Őszinte szó

2012.04.02. 01:00


Nemrég valaki azt mondta, hogy szerinte én zárkózott természetű vagyok.

Valami igazság van benne, mert biztos nem az vagyok, aki mindenáron a társasági élet középpontjában akar lenni és magát mutogatja, sőt, jól el tudok lenni akár egyedül is (egy darabig:).

De azért pont ez a blog a bizonyíték arra (amilyet azért nem sokan írnak), hogy rendesen ki tudok nyitni az egész világ felé. Persze ha visszanézem a bejegyzéseimet látom, hogy vannak hullámok rendesen.
Volt amikor hónapokon keresztül ment a „Beszéljünk nyíltan” sorozat, amikor (normális keretek között) bármit lehetett mondani és kérdezni, és én őszintén válaszoltam. Természetesen volt, akinek ez se volt elég őszinte, de én úgy gondolom, hogy a szókimondásnak is van egy kulturált határa és ahhoz azért tartom magam.

Én akkor nyílok ki, amikor látom, hogy valakiben őszinte érdeklődés mutatkozik. Persze sokszor nekem kell ezt az első lépésben felébreszteni, és ez így jó, de ha ez nem megy, akkor nem erőltetem.
Az már szerintem erőszak, ami nem jó senkinek.

Az évek során megtanultam óvatos lenni. Sajnos.
Nagyon sokszor használták ki, használták fel, vagy épp sértődtek meg rám, bármennyire is próbáltam szépen „csomagolni”.

Én ha mondok valamit, az őszinte. Ez van. Tudok udvarias lenni, és igyekszek is, de a 2+2 nálam mindig 4 lesz. Ha nem akarod ezt hallani, akkor ne kérdezz meg.

Az évek során megtanultam legalább kifelé hallgatni, de az nem változtat azon, hogy bent mit gondolok.

És azokkal szeretek igazán lenni és beszélgetni, akiknek jó vagyok így.

Talán ti is azok vagytok… :)



A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr715142960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása