Pár napja egy kedves barátom az alábbi cikkre hívta fel a figyelmemet.

Nem tudok mit mondani. Nagyon kemény, hogy itt tartunk.

„Egy párkapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés a gyermekvállalás kérdése. Egy amerikai házaspár, bizonyos Pete és Alisha Arnold, úgy látszik, nem tudták maguk között megbeszélni ezt a problémát, amikor az asszony teherbe esett. Végülis úgy döntöttek, hogy mások nyilván okosabbak náluk, ezért létrehoztak egy internetes honlapot birthornot.com (szülésvagynem.com) címmel, és elhelyeztek rajta egy szavazógépet.

A két 30 éves felnőtt azt mondja, a leadott szavazatok fogják eldönteni, hogy 17 hetes magzatukat elvetetik-e december 9-én. A dátum azért fontos, mert Arnoldék hazájában, Minnesota államban másnaptól tilos lesz az abortusz, tehát ha a terhességmegszakításra érkezik több voks, akkor még az utolsó napon el tudják végeztetni a beavatkozást. A szavazást 2 nappal a határidő lejárta előtt fogják lezárni, jelenleg a szavazatok majdnem háromnegyede az abortusz ellen, a szülés mellett szól. Addig is a pár szorgalmasan posztolgatja a magzatról készített ultrahang-felvételeket.”

Amikor most rákerestem, kiderült, hogy valaki feltöltötte a híres számunkat, a „Mama, én szeretlek”-t a Youtube-ra és nagyon durva videót szerkesztett hozzá.

Gondolkodtam róla, hogy betegyem, mert nagyon brutális, de végül is ez csak a valóság.

Szóval tényleg csak az nézze meg, aki bírja.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr915142448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apacs 2010.12.05. 11:49:47

Erős a videó :/ Az a pár meg elég "felelőtlen" ha az internetre bízzák rá magukat. Inkább döntenének maguk, menjenek el beszélgetni/informálódni... Személyes vélemény: abortusz csak akkor, ha a szülés maga veszélyes mind az anyára és a magzatra is nézve. Másik eset azt hiszem az lenne, ha a gyerek olyan szinten lenne egészségileg károsodva, hogy egész életén át szenvedne. Amúgy meg felelősséggel, prevenció és társai. Édesanyám után szabadon: "Fiam csinálj amit akarsz, de mindig ésszel."

brajabhavadd 2010.12.06. 08:01:10

Ezek az embernek nevezett orvosok akik ezer és ezer ilyen "műtétnek nevezett gyilkosságot végrehajtanak az egyetemi tudás mámorában úszkálva nem tudják ,hogy valólyában mennyire is tudatlanok!!!Ezeket a képsorokat végignézve döbbenten újra és újra csak azon gondolkodom az emberek elvesztették a megítélőképességüket ,hogy megkülömböztessék mi jó és mi rossz!A sok állatmészárlás ami szinte áldozatként ajánlja a kaliyugának a további előremenetelét az embereket teljesen tudatlanságban TARTJA! És ezeket a "magzati"halott testeket felhasználják további kisérletekre...kivonnak a kicsi halott testéből számukra "értékes "anyagokat amit más gyógyszerekbe és oltóanyagokba tesznek.Ez nagyon szomorú!Igazából kétségbeejtő...

brajabhavadd 2010.12.06. 08:05:17

Elnézést( "Valójában")pontossal...kellett v.n a írni !
süti beállítások módosítása