A védikus szokás szerint a szülőknek meg kellett nézniük a házasulandó fiú és leány horoszkópját. Ha a csillagászati számítások alapján minden tekintetben összeillettek, a párt yotakának nevezték, s a házasságot mindenki elfogadta. Ez a szokás még ötven évvel ezelőtt is élt a hindu társadalomban. Ha az asztrológiai számítások szerint nem illettek egymáshoz, akkor bármilyen tehetős volt a fiú, és bármilyen gyönyörű volt a lány, a házasságot nem kötötték meg. Mindenki a következő három kategória egyikében születik meg: deva-gana, manusya-gana és raksasa-gana. Az univerzum különböző részein félistenek és démonok élnek, és az emberi társadalomban is vannak, akik a félistenekhez, míg mások a démonokhoz hasonlítanak. Ha a csillagászati számítások szerint isteni és démoni természet kerül szembe egymással, a házasságot nem kötik meg. Ugyanígy a pratilomát és az anulomát is figyelembe vették. A legfontosabb dolog, hogy ha a fiú és a leány egyenlő szinten állnak, akkor házasságuk boldog lesz, ha azonban nem, akkor boldogtalansághoz vezet. Manapság az emberek félvállról veszik a házasságot, ezért sok a válás. Sőt, a válás manapság már megszokott dolog, noha hajdanán a házasság egy életen át tartott, s a férj és a feleség között olyan nagy volt a szeretet, hogy a feleség önként ment a halálba, amikor a férje meghalt, vagy hűséges özvegy maradt egész életében. SB.9.18.23.
Az anyagnak ebben a birodalmában az összes anyagi cselekedet — és nem csak az emberi lények minden cselekedete, hanem az összes élőlényé — ösztönzést kapva és a szexuális vágy által megmérgezve, a nő és a férfi közti vonzódáson alapszik. Ezért a szexuális életért forog az egész univerzum, és ezért szenved. Ez a keserű igazság. Itt az úgynevezett szeretet azt jelenti, hogy „te kielégíted az én érzékeimet és én kielégítem a te érzékeidet”, és ahogy az elégedettségnek vége, azonnal ott a válás, elkülönülés, veszekedés és gyűlölet. Nagyon sok dolog történik a szeretet helytelen felfogása miatt. A valódi szeretet Krisna, Isten szeretetét jelenti. SSR 7. fejezet
Ha egy fiú tetszik egy lánynak és a lány tetszik a fiúnak, azt gondolják: „Rendben, házasodjunk össze!” Soha senki nem tudja előre, mi lesz a fiú és a lány sorsa. Ez az oka, hogy mindenki boldogtalan lesz. Hat hónappal az esküvő után pedig — válás. Mindez azért van, mert a házasság csupán a felszínes vonzódás alapján jött létre, s nincs mögötte mély megértés.
Régen, legalábbis az én időmben, Indiában nem azért házasodott össze egy fiú és egy lány, mert tetszettek egymásnak. Nem. A házasságokat a szülők rendezték el. Én akkor nősültem meg, amikor diák voltam, de nem tudtam, ki lesz a feleségem — a szüleim intéztek mindent. Úton önmagunk felé
Amikor az élőlény annyira megzavarodik, hogy a felesége, vagyis az anyagi intelligencia irányítása alá kerül, elégedetté kell tennie úgynevezett „felesége” intelligenciáját, és pontosan úgy kell cselekednie, ahogyan ő diktálja. Sok sástra javasolja, hogy az anyagi kényelem érdekében az ember mindig tegye elégedetté a feleségét azzal, hogy ellátja ékszerekkel és követi az utasításait. Családi élete így zavartalan lesz. Ezért társadalmi érdekeit szem előtt tartva az embernek ajánlatos mindig elégedetté tennie a feleségét. Amikor valaki a felesége szolgája lesz, az ő vágyai szerint kell cselekednie, s így egyre lekötöttebbé válik. Bengálban azt mondják, hogy ha valakiből a felesége engedelmes szolgája lesz, oda minden hírneve. A baj egyedül az, hogy ha a férj nem válik a feleség legodaadóbb szolgájává, a családi életben problémák lesznek. Ezek a problémák vezettek a nyugati országokban a válást engedélyező törvényhez, a keleti országokban, például Indiában pedig a különéléshez. Indiában a gondokat az is bizonyítja, hogy nemrégiben bevezették a válási törvényt. A szívben az elme cselekszik, gondol, érez és akar, s ha valaki a felesége irányítása alá kerül, az éppen olyan, mintha az anyagi intelligencia irányítása alá kerülne. A férj gyermekeket ad a feleségének, s az elmebeli spekuláció irányításával a számtalan cselekedet útvesztőjébe téved. SB4.25.56.

Itt olvashatod az előző részt.

"A védikus szokás szerint a szülőknek meg kellett nézniük a házasulandó fiú és leány horoszkópját. Ha a csillagászati számítások alapján minden tekintetben összeillettek, a párt yotakának nevezték, s a házasságot mindenki elfogadta. Ez a szokás még ötven évvel ezelőtt is élt a hindu társadalomban. Ha az asztrológiai számítások szerint nem illettek egymáshoz, akkor bármilyen tehetős volt a fiú, és bármilyen gyönyörű volt a lány, a házasságot nem kötötték meg. Mindenki a következő három kategória egyikében születik meg: deva-gana, manusya-gana és raksasa-gana. Az univerzum különböző részein félistenek és démonok élnek, és az emberi társadalomban is vannak, akik a félistenekhez, míg mások a démonokhoz hasonlítanak.

Ha a csillagászati számítások szerint isteni és démoni természet kerül szembe egymással, a házasságot nem kötik meg. Ugyanígy a pratilomát és az anulomát is figyelembe vették. A legfontosabb dolog, hogy ha a fiú és a leány egyenlő szinten állnak, akkor házasságuk boldog lesz, ha azonban nem, akkor boldogtalansághoz vezet. Manapság az emberek félvállról veszik a házasságot, ezért sok a válás. Sőt, a válás manapság már megszokott dolog, noha hajdanán a házasság egy életen át tartott, s a férj és a feleség között olyan nagy volt a szeretet, hogy a feleség önként ment a halálba, amikor a férje meghalt, vagy hűséges özvegy maradt egész életében." SB.9.18.23.


"Az anyagnak ebben a birodalmában az összes anyagi cselekedet — és nem csak az emberi lények minden cselekedete, hanem az összes élőlényé — ösztönzést kapva és a szexuális vágy által megmérgezve, a nő és a férfi közti vonzódáson alapszik. Ezért a szexuális életért forog az egész univerzum, és ezért szenved. Ez a keserű igazság. Itt az úgynevezett szeretet azt jelenti, hogy „te kielégíted az én érzékeimet és én kielégítem a te érzékeidet”, és ahogy az elégedettségnek vége, azonnal ott a válás, elkülönülés, veszekedés és gyűlölet. Nagyon sok dolog történik a szeretet helytelen felfogása miatt. A valódi szeretet Krisna, Isten szeretetét jelenti." Önmegvalósítás tudománya 7. fejezet


"Ha egy fiú tetszik egy lánynak és a lány tetszik a fiúnak, azt gondolják: „Rendben, házasodjunk össze!” Soha senki nem tudja előre, mi lesz a fiú és a lány sorsa. Ez az oka, hogy mindenki boldogtalan lesz. Hat hónappal az esküvő után pedig — válás. Mindez azért van, mert a házasság csupán a felszínes vonzódás alapján jött létre, s nincs mögötte mély megértés.

Régen, legalábbis az én időmben, Indiában nem azért házasodott össze egy fiú és egy lány, mert tetszettek egymásnak. Nem. A házasságokat a szülők rendezték el. Én akkor nősültem meg, amikor diák voltam, de nem tudtam, ki lesz a feleségem — a szüleim intéztek mindent." Úton önmagunk felé


"Amikor az élőlény annyira megzavarodik, hogy a felesége, vagyis az anyagi intelligencia irányítása alá kerül, elégedetté kell tennie úgynevezett „felesége” intelligenciáját, és pontosan úgy kell cselekednie, ahogyan ő diktálja. Sok sástra javasolja, hogy az anyagi kényelem érdekében az ember mindig tegye elégedetté a feleségét azzal, hogy ellátja ékszerekkel és követi az utasításait. Családi élete így zavartalan lesz. Ezért társadalmi érdekeit szem előtt tartva az embernek ajánlatos mindig elégedetté tennie a feleségét. Amikor valaki a felesége szolgája lesz, az ő vágyai szerint kell cselekednie, s így egyre lekötöttebbé válik.

Bengálban azt mondják, hogy ha valakiből a felesége engedelmes szolgája lesz, oda minden hírneve. A baj egyedül az, hogy ha a férj nem válik a feleség legodaadóbb szolgájává, a családi életben problémák lesznek. Ezek a problémák vezettek a nyugati országokban a válást engedélyező törvényhez, a keleti országokban, például Indiában pedig a különéléshez. Indiában a gondokat az is bizonyítja, hogy nemrégiben bevezették a válási törvényt. A szívben az elme cselekszik, gondol, érez és akar, s ha valaki a felesége irányítása alá kerül, az éppen olyan, mintha az anyagi intelligencia irányítása alá kerülne. A férj gyermekeket ad a feleségének, s az elmebeli spekuláció irányításával a számtalan cselekedet útvesztőjébe téved." SB4.25.56.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr895143083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LasTa 2012.07.31. 22:33:11

Köszönöm a cikksorozatot!
süti beállítások módosítása