Amikor először hallottam arról, hogy az életben vannak különböző szerepeink, akkor nem értettem, sőt felháborodtam. Persze akkor kb. 25 éves voltam és 24/24 Krisna-tudat állapotában.

A szó tényleg nem tökéletesen, hisz nem egy megjátszott, színházi dologról van szó, de most maradjunk ennél.

Amikor indul a kis életünk tényleg csak egy szerepünk van: apa/anya gyereke. Ez még iskolás korra is kitart. Amikor a pubertás után elkezdjük „kitalálni” magunkat, akkor indul a pálya.

Emlékszem, amikor először hazaállítottam a frissen vett Slayer-pólómban. Nem történt semmi, anyukám nagyon toleráns volt, de már nem csak az ő kisfia voltam, hanem valaki, aki valaki akart lenni.

Párkapcsolatok elkezdésével indul az igazi móka. Ezt gyakran a szülők is nehezen élik meg, de ekkor kétségtelenül többszereplőssé válik a színdarab.

Aztán gyerek(ek), rokonok, munkatársak, főnökök és beosztottak, barátok és haverok, a klubban, a kocsmában és a templomban, a zenekarban, a csapatban és még sorolhatnám a végtelenségig.

Mindenki tudja, hogy így van, mégis gyakran nem merünk ezzel szembe nézni a saját, vagy mások életében.

Hogy miért? Erről majd a következő részben írok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.