Íme itt a 10 éves Mantráról írt cikkem a „Vissza az Istenhez” magazin a napokban megjelent számából:

Idén 10 éves a Mantra. Ennek komoly súlya van. És nem csak az azóta felszedett kilókra gondolok, hanem azokra a dolgokra, amiken átmentünk. Ez nem csak közönséges együttes: kihívtuk az anyagi energiát egy párviadalra. Néha úgy tűnt, hogy Ő áll nyerésre, de a kitartásnak meg lett az eredménye.

Persze nem úgy, ahogy talán elképzeltük. Nincsenek hatalmas teltházas koncertek, óriási lemezeladási eredmények, állandó TV szereplések. Persze most Magyarországon más zenekaroknak sem megy, de ez nem számít. Nem is ezért kezdtük el. 

Nemrég a tavaly megjelent legutóbbi albumunk, az „Akarom látni” egyik számához forgattunk videóklipet. Persze itt se valami óriás stábot kell elképzelni, csak néhány segítőkész barátot. A felvételek egy elhagyott harckocsi-laktanya szerelőcsarnokában készültek, ami egyfelől védett a tűző naptól és kellő hangulatot adott a számhoz, melynek a „betonon hagyom” a címe. Persze mi is majdnem a betonon hagytuk a testünket az egész napos forgatás és a dög meleg miatt. Mire olvasod a cikket, addigra már megnézheted a klipet is.

Ott ért az az élmény, ami a címet adta ennek az írásnak. Ugyanis kiderült, hogy segítőinknek mind van Mantrához kapcsolódó tetoválása. Ketten egy szövegrészletet („nincs szívem, miért fájna”), míg harmadikuk egy „Mantra” feliratot véset örökre a testére. Ez kemény.

A Mantra (első) 10 évében bőven voltak nehéz pillanatok a fentebb említett kihívás miatt és voltak olyan időszakok, amikor elgondolkodtam rajta, hogy érdemes e folytatni. A részletekkel nem untatnék senkit se, de komoly szappanoperát lehetne rendezni belőlünk. Sokszor felmerült, hagyjuk a fenébe az egészet. A Krisna hívőknek mindig furcsák voltunk, az átlag rockereknek meg túl Krisnás, szóval minek erőlködünk az egésszel.

Aznap kaptam meg a választ: ha valakiknek ilyen sokat jelentünk, akkor mindig érdemes, sőt muszáj folytatni.

Akkor nézzük a következő 10 évet…

Elmarad a Mantra koncert

2009.11.20. 12:34

A november 21-i, összevont (Mantra, WMD, Bedlam, stb) szülinapi koncerten betegség miatt nem lesz ott a Mantra.
 
Igazán sajnáljuk, mert nagyon készültünk rá, de néha vannak dolgok amik nem jönnek össze.

Egy kis Mantra mégis lesz: a WMD-vel közösen eljátszunk egy számot az új lemezről.

Új blog!

2009.11.20. 06:04

Újabb szuper oldal a színen!

Purnatattva prabhu a hazai Food for Life (Ételt az Életért alapítvány) vezetője egy nagyon komolyan hiánypótló dolgot kezdet el.

Egyik fő dolog amiről ismernek (és gyakran szeretnek) minket az az ételosztásunk. Szinte mindenki hallott már róla valamit. De szerintünk nem eleget.

Manapság tényleg annyi csaló van, annyian elferdítik a tényeket, hogy ez ellen az egyik legjobb fegyver a kommunikáció, az információ. Ez az oldal szerintem ezt fogja szolgálni a maga személyes és közvetlen formájában.

Mert kitől kapnád a leghitelesebb információt, mint attól aki csinálja.

A fő lényeges dologról se feledkezzünk meg, amit már az oldal címe is finoman sugal: vegyél részt te is az ételosztásban.

Gyere és győződj meg magad. És persze segíts. Hogy hogyan? Erről mindent megtudhatsz itt:  

http://osszetelt.freeblog.hu/

 

Klipek szuper minőségben

2009.11.19. 06:10

A napokban hírül adtuk, sőt megmutattuk az új klipet, „A betonon hagyom”-ot.

Mostanra sikerült minden technikai akadályt elhárítani és a legjobb, HD minőségben is feltölteni a Youtube-ra. Ez sokkal jobb kép és hangminőséget jelent. Íme:

Aztán, ha már benne voltunk, megcsináltuk a „Hiszel-e még bennem” hasonló verzióját. Ez különösen fontos volt, mert bár kevesen reklamáltak, de az eddig fennlévő hangja monó volt és a képminőség se szakított.

De most itt van ebből is a HD verzió:

Friss Mantra interjú

2009.11.18. 06:17

Ez egy tegnapi interjú a concertphotos.hu zenei portál küldte kérdésekkel és az én válaszaimmal.

- Kezdjük talán a legutóbbi lemezetekkel, ami az Akarom látni címet kapta. Milyen visszajelzések érkeztek (azóta eltelt durván egy év) a megjelenés óta?
- Egyértelműen mindenki pozitív volt. A hangzás (Jaya Hari, Audioplanet) az eddigi legjobb, egyértelműen nem Magyarország és a dalokba se tudott belekötni senki.

-A legújabb klipetek A betonon hagyom című számra készült el,ami a Wmd torok Gaobr segítségével készült el. Hogyan zajlottak és mennyi ideg tartott a forgatás?
- A wmd-vel és Gaobrral az ismertség a lemezfelvételük, majd a közös koncertek nyomán volt. Többször invitált Rétságra minket, ahol a húgának, van egy lovas tanyája a kihalt laktanya végében. Ha már arra jártunk megnéztük az egészet és nagyon megtetszett a lepusztult monumentalitása.
A forgatás egy nap volt, de az nagyon meleg és fárasztó.

- Nekem az első Mantra albumom az Embert játszani volt(még kazettán,de rég volt:-)),ezzel ismertelek meg titeket. Azóta több lemezt kiadtatok. Személy szerint Neked melyik a legkedvesebb albumod ezek közül?
- Nehéz választani és nem is tudok. Mindegyik egy nagyon másik világ, épp milyen hangulatom van az áll közelebb hozzám.

- Ha valamit változtatnál a lemezeken mi lenne az? Vagy hagynád így, ahogy vannak,hiszen azokat az időket tükrözik?!
- Érdekes kérdés. Nyílván ma mindent másképp csinálnánk, ezért más az „Akarom látni”, mint mondjuk az „Om”. De az akkor volt, az akkori hangulatunkban zenei ihletettségben. Most meg ez jött ki. Persze érdekes lenne az új hangzással meghallgatni, de arra meg ott van a koncert 

- Idén ünnepeltek egy szép kerek évfordulót. Ugyanis november 21-én tartjátok a 10 éves évfordulót a budapesti Dürer kertben. Készültök valami meglepetéssel illetve extrákkal erre az alkalomra? Kérlek, árulj el pár dolgot a kulisszák mögül!
-  Ha eláruljuk, akkor nem lesz meglepetés… Tegnap beszéltem Jaya Harival és olyan influenzás még mindig, hogy azért izgulunk, hogy egyáltalán legyen koncert.

- Nem gondolkodtatok egy dvd felvételen esetleg? Tudomásom szerint nincs ilyen kiadványa a Mantrának?!
De igen van ilyen terv. Már az előző koncert lemeznél szerettünk volna, de nem jött össze. most inkább egy storyzós, régi nem publikált felvételekkel megtűzdelt filmben gondolkodunk.

- Az elmúlt 10év alatt érezted úgy,hogy nem tudod ezt már tovább csinálni?Ha igen,akkor mi öntött beléd újra erőt(bugyuta kérdés,de kíváncsi vagyok rá-a szerk.)?
- Volt egy párszor. Én nagyon makacs vagyok és nem könnyen adom fel, ha van egy kis remény. És az mindig volt. A másik, és fő ok azok, akik szeretnek minket. Ha egy valaki van ilyen azért már érdemes folytatni. És egy azért mindig akad…

- Van egy blogod is, ahol nem csak a Mantráról,hanem inkább Rólad és a gondolkodásmódodról tudhatnak meg az olvasók sok mindent. Mi volt az a pillanat, amikor elindítottad az oldalt?
- Régóta gondolkodtam rajta (lehet, hogy ezért lett „egy gondolkodó Krisnás” :), csak nehezen szántam rá magam. Aztán kaptam bátorítást, segítséget és azóta nagy örömmel csinálom. Tényleg érdemes benézni, mert nagyon személyes, naponta frissülő infók vannak itt (http://bhaktijogi.blog.hu/media/image/200911/).
 

- Köszönöm szépen a válaszokat, találkozunk a Dürer kertben és Boldog Születésnapot a zenekarnak!

„Többen bírálták Barack Obamát, amiért meghajolt a japán császár előtt. Áprilisban a szaúdi király előtt hajolt meg, sok amerikai szerint az Egyesült Államok elnökéhez méltatlanul.”

Ez szintén friss hír. Milyen érdekes. Egy ország igazából büszke lehetne, hogy egy olyan vezetője van aki egy felől ismeri az illemet és mások kultúráját és van olyan alázatos, hogy alkalmazza is. Pedig ezt kockáztatja:

„Barack Obama amerikai elnök megint szokatlanul mélyen meghajolt egy külföldi uralkodó előtt, ezúttal a japán császárt köszöntötte sok amerikai szerint az Egyesült Államok elnökéhez méltatlan tiszteletadással, írta a Los Angeles Times a hétvégén.

A Drudge Report amerikai konzervatív portál címoldalán közölt fotót arról, hogy az ázsiai körúton tartózkodó Obama csaknem derékszögben meghajolt, amikor kezet fogott Akihitóval Tokióban.

A Times szerint Obama mély tiszteletadása bizonyára kedvező fogadtatásra talál Japánban, főleg az idősebbek körében, akik tudják, hogy ez a gesztus a császár iránti tisztelet jele. Az Egyesült Államokban azonban némelyeknek jobban tetszett volna, ha Obama nem dől ennyire előre a császár üdvözlésekor.”

Érdekes ez az Obama. Már Sivarama Maharaja is elemezte a beiktatási beszédét (1. rész, 2. rész). Ezt itt tudjátok meghallgatni. Szóval valami van nála. A világ kétségtelen legnagyobb katonai és gazdasági hatalma az USA. Eddig mindig hasonló enyhén gőgős elnökei voltak.

Ő egy kicsit más. Majd meglátjuk mennyire.

A nép sajnos ugyanaz. Miért zavarja, hogy egy idős köztiszteletben álló embernek és ezzel együtt egy egész országnak, kultúrának valaki tiszteletet mutat? Ezzel rosszabbul jár Amerika? Vagy csak az egója?

És mi nem vagyunk egy kis Amerika?

Olasz „kollega” abbahagyta

2009.11.16. 06:03

Van Volt a Mantránál is bevállalósabb zenekar/frontember. A tegnapi hír sajnos arról szól, hogy abbahagyta.

Aztán nem tudom, hogy örökre, mert a cikk utolsó mondata szerint még mindig hisz benne…
 
"A 63 esztendős, fehér szakállú kapucinus barátnak, Cesare Bonizzinek több CD-je jelent meg egy punkzenét publikáló lemezkiadónál, s ő volt a Fratello Metallo (Metál Testvér) elnevezésű együttes frontembere.

Rajongóitól videóüzenetben vett búcsút, amelyben elmondta: az ördög csaknem elválasztotta őt zenekarbeli kollégáitól és szerzetestársaitól. "Olyan szintre emelt, ahol celebritássá váltam, és most meg akarom ölni" - magyarázta elhatározását.

A videón az új élet kezdetének jelzéseként egy rendtársa leborotválta Bonizzi hosszú fehér haját.

A metálrajongó szerzetes fellépésein fehér kötéllel összefogott barna csuhát és szandált - hagyományos ferences rendi öltözéket - viselt.

A metálzene 15 évvel ezelőtt, egy Metallica-koncerten ejtette rabul, ám mint nyilvánosan meggyónta: a hírnév rossz útra terelte.

Abban azonban még mindig hisz - hangsúlyozta -, hogy a heavy metállal át lehet adni a béke és a szeretet evengéliumi üzenetét."

süti beállítások módosítása