Pár napja kaptam két nagyon szuper kérdést e-mailben, amit a kérdező engedélyével most itt fogok megválaszolni. Íme: 

"Miért van az, hogy indiai ruhában jártok? Ne az legyen a válasz, hogy ez a hagyomány, mert ez csak külsőség. Én jógázom, és az is az ősi indiai alapokon nyugszik, mégsem járunk indiai ruhában. Igaz van jóga "egyenruha", de az szándékosan úgy van megtervezve, hogy ne legyen különbség férfi-nő között, kivéve ha a nő a hosszú szoknyát választja a nadrág helyett (amiben nem lehet ugyan jógázni, de szatszangra lehet menni benne). Nekem tetszik a krisna tudat, ugyan nem valószínű, hogy belépek az egyházba, mert már van mesterem, és azt az ember nem váltogatja, mint a ruháját. Ez az egy eddig, amivel nem tudok kibékülni, hogy miért kell (kötelező egyáltalán?) indiai ruhában járni nyugaton. Pl én nadrágos vagyok, kényelmetlen is a szoknya viselet, meg nem is szeretem. Szóval érdekelne, hogy ez miért van így nálatok?"

Miért indiai? Miért amerikai, magyar, német, vagy japán? Valamilyen ruhában kell járni (nem kötelező, de erről majd később) így választanunk kell: a folyamatosan változó divat (keverve annyi egyéniséggel, ami van), vagy egy több ezer éves tradíció. Mi a második mellet maradtunk.

Nem vesszük észre, de a különböző ideálokon keresztül ránk nyomott divat a világ egyik legnagyobb rablása. pár évente lecserélheted a teljes ruhatáradat, vagy különben ciki vagy...

Amit mi hordunk az ugyanaz 5 éve, 500 éve, vagy 5000 éve. Plusz (persze, ezt nem kell elhinni), ezt hordják a lelkivilágban, ami minden lelki gyakorló életének a célja. Szóval, jó időben begyakorolni, megszokni a viselését.

Nagyon praktikus a viselete és nagy segítség abban, hogy ne kelljen ezen is gondolkodni, rivalizálni, stb.

Persze, főleg a hölgyeknél van lehetőség az egyéniség kifejezésére, de ez természetes.

Ez egy nagyon érdekes videó, amit pár napja láttam. Mondták, hogy ne rakjam fel, mert már mindenki ismeri, de ha én nem láttam, akkor még lehetnek egy páran. Nem rövid, de annyira jó az előadó, hogy hipp-hopp elröpül az idő.

Aztán a téma tényleg érdekes. Itt persze az oktatásról van szó, de szerintem ez érdekes lehet az élet minden területén.

Ha valaki egy kicsit más, lehet, hogy nem olyan nagy baj…

Ahogy a cím is sugallja: ma este nem fekszek korán. És aki eljön a mellékelt plakáton látható koncertre, az se.

Ha minden igaz, mi 22:00-kor kezdünk, ami ebben a műfajban kifejezetten korai, így ha van kedved, nézz le te is. A Kék-yuk egy viszonylag kulturált hely, a beugró nagyon olcsó (500ft), a többi banda is jófej és a tempitől sincs messze :). 

Szóval várlak szeretettel, erre az enyhén zajos író-olvasó találkozóra. Nyugodtan gyere oda hozzám, hogyha látsz, ha van idő, akkor válthatunk is egy pár szót, de kérlek ne sértődj meg, ha azt mondom, hogy most dolgom van. Ez már csak ilyen…

Ízelítőnek itt egy tavalyi koncertről készült videó, ami amatőr ugyan, de visszaadja a buli hangulatát:

Hétfőn Pécsen jártam és reggelizés közben meghallottam egy régi kedvenc kirtanomat. Rögtön elkunyeráltam és most meg is osztom veletek.

Szerintem szenzációs a hangulata. Persze, lehet, hogy csak öregszem és nosztalgiázok…

Itt tudjátok letölteni (ingyen!), itt pedig meghallgatni:

Ott hagytam abba, hogy volt nehézség.

Ez nem tartozik közvetlenül az életrajzhoz, de úgy gondolom, hogy sokakat érdekelhet, érinthet. Ugyanis gyakran van, hogy azt gondoljuk, az adott probléma csak nekünk van, vagy akik előttünk járnak nem tapasztalták meg ugyanezt, pedig igen.

Az első kellemetlen élmény a kultúrsokk volt. Belépsz egy idegen házba, furcsa, idegen és tömény illatok fogadnak. Aztán eléd pattan egy láthatóan eltökélt tekintetű, elképesztő ruhába bújt, összemázolt homlokú valaki és rádtapad.

Az még hagyján, hogy le kell venni a cipőt, kabátot, amit aztán különleges körülmények között, hegyekben tárolnak, és ha szerencsés vagy kifelé is meglesz.  

A korai időkben a bhakták zenei képessége hagyott némi kívánnivalót maga után. Ha valaki most panaszkodik, akkor nem tudom mit tett volna akkor. A szöveg ugye adott (egyszerű), de a zenei oldalai is az volt. Mint zenész, aki még önmagában nem tudott elmerülni a Szent Név nektárjában, gyakran fizikai kínnak éltem meg az 1 órás bhajant. A leckéket mindig szerettem, de a szomszédok miatt becsukott ablakkal végrehajtott „szaunakirtan” nem volt mindig eksztázis.

A prasadam ízlett rögtön, viszont akkoriban volt egy furcsa szokásuk a bhaktáknak, hogy tömtek. Az, hogy ők embertelen mennyiséget pakoltak a tányérjukra, az hagyján, de másokat is arra nyomtak, hogy ezt tegyék. Velem ezt kiskoromba se csinálták, így itt furcsa volt nagyon. Később, mikor növekedett a hit a szavaikban, belementem én is az „ájulásigevés” ceremóniájába egyszer, vagy kétszer, de annyira rossz élmény volt, hogy kiszálltam a buliból. Szerencsére, utána megtudtam, hogy ez nem alapfeltétel.

Alapvetően visszahúzódó természetem miatt a külsőségek felvállalása is nehezen ment. Egyszerű farmer-pólós srácként elképzelni se tudtam, hogy mindenki engem bámuljon az utcán. Mert abban az időben ez így volt.

Érdekes, hogy az első alkalom, hogy dhótit vettem rögtön híres lett, a Mester és tanítvány: Hívők földjén című számában szerepeltem.

Ezeket a tapasztalatokat nagyon megjegyezve, később, vezetőként, prédikátorként mindig igyekeztem, és igyekezni fogok, hogy a lehető legkevesebb akadálya legyen a frissen érdeklődőknek az amúgy sem könnyű úton…

Nem várt vihart kavart a korábbi bejegyzésem. Rengetegen olvasták, hozzászóltak, sőt, végre vitáztak is. Végre nem csak langyos állóvíz volt a blogom!

Persze, remélem senkit nem bántottam meg, viszont folytatnám a témát.

1. Reni felvetett egy fontos kérdést:

”Mi számít hűtlenségnek: aki tettben hűtlen vagy már aki gondolatban az?„

A Szentírások azt mondják, hogy ebben a korszakban, a Kali-yugában a gondolatokért nincs visszahatás, csak a tettekért. Persze ez nem ilyen egyszerű. Az elmének, aki a gondolatokért felelős 3 fő funkciója van: a gondolkodás, érzés és az akarat. Ezek nincsenek élesen elvágva egymástól, ahogy szerintem mindenki tapasztalja, hanem egymásból következnek.

Erről ír a Bhagavad-gíta is:
„Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül. A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.”  /Bhagavad-gíta 2. fejezet 62-63 verse/

Ez a két vers tökéletesen leírja a folyamatot. Persze lehet, hogy néhány fázisát nem ismerjük fel (időben), vagy nagyon gyorsan történik, de ez történik. Így lesz a gondolatból érzés, az érzésből akarat és az akaratból tett.

Mi a megoldás?

Egyszerű (de nem könnyű), a következő versben elmondja Krisna:
„De aki mentes minden ragaszkodástól és ellenszenvtől, és képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása révén uralkodni az érzékein, az elnyerheti az Úr teljes kegyét.”

Nehéz megállni, hogy ne idézzem tovább az Úr szavait, de kicsit hosszú lenne ez a bejegyzés mind a 700 verssel… :)

A múlt héten rendhagyó módon szombaton tartottam leckét. Ilyenkor a Caitanya-caritamritából (Antya-lila 5. fejezet 146-164. vers), Krisnadasa Kaviraja Goswami Caitanya Mahaprabhu életéről és tanításáról szóló könyvéből olvasunk.

Rám most egy érdekes történet második fele jutott, aminek nagyon sok praktikus üzenete van mindenki számára.
Szóval érdemes meghallgatni és elgondolkodni rajta.

A leckét itt tudjátok letölteni és itt pedig meghallgatni: