Itt egy szép idézet Mahatma Gandhitól meditációnak mára:
„Az ember nem cselekedhet jót élete egyik területén, miközben valamelyik másik területen rossz cselekedetekkel foglalja el magát. Az élet egyetlen oszthatatlan egység.”
Gandhi
Szerintem ez is nagyon cuki, persze én elfogult vagyok egy kicsit…
Vannak olyan Mantra számok amiket sohasem játszottunk koncerten és ez valószínűleg így is marad.
Ilyen az alábbi szám is. A zenéjét Acyuta írta Jaya Harival, a szöveg viszont én voltam. Nem egy tipikus Mantra, de ezt is elkövettük.
Jó szórakozást hozzá! 
HELLÓBÉBI
mutatsz magadról egy képet
úgy látom te is elhiszed és
beveszel mindent amit hallasz
de mikor lesz komlóból dallas?
mert amerika itt van a dobozodba zárva
a hangerőt is állíthatod: volume van rajta
a filmekben láttad, hogy: "hellóbébi!"
de rád se néz az aktuális barbie néni
el kell hinned!
el kell vinned!
meg kell nézned!
meg kell kérned!
el kell nézned!
el kell kérned!
meg kell venned!
meg kell enned!
uv- szépség, pláza fíling
boldogság tudat félóráig
mirellit-mosoly a képre fagyva
konzerv-papi bele az arcba
összegyűrt szelvény, kupak-hegyek:
ezen a héten milliomos leszek!
minden hétfőn a pénteket várod
a kanárit csak a kalitkában látod!
Ez egy régebbi leckém 2008 májusából. Több érdekes témáról van szó.
Maga a vers is izgalmas, de a Bhágavatamba vetett hitről, a lelki standardek emeléséről és sok más komoly témáról beszélek a szokásos könnyed, talán humorosnak is mondható stílusomban.
Letölthető itt, és meghallgatható emitt:
„Miután a szentek és bölcsek meghozták döntésüket, hatalmas erõvel s egy adott módszert követve köpülni kezdték Vena király holttestének combját. A köpülés eredményeképpen Vena király testébõl megszületett egy törpe ember.”
Srimad Bhagavatam 4. ének 14. fejezet 43. vers
Hát azért nem annyira, de része voltam. Abban az időben még kötelező volt katonának lenni másfél évig és én Sopronban voltam útlevélkezelő határőr. Sok izgalmas történt velem akkoriban (és azóta is :), de ezekről majd máskor.
Történelem órát nem akarok tartani, hogy pont mi volt a helyzet inkább az alábbiakban olvashatjátok az erről szóló cikket.
A lényeg, hogy Sopronban a közúti határátkelőhelyen a világ számtalan tájáról érkező fotós és TV-társasága kereszttüzében én tekertem fel a sorompót. Nagy élmény volt. Hihetetlen boldogok voltak.
Ez indította meg a rendszerváltozást Magyarországon és számos kelet-európai országban. Persze, a várva várt boldogság nem köszöntött be ezzel se, de azért pár dolog változott.
Például az addig üldözött Krisna-tudat hivatalosan is bejegyzett egyház lett, így azóta szabadon gyakorolhatjuk mi, és sok mindenki más is a hitünket.
A bhakták (és mindenki más) sokszor hozza fel a szeretet és a bizalom témáját. Ez fontos kérdés, mert minden kapcsolatnak ez a kettő a mozgató rugója.
Mivel Srila Prabhupada is sűrűn beszélt erről, most minden különösebb kommentár nélkül Őt idézném. Aztán mindenki vonjon le olyan következtetést, amilyet akar… 
"Minden tanítványomnak közösen, együttműködve kell terjesztenie ezt a Szankirtan Mozgalmat. Hogy ha nem működtök együtt, akkor a munkámat megállítjátok. A mi Közösségünk olyan, mint egy nagy család, és a kapcsolatunknak a szereteten és a bizalmon kell alapulnia. Fel kell adnunk a harcos hangulatot és arra kell használnunk az intelligenciánkat, hogy előre vigyük. El kell fogadnod az Istentestvéreid segítségét."
Levél Upendrának, Los Angeles, 1970. Augusztus 6.
"Az a kérésem feléd, hogy próbáld követni a helyi autoritást, a templomvezetőt, a GBC-t, stb – működj együtt velük szépen. A mi mozgalmunknak az alapja a szeretet és a bizalom, ezért ha mi nem működünk együtt, akkor hol van a szeretet és a bizalom? Kövesd a szabályokat nagyon szigorúan eltérés nélkül, japázzál 16 kört, legyél ott a leckén és a mangala-aratin és minden rendben lesz."
Levél Krisnavesának, Bombay, 1975. január 16.
"A mi ISKCON-nunknak mint egy családnak a szeretetre és a bizalomra kell alapulnia, ahogy egy apa nem örül ha valamelyik gyermeke elszakítja a családi kapcsolatokat, ugyanígy én se vagyok boldog, amikor problémák vannak a mi ISKCON-családunkban. Ezért kérlek ne is gondolj arra, hogy mint lelki gyermekem elhagyjál."
Levél Isanának, Kalkutta , 1970. Szeptember 21.
1969 szeptember 15-én születtem Budapesten, Pesterzsébeten, stílszerűen a Baba utcában. Apám szakmája szerszámkészítő volt (ez alatt nem a kalapácsot kell érteni, hanem nagy vasdarabokat, amikkel gyártanak valamiket), Édesanyám pedig bérelszámoló, munkaügyis volt. Egy szem gyerek voltam és az is maradtam.
10 éves koromig Erzsébeten laktunk apai nagymamám kertes házában. Ebből a kert nagyon szuper volt, a ház nem annyira. Szüleimnek és nekem akkora szobánk volt, hogy a három ágy fért el benne és semmi más. Na meg az olajkályha, ami rendkívül büdös volt.
Az élet egy hatalmas konyhában zajlott, aminek csak ajtaja volt, ablaka nem. Ebben volt egy sarok nekem, ahol játszhattam. Azt szerettem benne, hogy mindig a felnőttekkel lehettem, része lehettem az életüknek, de utáltam, hogy szinte mindenki dohányozott, ami átlagosan 5-6 főt jelentett, de nagyobb családi összejövetelekkor ez felment 10-15-re. Innen ered a dohányzásellenességem.
A kertben volt egy kis ház ahol apám gitározgatott az öcsével és barátaival, később pedig egyedül. Persze imádtam odajárni és piszkálgatni mindent. Szóval gitárral nőttem fel.
És ahogy írtam felnőttekkel. Egyik nagyon jó dolog volt, hogy úgy is kezeltek a szüleim, ugyanolyan bizalmat kaptam, de el is várták tőlem a megfelelő viselkedést. Az ígéret, az adott szó szent volt. Emlékszem, mindig nagyon vizsgáltam a környezetemet, személyeket, ki miért mit csinál. Ez most is tart…
Anyám munkahelye és a ház között volt félúton az ovi ahova végül 4 évig jártam. Mehettem volna 6 évesen is suliba, hisz már titokban tudtam olvasni, meg minden, de pici voltam és a szüleim úgy döntöttek, hogy maradjak egy évet még. Jókat játszottam és is termetem ellenére valahogy mindig valami „bandavezér” voltam.
Ez valahogy megmaradt…