Érdekes cikk:

"Az országban tapasztalható bizalmi deficit az egész társadalom keserves öröksége - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Gáncs Péter kiemelte: megosztottság és bizalmatlanság jellemző a társadalomra és az egyházra is. Azt szeretnék, hogy az egyház modellt mutasson a társadalomnak, ezzel szemben a társadalom összes nyomora, feszültsége tükröződik az egyházban is - fejtette ki.

A bizalmatlanság az embereket zárkózottá teszi, és felelős a közösségek széthullásáért - vélekedett a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Gáncs Péter hangsúlyozta: arról szól a karácsony, hogy Isten az embereknek bizalmat ajándékoz - ezt nem lehet kiérdemelni, megszolgálni, hanem meg kell előlegezni.

A megelőlegezett bizalom lehet az alapja annak, hogy a másik ember szívében is megfoganjon a bizalom csírája. Ha tudunk feltétel nélkül bizalmat ajándékozni, akkor remélhetjük, hogy a válasz is a bizalom lesz - fejtette ki."

Itt a friss videó Szubál novemberi és decemberi ténykedéseiről.

Van itt minden: áruházi űrhajózás, repülőpark, cápák, bhajan, ételajánlás.

Mármint nem az életemben, hanem a szűkebben vett családban.

Gyerekkoromban mindig volt igazi fánk. Mindig nagy alkalom volt, ahogy apám egy kis fejszével megpróbálta belefaragni a lábba. Majdnem mindig volt valami véres baleset.

Aztán jött a díszítés. Itt az égősor kibogozása és annak a beindítása volt izgalmas. ha egy égő kiégett nem a többi se. Már csak meg kellett találni a rosszat…

Az üveg díszek nagy becsben voltak, de minden alkalommal elfigyelt egy-egy darab.

A csúcsdísz volt a csúcs. Egyfelől a tetején volt, amire így nem volt egyszerű feltenni. Ha kicsit tetted rá, akkor elgörbült, lefordult, ha viszont belehúztad, akkor átszakadt.

Amikor feleségemmel összeköltöztünk 1994-ben már javában Krisnások voltunk. Akkoriban (sok más mellett) a Karácsony is Máyá, illúzió volt. Még hogy szeretet…
Mondjuk, amit az emberek művelnek ilyenkor az nem semmi, de erről már írtam tavaly.

Mindig vettünk egymásnak valami apróságot a feleségemmel, de fa nem volt.
Aztán jött Szubál. Tavaly még nem sokat értett a világból, így az ajándékozást sem fogta fel igazán.
Idén viszont már élénk érdeklődés kísérte a Mikulást és a Karácsonyt is.

Persze, azóta egyházi szinten is sok minden változott. Évek óta komoly ünnepségek vannak Krisna-völgyben és tavaly még Hare Krisna verziós karácsonyi dalokat is énekelt Sivarama Maharaja és Niranjana Maharaja az ottani bhaktákkal.

Szóval mi is vettünk egy jópofa fát. Az ünnepek után lesznek igazi képek is.

Közeledve az év végéhez ez most inkább egy kérdezős bejegyzés lenne.

Két témában várom a választ:

1. Írd le bátran, hogy mi a legnagyobb vágyad, hogy történjen 2011-ben.

2. Milyen témákról szeretnél itt, ezen az oldalon olvasni jövőre.

Az elsőért max imádkozni tudok, de a másodikat megpróbálom teljesíteni.

Végül is van rá egy évem… :)

A választ a címben feltett kérdésre Srila Sivarama Maharajatól kapjuk meg:

"Kérdés: hogyan imádkozzunk Krisnához, hogy mennyire fontos ez, és mikor tegyük ezt, nap elején vagy a végén, miként köszönjük meg a dolgokat?

Válasz: Úgy kell imádkoznunk, ahogy az ácáryák tették. Lehet róla olvasni. Vannak olyan imák, melyeket kötelességből mondunk el. Van például az, az ima, amit reggel ébredés után szoktunk mondani:

jayati jana-nivaso devaki-janma-vado
yadu-vara-parisat svair dorbhir asyann adharmam
sthira-cara-vrjina-ghnah susmita-sri-mukhena
vraja-pura-vanitanam vardhayan kama-devam

„Az Úr Krisna az, akit jana-nivasának, minden élőlény végső menedékének neveznek, s akit Devaki-nandanának vagy Yasoda-nandanának, Devaki és Yasoda fiának is hívnak. Ő a Yadu-dinasztia vezére, és erős karjaival minden balszerencsét elűz, minden istentagadó embert elpusztít. Jelenlétével megsemmisít mindent, ami kedvezőtlen az élőlények számára, legyenek akár mozgók, akár mozdulatlanok. Boldog, mosolygó arca örökké egyre erősebb szerelmes vágyat ébreszt Vrndavana gopijaiban. Legyen mindig dicső és boldog!” (Bhág.10.90.48)

Amikor reggel kinyitjuk a szemünket, akkor rögtön kell emlékeznünk lelki tanítómesterre – gurupranáma – és imákat kell ajánlanunk Krisnának. Egyébként az imák amúgy is jelen vannak az életünkben: énekeljük a Gurvastakát, amiben az Úr Caitanyáról, Rádha-Krisnáról is szó van. Akkor énekeljük még Guru-vandanát,melyben a lelki tanítómesterhez imádkozunk. Diety greetingen a Brahma-samhitából éneklünk verseket. De ha akar valaki, akkor kidolgozhat magának másféle ima rendszert, amikor is imádkozik lelki tanítómesterhez, Sríla Prabhupádához, ácáryákhoz, Rúpa Gosvámihoz, az Úr Caitanyához, az Úr Nityánandához, melyekhez vannak standard imák. Ha valaki ezekhez hozzá akar adni, akkor lehet a saját imáit is, melyekben segítséget kér a szolgálatához, szíve tisztításához. Mielőtt lefekszünk, akkor is kell imádkoznunk. Minden bhaktánál változhatnak az imák, de a lényeg az ugyan az mindenki esetében. Tudjuk, hogy mi a célja az életünknek, ami nem más, mint boldoggá tenni Krisnát. De ehhez vágynunk kell arra, hogy megtisztuljunk a nem kívánatos vágyinktól. Ehhez Narottamadás Thákura három iránymutatást:

(1) samprarthanatmika, szívből jövő imák;

(2) dainyavodhika, alázatos meghódolást kifejező imák;

(3) lalasamayi, egy tökéletes szint elérésére vágyódás.

 
Mi ezeknek a jelentősége? Amikor egy bhakta megbánja a múltban elkövetett bűneit, és az Úrhoz imádkozik, hogy bocsássa meg azokat. A másik, hogy Krisnát kéri, hogy fogadja el őt, mint szolgája és a harmadik, amikor valaki a lelki tökéletessége szeretné elérni, de ez utóbbi már a lelki szinten történik.
Imádkoznunk kell és meg kell bánnunk az múltban elkövetett bűneinket. Arra kell gondolnunk, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy van szolgálatunk és ezért imádkoznunk kell, hogy mindig tudjuk szolgálni az Urat és tartson minket a Lótuszlábánál. Szóval ezek az imák hangulatai.
Egy fejlettebb szinten már azért imádkozik valaki, hogy az Urat szolgálhassa, mint gopi vagy mint tehénpásztorfiú. Természetesen olvashatunk más imákat is, mint például amiket Bhaktivinoda Thákura, Narottamadás Thákura írtak vagy melyeket Akrura ajánlott Krisnának. Nagyon fontos, hogy mindig dicsőítsük Krisnát és azokat, akikhez imádkozunk.

Kérdés: Vannak a Mahámantrának különféle magyarázatai, melyek más ácáryáktól vannak. Ezekre lehet-e imádkozás közben gondolni?

Válasz: Igen, lehet, amik a Suddha-bhakti cintámaniban vannak Gopálguru Gosvámitól és Bhaktivinoda Thákurától. Ezeket lehet azzal a céllal, hogy jobban tudjunk hallani, de inkább a hangulat a fontos, de ha akadályozza a hallást, akkor nem. A legjobb, ha úgy imádkozunk: -„Óh, Krisna légy szíves adjál valamilyen szolgálatot.”

Nekünk nagyon dinamikusnak kell lennünk a szankirtanán és nem szabad elmerülnünk valamilyen szokásban. Valamikor ez a szokás működik, de előfordul, hogy egy idő után már nem. Ha egy szokás lett belőle és nem egy napi élő dolog, akkor viszont abból probléma lehet, nagyon nehéz belőle kijönni. Ez főleg akkor okoz nehézséget, amikor a szokás nem hoz eredményt. Előfordul, hogy mindenki nagyon tud eredményekhez ragaszkodni, – és nem szenvedélyből – mert szeretünk valamit felajánlani Krisnának. De Ő nem annyira ragaszkodik az általunk ajánlott eredményhez. Valamikor azt akarja, hogy a tudatunk épüljön fel, vagy törekedjünk, vagy kétségbe essünk vagy csak azért, hogy vegyük komolyabban a lelki életet, ezért nem veszi figyelembe az eredményt.
Ott volt Arjuna példája: még arra is képtelen volt, hogy a Gándiva íjat is meghúzza. Valamikor olyan is előfordul, hogy Krisna véglegesen visszavon egy felhatalmazást."

Bár már előtte szóltak, hogy jó film, mégis szinte véletlenül jutott el hozzám az „Így neveld a sárkányodat” borzasztó című eposz.

A mellett, hogy ügyesen van megcsinálva, van benne több apró bölcsesség és néhány nagy tanulság.
Például nem biztos, hogy az az ellenségünk, akit annak gondolunk, csak azért mert bosszant minket.

És végképp nem az erőszak a megoldás…

Akik avatást kaptak a nevük után ott található „das”, vagy „devi dasi” szolgát jelent.
Ez nem csak egy kiegészítő a szépen hangzó első rész után (ami Krisna, társai, bhaktái, stb. elnevezése), hanem a valódi helyzetünk.

Ez a Krisna-tudat, ez a Bhakti-yoga. Ha e szerint cselekszünk, akkor benne vagyunk, ha nem, akkor nem.

Honnan tudhatjuk, hogy mi hogy állunk ezzel?

A szolga azt teszi, amit a mestere akar, szeretne. Nyilvánvalóan a lehetőségekhez, helyzetéhez képest, de megpróbál mindent, hogy elégedetté tegye szeretett Urát. Ha már a legegyszerűbb, könnyen megtehető dolgokat se csinálom, akkor tudhatom, hogy baj van.

Mindenki szolgál valakit, ha hiszed, ha nem. De aki belefog a komoly önmegvalósításba, az úgy dönt, hogy a Legfelsőbb Urat és hiteles képviselőinek az utasításait fogja követni. Ennek a komolysága fogja eldönteni a fejlődésünk mértékét.

Nem elég, hogy csak szeretem?

A szeretet a tettekben nyilvánul meg. Abban, hogy előbbre helyezem azt, amit ő szeretne, annál, amit én.
Például kitalálom, hogy legyen szakállam. Ezt szeretném én. De aztán megtudom, hogy mi erről Srila Prabhupada véleménye, akit én az imádott Istenségem, Krisna hiteles képviselőjének tekintek.

Ha tényleg szeretem, és a szolgájának tekintem magam, akkor azt teszem, amit ő szeretne, azaz nem növesztek szakállt. Ha hajótörést szenvedtem és hetekig nem tudom levágni a szőrzetet az egy másik kérdés, de az egyéb magyarázatok sántítanak rendesen.

Ez az igazi mérce

Gyakran kor, bhkata-kor, pozíció, képességek, kedvesség, eredmények, stb. alapján mérünk embereket, de az igazi mérce az alapoknál kezdődik: mennyire cselekszik szolgaként valaki a kapcsolataiban.

Nyilvánvalóan másképp jelenik meg ez a gyermekünk, barátunk, vagy a gurunk felé, de az alapelveink, a fogadalmaink követésén mindig lemérhetjük, hogy hol tartunk.

És persze jó, ha vannak fejlett barátaink, akikkel ezt ellenőrizni tudjuk.

Sok sikert kíván szolgátok, Vijaya Gauranga das