Halál és élet

2012.08.26. 01:39

"A gyönge elméjű ember állati életet él. Az állat nem ismeri a halált. Nézd a tyúkot például: mennyire védi a csirkéit! Mihelyt azonban felfordul a csirke, sajnálkozás nélkül otthagyja. Ha úgy értené a halált, mint a középrendű ember, ugye hogy sajnálná, siratná? Tudná, hogy a gyermeke elvesztette az életét.

De akinek a halálról nincsen fogalma, annak az életről sincsen.

És most nézzük az erős elméjű embert. Az meg éppen azért bátor, mert érzi, hogy a test nem mindene. Azt érzi, hogy ő inkább lélek, mint test. Minél lelkibb az ember, annál kisebb érték neki a test. A hősök, a világtörténelem nagy hősei mind lelki emberek voltak. Mind egy szálig."

Gárdony Géza

Gopal's Garden

2012.08.25. 01:32

Már korábban feltettem a 2009-es bombay-i látogatásunkkor készült videót, de akkor még volt időkorlát a youtube-on, így máshova lett feltöltve.

Ott viszont szakadozottan lehetett csak megnézni, így most itt is meg lehet nézni:

 

mantravgd

2012.08.24. 01:12

Egyik nap a T-com egyik kirendeltségén intéztem az internet-áthelyezést, számla-fizetést, meg ilyesmiket.

Végül, amikor be kellett mondanom az e-mail címemet (mantravgd@gmail.com) az ügyintéző fel se nézve megjegyezte, hogy „volt vagy van egy ilyen zenekar, hogy Mantra”.

„Igen, én voltam/vagyok a gitárosa.”

Erre felnézett a papírokból (félóra után először), és így szólt: „Tényleg!”

Kiderült, hogy van két Mantra kazettája (!!!) és látott minket többször.

Mondta, hogy sajnálja, hogy nincs meg neki az összes lemez, ezért megadtam neki a youtube fiókom címét, ahol meg tudja hallgatni ezeket.

Aztán befejeztük az ügyintézést és mentem a dolgomra.

De azért jó érzés volt, hogy azért hagytunk hátra valamit…

Demokrácia :)

2012.08.23. 01:38

Vaisnava etikett 1. rész

2012.08.22. 01:21

Őszentsége Bhakti Caru Swami előadása

Szeretnék mindenkit üdvözölni a vaisnava etikett leckéinken. Köszönöm, hogy eljöttetek (eljöttek). Néhány idézetet fogok elolvasni a Caitanya Caritamritából, Caitanya Mahaprabhu Sanatana Goswaminak adott utasításait a sadaracararól, a vaisnava tevékenységeiről.

Caitanya Mahaprabhu arra utasította Sanatana Goswamit, hogy írjon „vaisnava smritit” (Hari Bhakta Vilasa), CC. Madhya Lila 24. 324-344. : Sanatana Goswami összetett kézzel így szólt: „Uram!" Meghagytad nekem, hogy írjak egy útmutatót a vaisnavák tetteihez. Rendkívül alacsony sorban születtem, nem tudok semmit a helyes viselkedésről. Hogyan írhatnék útmutatót a vaisnava tevékenységekhez?„ Sanatana Goswami utána megkérte az Urat: „Kérlek személyesen mondd el nekem, miképpen írhatom meg e nehéz könyvet a vaisnava viselkedésről. Kegyesen nyilvánítsd  meg Magad a szívemben!   Ha megnyilvánítanád Magad a szívemben, és személyesen irányítanál e könyv megírásában, akkor alacsony származásom ellenére remélhetném, hogy képes leszek megírni. Te megteheted ezt, mivel Te Magad vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s bármilyen tanítást adsz az tökéletes. „

„Bármit akarsz tenni, az Úr Krisna kegyéből képes leszel helyesen véghezvinni. Meg fogja nyilvánítani a valódi jelentést - felelte Sri Caitanya Mahaprabhu. „Mivel áttekintést kértél Tőlem, kérlek hallgasd meg a következő néhány utalást! Először arról írj, hogy az embernek menedéket kell keresnie egy hiteles lelki tanítómesternél. Könyvedbe foglald bele a hiteles guru és tanítvány jellemzőit. Így a lelki tanítómester elfogadása előtt az ember megbizonyosodhat a lelki tanítómester helyzetéről, s a lelki tanítómester is ugyancsak meggyőződhet arról milyen szinten áll a tanítvány.

Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Krisnát az imádat tárgyaként mutasd be, és írj a bija-mantráról, mellyel Krisnát, valamint Rámát, vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége bármely más kiterjedését imádják.”

„Szólnod kell a mantra megkapásához szükséges tulajdonságokról, a mantra tökéletességéről, a mantra tisztításáról, az avatásról, a reggeli kötelességekről, a Legfelsőbb Úrra való emlékezésről, a tisztaságról, a száj és a test többi részének megmosásáról. El kell mondanod, hogy az embernek rendszeresen meg kell mosnia a fogát, rendszeresen fürödnie kell, imákat kell mondania az Úrhoz, és hódolatát kell ajánlania a lelki tanítómesternek. Írj arról is, hogy szolgálnunk kell a lelki tanítómestert, hogy testünkre tizenkét helyen urdhva pundrát (tilakát) kell festenünk, hogy testünket az Úr szent  neveivel, vagy az Úr jelképeivel, például a korongnak és a buzogánynak a lenyomatával kell díszítenünk.”

„Ezután írd le, hogyan díszítsük testünket gopicandanával, hogyan viseljünk nyakláncot, hogyan gyűjtsünk tulasi levelet a tulasi cserjéről, hogyan tisztítsuk az oltárt és a ruhánkat, hogyan takarítsuk saját lakásunkat, valamint hogyan menjünk a templomba, és húzzuk meg a harangot, hogy felhívjuk magunkra az Úr Krisna figyelmét. Szólj a murti imádatról is, melynek során naponta legalább ötször kell ételt felajánlanunk Krisnának, és megfelelő időben ágyba kell fektetni Őt. Írd le az arati felajánlásának folyamatát is, valamint az Úr imádatát az öt, tizenhat vagy az ötven  tartozék jegyzéke szerint!”

Beszélned kell a murtik és a salagrama-silá jellemzőiről. A murtik látogatásáról a templomban, valamint a szent helyek, például Vrindavana, Dvaraka, Mathura bejárásáról szintén szólnod kell.”

„Dicsőítsd a szent nevet, és magyarázd el, hogy az embernek nagy körültekintéssel meg kell válnia az éneklése közben elkövetett sértésektől! Beszélj a vaisnavák tulajdonságairól és mondd el, hogy fel kell adnunk, illetve meg kell semmisítenünk a seva-aparadhát, a murti imádata során elkövetett sértést.”

Ismertesd melyek az imádat elemei, a víz, a kagylóhéj a virágok, a lámpa! Tégy említést a halk japázásról, az imák felajánlásáról, a körbejárásról, és a hódolat felajánlásáról is! Valamennyiről adj alapos leírást!”

„Ezeken  kívül írj a purascarana végzésének módszereiről, a krisna-prasadam fogyasztásáról, a felajánlatlan étel elutasításáról, valamint arról, hogy nem szabad gyaláznunk az Úr bhaktáit!”

Ugyancsak fontos, hogy a bhakták megjegyezzék: egy vaisnava nem szabad, hogy valamit is elfogadjon, ha, előzőleg nem lett felajánlva Krisnának. E tekintetben nagyon óvatosnak kell lennünk. Mindezt azért, mert látok egy olyan irányvonalat az egész földkerekségen, hogy olyan dolgokat eszünk, amelyek nem felajánlottak. Az egyedüli kritérium, amit figyelembe vettünk, hogy az étel vegetáriánus legyen. Mi azonban csak Krisnának felajánlott ételt kellene, hogy fogyasszunk.

Próbáljátok ezt, amennyire lehetséges kikerülni. Amikor utaztok, vagy sankirtanon vagytok az más. Mégis törekedjetek arra, hogy mindent felajánljatok Krisnának, mielőtt elfogyasztanátok az ételt.

„Ismertesd a bhakta ismertetőjeleit, azt, hogyan társuljunk a bhaktákkal, hogyan tegyük elégedetté szolgálatunkkal a bhaktákat és hogyan váljunk meg az abhakták társaságától. Magyarázd el azt is, milyen értékes a Srimad-Bhagavatam felolvasásának rendszeres hallgatása!”

Láthatjuk, hogy mindezen utasítást Sanatana Goswaminak, hogyan  vezette be Prabhupada szervezetünkbe.

„Írj azokról a rituális kötelezettségekről, melyeket naponta el kell végezni és adj leírást a kéthetenkénti kötelességekről is, különösen arról, hogyan kell betartanunk a kéthetenkénti Ekadasi böjtöt!”

Ugyancsak fontos és figyelembe kell venni, hogy az Ekadasi nem csak azt jelenti, hogy a gabonától tartózkodjunk. Ha Ekadasiról beszélünk valójában böjtre gondolunk. A böjt azt jelenti semmit nem enni. A böjt nem feltétlen a gabonától való tartózkodás.  Kezdetben, természetesen, a bhakta tartózkodhat csupán a gabonától Ekadasi napján. Ahogy azonban fejlődik, teljes böjtöt kell tartania. Úgyszintén ahogy már írtuk, fent is maradhatunk 24 órát. Maradjunk fent egész nap.

Amikor leckét tartok az Ekadasiról, a bhakták gyakran kikötik, hogy Prabhupada soha nem utasított bennünket Ekadasin ilyenre. Mégis az Odaadás nektárjában Prabhupada azt mondja, hogy a bhakták fennmaradhatnak egész éjszaka az Úr dicsőségét énekelve és böjtölve. Így Prabhupada utasított bennünket arra is, hogy maradjunk fent egész éjszaka. Valójában ez  nem is egy nehéz feladat.

„Javasold a kevert Ekadasitól való tartózkodást és a tiszta Ekadasi megtartását.”

Lehet, hogy megfigyeltétek néha, nem böjtölünk Ekadasin, hanem Dvadasin. Az oka ennek az, hogy az Ekadasi kevert. Ez azt jelenti, hogy a dasami áttevődik az Ekadasiba. Amikor a tizedik nap egybeesik a tizenegyedik nappal, azt kevertnek tekintik, illetve behasadtnak (áthatoltnak). Így valaki nem Ekadasi napján böjtöl, hanem a következőn, ami Dvadasi, a tizenkettedik nap. Már leírtuk, hogy a Maha-Dvadasin való böjtölés ezerszer erősebb, mint az Ekadasi.

„Írj arról a hibáról is, amit az Ekadasi elhanyagolása jelent! Ezzel kapcsolatban nagyon körültekintőnek kell lennünk. Ha az ember nem óvatos, hanyagság uralkodik majd el rajta az odaadó szolgálat végzése során.”

„Amit a vaisnava viselkedéséről, a vaisnava templomok emeléséről, a murtik beavatásáról és minden másról mondasz, a Puranakból származó idézetekkel kell alátámasztanod.”

„Adj általános és közelebbi leírást a vaisnavák viselkedéséről és tevékenységéről! Vázlatosan ismertesd melyek azok a tettek, amelyeket végre kell hajtani és melyek, amelyek tiltottak! Minderről előírások és illemszabályok formájában számolj be!”

Néhány további idézet Srila Prabhupadatól az etikettről:

„Vrindavana minden lakója vaisnava. Életük minden tekintetben áldásos, mert bármilyen módon Krisna Szent Nevét éneklik. „ CC. Adi 5.232. Magyarázat.


Vaisnava etikett 2. rész

2012.08.21. 10:59

Őszentsége Bhakti Caru Swami előadása:

(Itt tudod elolvasni az előző részt)

 

Itt úgyszintén meg kell értenünk egy dolgot, hogy minden ISKCON-bhakta vaisnava, mert valamilyen módon a Szent Nevet énekli. Prabhupada megadja nekünk a vaisnava minősítését. Vrindavána minden lakóját vaisnavának kell tekinteni. Miért? Mert valamilyen módon Ők az Úr Szent Neveit éneklik. Mit mondani az ISKCON-bhaktákról? Nagyon tiszteletteljesen kell lennünk minden bhaktával szemben, jól tudván, hogy ők mindannyian vaisnavák.

A legnagyobb akadály lelki életünkben a vaisnava aparada. Valójában ez egy nagyon veszélyes sértés. Nagyon óvatosnak kell lennünk a vaisnava aparaddal.

„Habár néhányan nem követik szigorúan a szabályokat és elöljárókat az odaadó szolgálatról, egészében véve Ők mégis Krisna bhaktái és az Ő nevét éneklik közvetlenül, vagy közvetve.”

Ez egy nagyon fontos utasítás. Valójában az egész vaisnava etikett, illetve a teljes vaisnava kultúra ezen az elven alapszik.

CC. Adi 7.50.  Magyarázat „ A vaisnavának béketűrőnek kell lennie, mint a fa és alázatosnak, mint egy fűszál.”

„Mégis a szerzője ennek az utasításnak, Caitanya Mahaprabhu , nem tolerálta Jagai és Madhai viselkedését. Amikor ők fizikailag bántalmazták (zaklatták) Nityananda Prabhut, Ő azon nyomban mérges lett és meg akarta őket ölni (gyilkolni). Mindaddig nagyon elnézőnek és alázatosnak kell lennünk, amíg saját magunkról van szó, ha azonban a lelki tanítómester vagy más vaisnava gyalázásáról van szó, tűzként kelljen, hogy fellobbanjon bennünk a méreg. A vaisnava gyalázását nem szabad tolerálnunk s azonnal a három megoldás valamelyikét kell választanuk, ha valaki gyalázza a vaisnavát, magasabb érvekkel és okfejtéssel meg kell állítani. Ha valaki nem kellőképpen szakavatott, hogy ezt  megtegye,  vessen véget az életének a helyszínen, ha mégsem tudja megtenni, távozzon el. Sosem szabad hallgatnunk a vaisnavák gyalázását.”

Habár a vaisnavák nagyon alázatosak és elnézők, ez nem gyengeség. A vaisnavák nem gyengék. A vaisnavák oly kemények, mint a mennykő. Ha kell olyan vérengzővé válunk, mint az oroszlán. Prabhupada gyakran mondaná: A vaisnava oly lágy, mint a rózsaszirom és oly kemény, mint a mennykő. A vaisnava nemcsak lágy, de ha szükséges keménnyé tud válni. Ez azt mutatja, hogy a vaisnavák nem gyengék. A vaisnavák nagyon- nagyon erősek, mind fizikailag, mind lelkileg.  Valójában ez lelki erő, amely felruházza őket pszcihikai erővel.

A vaisnavák mindenkivel szemben tisztelettudóak kell, hogy legyenek. A vaisnavának mindenkinek meg kell adnia tiszteletet, ugyanakkor saját magának nem elvárni senkitől. „amanina manadena”

A vaisnava adasa darsi. A vaisnava sosem látja mások hibáit. Természetesen ,mindenkinek vannak jó tulajdonságai és hibái. Ezért azt mondjuk: „sadayana guna mitsanti”. A vaisnava csak az ember jó tulajdonságait (dicsőségét) fogadja el. A hibákat nem. „Adasa darsi”  arra utal, aki nem talál másokban hibát. Ő másokban egyszerűen a jó tulajdonságokat látja, magában meg csak a hibákat. Ő nagyon szigorú saját magával szemben, s mindig éberen figyeli sajátmagát, felfedve (leleplezve) minden hibáját.

A vaisnava mindig követi a guru és Krisna parancsát. Bárki, aki Krisnáról szándékozik írni, először  a guru és Krisna engedélyét kel megkapnia (megszereznie). Az ember először tiszta bhaktává kell, hogy válljon, utána engedélyt kérhet a lelki tanítómesterétől, s azt az engedélyt Krisna fogja jóváhagyni a szívén belül.

Sanatana Goswami követte Caitanya Mahaprabhu utasításait és megírta a könyvet a vaisnava etikettről. Ez a könyv útmutató, amely irányítja a vaisnavák cselekedeteit. A Hari Bhakti Vilasa a vaisnava etikettről beszél, mint a tiszta bhakta viselkedéséről. Mindenkinek követni kell ezt a mércét. Íme a Hari Bhakti Vilasa hogyan dotrinálja (határozza) meg a visnava etikettet. Annak tisztaságát és néhány vaisnava alapelvet.

„Mivel semmi sem lehet eredményes „sadachar” illetve etikett nélkül, minden cselekedetet megfelelő etikettel kell végrehajtani.„ Megfelelő illemszabályok szerint kell ténykednünk. A szent ember szíve mentes a szennyeződéstől. Ahogy egy szent ember cselekszik, az megfelelő etikett. Ahogy egy szent ember cselekszik az úgy ismeretes, mint sadacara.

„Ha az ember elolvassa a Védák hat ágát megfelelő etikett gyakorlása nélkül, nem fog megtisztulni, ahogyan a madár elrepül (tovarepül) fészkéből, mihelyt kinőnék szárnyai, a Védák épp úgy hagyják el halála pillanatában. „

„Habár valaki megszerezheti az összes tudást a Védákból, de ha nem gyakorolja az etikettet,  avagy nem válik vaisnavává, , minden megszerzett  tudása elveszik halála pillanatában.”

„A megfelelő etikett növeli a hírnevet, a bőséget (gazdagságot), az élethosszt, és elpusztít minden kedvezőtlen dolgot.”

„Óh király, a megfelelő etikett megadja a dharma, artha és kama eredményét. Ezért a bölcs ember nagyon óvatosan használja a szentírásokban leírt megfelelő etikettet.”

„Ily módon megérthetjük, hogy a vaisnava etikett megtisztítja a szívet és a tudatot.”

Életem

2012.08.21. 01:59

Nemrég láttam egy nagyon rövid kis rajzfilmet, ami szíven ütött.

Mivel az életemről szólt.

 

Kis korom óta ezzel küzdök nem bírom elnézni a hülyeséget, még ha másokat érint akkor se. Inkább saját épségemet is kockáztatva próbálom bebizonyítani az igazságot.

Persze a negyven valahány év sokat szolidított rajtam, de alapvetően (sajnos?) nem változtam.

Ez tény.

De mindennap nem zabáltathatom meg magam a krokodilokkal, csak mert be akarom bizonyítani az igazságot.

Végül arra jutottam, hogy a túlélésem érdekében próbálom távol tartani magamat a hülyéktől. Ez alatt azokat értem, akik a nyilvánvaló igazságokat és tényeket se akarják tudomásul venni, sőt egy idő után téged akarnak kinyírni, mert minek dumálsz.

Rá kellett jönnöm, hogy én nem tudom azt mondani a krokodilra, hogy fa, és azt se bírom elnézni, hogy mások vidáman belegyalogoljanak a folyóba, miközben ott a veszély.

Inkább legyen kevesebb ember körülöttem, de ne kelljen hazudnom nekik, vagy magamnak.

Olyan nagy a világ…

Hanumán játék

2012.08.20. 01:42

Az online játékok tengerében ilyet is találhatsz: Hanumánnal ugrálva csépeleheted a démonokat itt.

Kell egy kis türelem a betöltődéshez és a reklámok özönéhez, és persze ez nem egy 3D-s szuper program, de legalább a miénk! :)

süti beállítások módosítása