Vaisnava etikett 14. rész

2012.11.21. 01:44

Őszentsége Bhakti Caru Swami előadása:

(Itt olvashatod az előző részt)

 

Etikett az irányításban (igazgatásban)

Az ISKCON egy lelki szervezet, amelyet Srila Prabhupada alakított. Vigyáznunk kell arra, hogy ne váljon anyagivá. Minden (férj-feleség kapcsolat, murti-imádat, még a prasadam is) anyagivá változhat a tudat segítségével. Minden társadalomban kell lennie valamilyen szervezetnek és irányításnak, máskülönben káosz alakul ki. Még a lelkivilágban is, Krisna barátai is alosztályokra vannak osztva és felügyelet alatt állnak (Úr Balaráma a csoport vezetője a tehénpásztorfiúknak, Candravali és Radharani a vezetője a gopik bal, és jobb szárnyának stb.). Az ISKCON nem különböző. Abból a célból, hogy az emberek harmonikusan hassanak egymásra, a kapcsolatokat és tetteket szabályozni és vezetni (irányítani) kell.

1. Az anyagi természet a kizsákmányolás világa, a lelki természet a szolgálat világa.

2. Az ISKCON lelki szervezet. Helyzetétől függetlenül mindenki mindenek előtt Sri Caitanya Mahaprabhu és Srila Prabhupada szolgája. Senki sem használhatja helyzetét önös célokra.

3. A magasabb pozíció nagyobb szolgálatot jelent. A pozíció lehetőséget jelent, hogy tisztán képviseljük Srila Prabhupadat. Ezért, a mi szervezetünk az alázaton és béketűrésen kell, hogy alapuljon.

4. Beosztottjaidat kezeld úgy, mint fiatalabb testvéreidet.

5. A vezetőség alapja a lelki, nem pedig bármilyen anyagi képesítés (képzettség). Az érett prédikálásnak szentelt egyén a legjobb vezető.

6. A vezető jelleme szeplőtelen kell, hogy legyen.

7. A vezetőknek együtt érzőknek kell lenniük követőikkel. Ilyenkor a követők természetesen hinni fognak nekik.

8. Fontos függetlenül és felelősségteljesen vezetni.

9. A Krisna-tudatú irányítás autokratikus és demokratikus.

10. Beszélj a bhaktákkal, s légy megnyitott új ötletekre.

11. A vaisnavák elől semmit ne titkolj el.

12. Egy aláírónál több kell a bankszámláknál, ingatlanok vásárlásánál stb.

13. A legjobb, ha minden befolyt összeget a murtik, Srila Prabhupada és a vaisnavák elé tárunk.

14. Minden befolyt összeget bankba kell letétbe helyezni, s innen számláról lehet költeni.

Idézetek Srila Prabhupadatól

„Úr Krisna édességét nem tudják megízlelni azok, akik magukat egyenlőnek vélik Krisnával. Azt csak a szolgálat érzésén keresztül lehet megízlelni.”

CC. Adi-Lila 1. 6. 103.

SP levele Hansaduttának (1970/7./11)

„.Vagy követheted a másik terved, de bárhogyan is teszel, tegyétek azt közösen egyesített konzultációval. Ha azt közösen teszitek, ilymód erőt kaptok, hogy megfelelően döntsetek. „

SP levele Amokhának (1972/5./9.)

„Egy dolog, a központok közötti a túl nagy verseny nem jó. A hangsúly az együttműködésen kell, hogy legyen nem a versengésen.”

SP levele Janakinak (1969/1./18.)

„Kérlek, végezzétek a kötelességeket egyesült erővel, szétszakítás (széthúzás) nélkül, békés magatartással egymás között. Mozgalmunk a békés háttér hirdetésével nyomul előre a világban. Ha mi egy kis zavart mutatunk táborunkban az nem lesz jó példa. Ezért mindenki legyen türelmes, toleráns és együttműködő.”

„A Krisna-tudat olyan fontos misszió. A bhaktának együtt kell működnie még akkor is, ha ellentmondások vannak (elégtelen bevétel, nem megfelelő diéta). Az anyagi világ olyan, mint az óceán, mindig vannak hullámok is”

(SP Lil. V. 9. oldal).

Levél Upendrának (1970/8./6.).

„Most minden tanítványomnak együttesen kell dolgoznia. Ezt a sankirtan mozgalmat együttműködéssel kell terjeszteni. Ha nem tudtok együtt dolgozni, az én munkám is leáll. A mi szervezetünk olyan, mint egy nagy család. Egymás közötti kapcsolataink a szereteten és a bizalmon alapszik. Fel kell adnunk a veszekedő (harcoló) mentalitásunkat és használnunk kell intelligenciánkat, hogy haladjunk előre. El kell, hogy fogadjátok a segítséget istentestvéreitektől.”

SP levele Kirtanandának (1974/11. 12.).

„Igen, a szabályok és előírások követése (betartása) a GBC valódi képesítése. Megkönnyítettük a dolgokat, hogy valaki képesített legyen ilyen pozícióra, de még mindig megszegi a szabályokat. A te következtetésed nagyon jó, és én nagyra értékelem azt, hogy a GBC vagy te mindig Krisna szolgái vagytok. Ez a kívánatos.”

„Amikor a Krisna-tudatos személy felemelkedik egy felelősségteljes pozícióba, ő alázatos lesz, mint a fa megrakva gyümölccsel.” (1970/1./27.) Gayendra

„Amikor egy Krisna-tudatú személy felemelkedik egy felelősségteljes pozícióba, ő sosem lesz felfuvalkodott. Épp úgy, mint a fa, amely roskadásig meg van rakva gyümölccsel alázatos lesz, és meghajlik, hasonlóan, egy nagy lélek a Krisna-tudatban alázatosabb lesz a fűszálnál, s meghajlik, mint a gyümölcsöktől roskadozó fa, mert a Krisna-tudatos személy, mint a Krisna ügynöke cselekszik, ezért kötelességét felelősségteljesen végzi.”

Lelki irányítás (igazgatás) (SP Lil. V. 91. oldal.) Prabhupada azt mondta , hogy ő ismeri a „tanítványai pulzusát” . Így nemrég (1972) megérezte azt az irányvonalat, hogy túlzottan elmentünk az irányításban, s elégségesen a prédikálásban.  Titkárának azt mondta, hogy a GBC embernek nem egyszerűen csak az íróasztala mögött kell ülnie, azon fáradozva, hogy a hatalmat központosítsa, de el kell, hogy különüljön, sannyasat fogadjon el, utazzon és prédikáljon. Most ő azt tanácsolta, hogy ne adják fel az irányítási terhüket, hanem kövessék az ő példáját, a prédikálásban és irányításban, GBC zónáikon lemondott szellemben.”

SP levele Krisnavesa dd.-nek(1975.//1./16.)

„A kérésem az, hogy próbáld követni az autoritásodat - a templomvezetőt, GBC-t, stb. Szépen működj együtt velük. A mi mozgalmunk a szereteten és bizalmon alapul, ezért ha nem működünk együtt, hogy is van azzal a szeretettel és bizalommal? Kövess minden szabályt és előírást nagyon szigorúan eltérés nélkül, japázz 16 kört, látogasd a leckéket, és mangala aratit, s akkor minden rendben lesz.”

SP levele Krisna dasnak (VE (1969/3./5.)

„Ez a meghódolási folyamat feltétel nélkül. Meghódolni nem annyit jelent, hogy csak kedvező körülmények közepette hódolunk meg. Az nem meghódolás. Meghódolni annyit jelent, bármely feltétel esetén a meghódolási folyamatnak folytatódnia kell. (És mi annak a meghódolási folyamatnak a része?). Együttesen kell dolgoznunk. Ez az én vágyam. Ha ti egymás között veszekedtek (harcoltok) valamilyen egyéni érdekekért, az nem meghódolás.”

„A Krisna-tudat teljes együttműködést jelent Krisnával, és Krisna teljes követését jelenti. Erre mindig emlékeznünk kell. Épp úgy, mint amikor a fáról beszélünk, az magába foglalja a gyökeret, a törzset, az ágakat, a leveleket, a virágokat - mindent. Ezért Krisnát szeretni annyit jelent, mint, szeretni Őt, nevével, dicsőségével, minőségével, kíséretével, lakóhelyével, bhaktáéval stb.” (1970/3./2.) Yamuna

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr865143198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása