már más a helyzet.

Jó elmélkedést kívánok ezen mindenkinek!

süti beállítások módosítása