Mennyire vagy fontos

2012.11.04. 01:23

 

"A világ szemében én csak kép vagyok. Egyiknek színes, másiknak csak árnyék; mindenképp csak annyira fontos, amennyire az ő élete érdekeit szolgálom, mint a citrom vagy a szőnyeg vagy a gyertya vagy egyéb tárgyak, amelyek a boltban megvehetők és használat után elvethetők."
Gárdonyi Géza

 

"A világ szemében én csak kép vagyok. Egyiknek színes, másiknak csak árnyék; mindenképp csak annyira fontos, amennyire az ő élete érdekeit szolgálom, mint a citrom vagy a szőnyeg vagy a gyertya vagy egyéb tárgyak, amelyek a boltban megvehetők és használat után elvethetők."

Gárdonyi Géza

Jóga-órát tartok

2012.11.03. 01:59


Már írtam róla, hogy Agni-jóga oktatói tanfolyamra járok és ebben az egyik legmeglepőbb feladat az volt, hogy a márciusi vizsgáig 10 gyakorló órát kell tartanom. Gondoltam, majd a tavaszi befejezés után fogok kiállni a porondra, de úgy látszik nem.
Persze nem tragédia, mert már megszoktam, hogy elég hamar ott kell lenni a tűzvonalban :).

Most kétféle verzióban vágok neki.

A pesti Átmacenterben péntek este 18 órától van a tanfolyamosoknak (is) fenntartott időpont, és abból lefoglaltam a november 9-et és a 30-át. Többet most nem mertem vállalni, mert nem tudom, hogy pont mikor jön a baba.
Szóval, ha van kedved kipróbálni velem a jógát, akkor várlak szeretettel.

A másik, hogy a templomi bhaktáknak is felajánlottam egy kis mozgást, akik lelkesek voltak rá és már most vasárnap neki is veselkedünk a dolognak.

Mindkettő más szempontból lesz kihívás.

A templomiaknak, mivel teljesen kezdők mindent nagyon el kell majd mondanom és mutatnom is egyszerre. Az Átmacenterben meg épp az ellenkezője, nálam profibbak, sőt néha még tanárok is bejárnak az órára.

Szóval van feladat…

Drukkoljatok, és gyertek jógázni!

kb. ilyen lesz:

 

Igazságszolgáltatás

2012.11.02. 01:32

Megizzasztott sztárok

2012.11.01. 08:47

 

Kowalsky az éneklés és a festészet mellett másfél esztendeje jógaórákat is tart. Bemutatóóráján Kiss Endi, a Hooligans dobosa, Péterfy Bori és Rúzsa Magdi is alaposan megizzadt.
- Először jógáztam, és nagyon jól éreztem magam. Továbbra is fogok jógázni, elsősorban azért, mert segít az összpontosításban - mondja a Megasztár harmadik szériájának nyertese, Rúzsa Magdi, aki eddig inkább túrázással vagy gyorsgyaloglással mozgatta át izmait. Most viszont a résztvevőknek ászanákat mutattak be egy 35 fokos, 75 százalékos páratartalmú teremben.
Az órát tartó Kowalsky szerint a hotjóga lazítja az izmokat, sejtszintű méregtelenítést idéz elő, és ahogy a többi jóga is, mentálisan erősít.

Az elkövető pedig Kowa volt aki az Átmacenterbe invitálta híresebb ismerőseit.

Erről itt olvashattok, illetve ez Gauranga prabhu beszámolója.

"Kowalsky az éneklés és a festészet mellett másfél esztendeje jógaórákat is tart.


Bemutatóóráján Kiss Endi, a Hooligans dobosa, Péterfy Bori és Rúzsa Magdi is alaposan megizzadt.
- Először jógáztam, és nagyon jól éreztem magam. Továbbra is fogok jógázni, elsősorban azért, mert segít az összpontosításban - mondja a Megasztár harmadik szériájának nyertese, Rúzsa Magdi, aki eddig inkább túrázással vagy gyorsgyaloglással mozgatta át izmait.

Most viszont a résztvevőknek ászanákat mutattak be egy 35 fokos, 75 százalékos páratartalmú teremben.

Az órát tartó Kowalsky szerint a hotjóga lazítja az izmokat, sejtszintű méregtelenítést idéz elő, és ahogy a többi jóga is, mentálisan erősít."

Vaisnava etikett 11. rész

2012.10.31. 01:51

Őszentsége Bhakti Caru Swami előadása:

(Itt olvashatod az előző részt)

 

Vaisnava aparadhak

„A Krisna-tudatban minden ember nagyon fontos, mert az Úr Krisna minden bhaktájának minden cselekedete áldásos minden élőlény számára.” (SP levele Shivanandának 1969./6./15.).

A vaisnavák nagysága (nagyszerűsége)

Idézetek a Hari Bhakti Vilasaból

1. Az Úr Hari bhaktái nagyon ritkák a Kaly-yugában. A bhakták helyzete emelkedettebb, mint az Úr Brahma és úr Rudra helyzete.

2. Egy bhakta jelenléte a halál pillanatában még egy brahmana gyilkosát is a lelki égbe juttatja. (10.86.)

3. Ha a kutyaevő vaisnava lesz, helyzete még a brahmanánál is magasabb, s ha a sannyasi mentes Krisna iránti odaadástól, ő alacsonyabb helyzetben van, mint a kutyaevő. )10.87.)

4. Még a teljes megsemmisülés idején sem esik le Krisna bhaktája. Ezért ismerik Krisnát mindenhol, mint tévedhetetlent., mindent áthatót és kimeríthetetlent, ezért nincs ok a bhaktákat félteni. A bhakta soha senkinek nem okoz fájdalmat. )10.101-105.)

5. Azok, akik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Sri Harit szolgálják, a legjobb emberek, tőlük senki sem jobb a három világban. (10.110.)

6. A bűntelen, nagylelkű vaisnavák megtisztítják az egész teremtést, így ők még a szent helyektől is jobbak. (10.118.)

7. Azok, akik az Én bhaktáim, nem az Én bhaktáim. Azok, akik bhaktáim bhaktái, azok a bhakták. (10.133.)

8. Bhaktáim, akik meghódoltak Nekem, s akik mentesek a vonzódástól és irtózástól, irigységtől, és büszkeségtől szüntelenül az Én dicsőségemet éneklik. Ők soha senkinek nem okoznak fájdalmat. Ők mindig bhaktáimat szolgálják, és arra vágynak, Rólam halljanak. Ők azok, akik mindig szívükben hordoznak. (10.145-146.)

A vaisnava gyalázása

SP levele Gopal Krisnának(1970/4./21.)

„Mindig ébernek kell lenned nem követsz-e el valamilyen sértést. Ez egy nagyon szép hozzáállás. Az Úr Krisnának, képviselőjének, a lelki tanítómesternek, nyújtott szolgálatban mindig ezt a félő magatartást kell fenntartanunk, ami fokozott figyelmet jelent. Ez a magatartás fokozatosan fejleszt majd a Krisna-tudatban.”

Idézetek a Hari Bhakti Vilasaból

1. Ha valaki gyaláz egy vaisnavát elveszti vallásosságát, gazdagságát, hírnevét és gyerekeit. (10.310)

2. Ha valaki megver egy vaisnavát, gyalázza a vaisnavát, tiszteletlen vele szemben, megharagszik rá, vagy ha nem fejezi ki örömét, ha vaisnavát lát, a pokolba megy. (10.310)

A vaisnava négy fajta gyalázása

1. Kifogást találni a vaisnavában nyilvánvaló alacsony születése miatt.

2. Káromolni őt előző hibáiért.

3. Káromolni őt véletlen hibáiért.

4. Káromolni őr azokért a bűnökért, amelyeket már majdnem jóvátett.

(Harinam Cintamaniból)

Mit tenni, ha valaki vaisnava aparadhat követ el.

Ha valaki véletlen aparadhat követ el egy vaisnava ellen, bocsánatot kell kérnie a vaisnavától - komolyan fogva az ő lábát. A vaisnava nagyon kegyes, így ő azon nyomban meg fogja őt ölelni és megbocsátani minden sértését.  (A Harinam Cintamaniból)


A vaisnava dicsőítése

SP levele Tamal Krisnának (1968./8./19.)

Ez valójában a bhakta dolga. Mindenkinek méltányolnia kell más bhakták értékeit. Senki sem kritizálhat másvalaki.”

„Most, hogy eljöttél otthonomba, felmagasztaltál, életem teljesen sikeres lett. Hogy láthassunk egy vaisnavát, ami nagyon ritka, olyan szerencsénknek kell lenni, mintha Sri Harit látnánk.  Biztosan tömérdek jámbor cselekedetet végeztem, oly nagyot, mint a Meru hegy, hogy ezért láthatok egy ilyen nagy vaisnavát mint te.” (HBV. 10. 337-338.)

A legnézettebb Mantra-klip

2012.10.30. 01:27

Nemrég, szinte véletlenül láttam, hogy a Mantra klipek nézettsége a zenekar létezésétől függetlenül igen komoly.

Az első helyen ez a dal végzett 16 880 megtekintéssel, és ehhez még hozzá kell adni a HD verzió 3 ezres adatát is.

Itt van mindkettő:

 

 

Szerintem

2012.10.29. 01:37

 

Tudod, igazából elfáradtam, nem akarlak meggyőzni semmiről. Ha az eddigi tetteim, életem nem elég, akkor mi többet tehetek?
Persze, tudom, a modern élet arról szól, hogy évről-évre, napról-napra, óráról-órára, percről-percre újra bizonyítani kell mindent, újra el kell adni magunkat.
De nem fárasztó ez egy kicsit? És célszerű?
Fontos, hogy az ember ne punyadjon bele a kényelmesbe és alkalmazkodni is kell a változásokhoz, de az egész élet nem lehet ez folyamatos alkalmazkodás, amiben mindig bizonyítani kell.
Az élet, ahogy mondják olyan, mint az iskola, ahol persze van dolgozat és felelés, de (szerencsére) nem csak az. Fontos dolog a számonkérés, vizsgáztatás, hogy tudjuk, hogy hol tartunk, de ennek tényleg csak ennyi az értelme.
Mert a lényeg nem kapott jegy, hanem a valós tudás.
Sokszor azt látom, hogy a folyamatos bizalmatlanságunk miatt állandóan „vizsgáztatjuk” a környezetünket, pedig ha ezt velünk csinálják mi is utáljuk. Persze tudom, hogy sokszor átvertek, vagy csalódnunk kellett, de ez mindig nem ok arra, hogy így tegyünk.
Gondolkodás nélkül bízunk meg egy csomó dologban (pl. élelmiszerek), de az emberi kapcsolatainkat szeretjük lebegtetni.
Ha nincs bizalom, tisztelet, hála mennyivel kényelmesebb az élet, nem? Ha mindenki gáz, akkor én egész jó vagyok, ugye? És milyen jó, amikor ezt velünk csinálják…
Sajnos nem sok ember van az életemben, akinek nem kell bizonygatnom semmit. Velünk nagyon jó együtt lenni és együtt dolgozni, mert az energiánk nem megy el másra.
Nagyon hasznos egy gőzmozdonyon a síp, meg fontos a szép festés, de az igazi funkciója az előrehaladás és mások vontatása-tolása.
Arról, hogy lehet e vontatni bizalom nélkül legközelebb írok.

Tudod, igazából elfáradtam, nem akarlak meggyőzni semmiről. Ha az eddigi tetteim, életem nem elég, akkor mi többet tehetek?

Persze, tudom, a modern élet arról szól, hogy évről-évre, napról-napra, óráról-órára, percről-percre újra bizonyítani kell mindent, újra el kell adni magunkat.

De nem fárasztó ez egy kicsit? És célszerű?

Fontos, hogy az ember ne punyadjon bele a kényelmesbe és alkalmazkodni is kell a változásokhoz, de az egész élet nem lehet ez folyamatos igazodás, amiben mindig bizonyítani kell.

Az élet, ahogy mondják olyan, mint az iskola, ahol persze van dolgozat és felelés, de (szerencsére) nem csak az. Fontos dolog a számonkérés, vizsgáztatás, hogy tudjuk, hogy hol tartunk, de ennek tényleg csak ennyi az értelme. Mert a lényeg nem kapott jegy, hanem a valós tudás.

Sokszor azt látom, hogy a folyamatos bizalmatlanságunk miatt állandóan „vizsgáztatjuk” a környezetünket, pedig ha ezt velünk csinálják mi is utáljuk. Persze tudom, hogy sokszor átvertek, vagy csalódnunk kellett, de ez mindig nem ok arra, hogy így tegyünk.

Gondolkodás nélkül bízunk meg egy csomó dologban (pl. élelmiszerek), de az emberi kapcsolatainkat szeretjük lebegtetni. Ha nincs bizalom, tisztelet, hála mennyivel kényelmesebb az élet, nem? Ha mindenki gáz, akkor én egész jó vagyok, ugye? És milyen jó, amikor ezt velünk csinálják…

Sajnos nem sok ember van az életemben, akinek nem kell bizonygatnom semmit. Velük nagyon jó együtt lenni és együtt dolgozni, mert az energiánk nem megy el másra.

Nagyon hasznos egy gőzmozdonyon a síp, meg fontos a szép festés, de az igazi funkciója az előrehaladás és mások vontatása-tolása.

Arról, hogy lehet e vontatni bizalom nélkül legközelebb írok.

süti beállítások módosítása