A jóga hatása

2012.10.01. 01:14

 

A jóga nemcsak a magas vérnyomást és koleszterinszintet csökkenti, hanem felére szoríthatja vissza egy gyakori és veszélyes szívritmuszavar előfordulását, derült ki egy amerikai tanulmányból.
Ez volt az első tanulmány, jelentette a Reuters, amely a jógának a pitvarfibrillációra gyakorolt hatását vizsgálta: ez a probléma vezet a stroke kiváltó okai közt és idős embereknél a leggyakoribb. Azon túl, hogy a jóga megfelezte a pitvarfibrilláció eseteinek számát, a tanulmány azt is kimutatta, hogy csökkentette az ezzel az állapottal járó depressziót és szorongást.
"Ezek az eredmények azért fontosak, mert a pitvarfibrillációnál a legtöbb megszokott kezelési stratégia beavatkozással jár vagy olyan gyógyszereket kell hozzá szedni, aminek nem kívánt mellékhatásai lehetnek" - mondta el Dr. Dhanunjaya Lakkireddy, a kutatást vezető professzor.
A kutatás 49 szívritmuszavaros páciens részvételével zajlott, akik korábban még nem jógáztak. Hat hónapig vizsgálták a szívük működését. Az első három hónapban bármilyen fizikai aktivitás megengedett volt, amit végezni szerettek volna. A második negyedévben egy felügyelt jógaprogramban vettek részt, légzőgyakorlatokkal, jógaállásokkal, meditációval és relaxációval. Hetente háromszor 45 percet jógáztak egy oktatóval és bátorították őket a mindennapos otthoni gyakorlásra is. A szívüket végig műszerekkel figyelték és a betegek maguk is vezettek naplót a közérzetükről.
Jelentős hatás
A jóga hatására átlagosan felére csökkent a szabálytalan szívverés előfordulása, csökkentek a szorongás és a depresszió jelei, de javult a fizikai és lelki erő, az általános közérzet, a vitalitás. "Látszik, hogy a jógának jelentős pozitív hatása volt a szívritmus szabályozására és úgy általában az életminőségre" - elemezte Dr. Lakkireddy.
A pitvarfibrilláció során a szívpitvarok a kamrákhoz képest szabálytalan ritmusban vernek. A felső szívkamrákban összegyűlhet a vér, emiatt vérrögök keletkezhetnek, amik az agyba érve stroke-ot okozhatnak. Betegek milliói szednek vérhígítót, hogy csökkentsék a rögök kialakulásának veszélyét és a stroke előfordulását.
Lakkireddy szerint alacsony költsége és jó hatásai miatt a jógát be kellene venni a szívritmuszavarok kezelési módjai közé. Hozzátette, hogy természetesen ez előtt nagyobb létszámú kutatásokra lenne szükség és egyelőre nem állítja, hogy a jóga önmagában mindent megold, ezért senkinek sem tanácsolja, hogy abbahagyja a gyógyszer szedését, viszont kiegészítő módszernek hasznos.

Itt egy érdekes cikk a jóga jótékony hatásairól:

"A jóga nemcsak a magas vérnyomást és koleszterinszintet csökkenti, hanem felére szoríthatja vissza egy gyakori és veszélyes szívritmuszavar előfordulását, derült ki egy amerikai tanulmányból.


Ez volt az első tanulmány, jelentette a Reuters, amely a jógának a pitvarfibrillációra gyakorolt hatását vizsgálta: ez a probléma vezet a stroke kiváltó okai közt és idős embereknél a leggyakoribb. Azon túl, hogy a jóga megfelezte a pitvarfibrilláció eseteinek számát, a tanulmány azt is kimutatta, hogy csökkentette az ezzel az állapottal járó depressziót és szorongást.

"Ezek az eredmények azért fontosak, mert a pitvarfibrillációnál a legtöbb megszokott kezelési stratégia beavatkozással jár vagy olyan gyógyszereket kell hozzá szedni, aminek nem kívánt mellékhatásai lehetnek" - mondta el Dr. Dhanunjaya Lakkireddy, a kutatást vezető professzor.

A kutatás 49 szívritmuszavaros páciens részvételével zajlott, akik korábban még nem jógáztak. Hat hónapig vizsgálták a szívük működését. Az első három hónapban bármilyen fizikai aktivitás megengedett volt, amit végezni szerettek volna. A második negyedévben egy felügyelt jógaprogramban vettek részt, légzőgyakorlatokkal, jógaállásokkal, meditációval és relaxációval. Hetente háromszor 45 percet jógáztak egy oktatóval és bátorították őket a mindennapos otthoni gyakorlásra is. A szívüket végig műszerekkel figyelték és a betegek maguk is vezettek naplót a közérzetükről.
Jelentős hatás

A jóga hatására átlagosan felére csökkent a szabálytalan szívverés előfordulása, csökkentek a szorongás és a depresszió jelei, de javult a fizikai és lelki erő, az általános közérzet, a vitalitás. "Látszik, hogy a jógának jelentős pozitív hatása volt a szívritmus szabályozására és úgy általában az életminőségre" - elemezte Dr. Lakkireddy.

A pitvarfibrilláció során a szívpitvarok a kamrákhoz képest szabálytalan ritmusban vernek. A felső szívkamrákban összegyűlhet a vér, emiatt vérrögök keletkezhetnek, amik az agyba érve stroke-ot okozhatnak. Betegek milliói szednek vérhígítót, hogy csökkentsék a rögök kialakulásának veszélyét és a stroke előfordulását.
Lakkireddy szerint alacsony költsége és jó hatásai miatt a jógát be kellene venni a szívritmuszavarok kezelési módjai közé. Hozzátette, hogy természetesen ez előtt nagyobb létszámú kutatásokra lenne szükség és egyelőre nem állítja, hogy a jóga önmagában mindent megold, ezért senkinek sem tanácsolja, hogy abbahagyja a gyógyszer szedését, viszont kiegészítő módszernek hasznos."

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr605143150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása