Néha eszembe jut, hogy mennyire szerencsés vagyok.
Pár napja Sivarama Maharaja a podcastjában a Krisna-völgyi gurukulásoknak a személyes Murtijainak történetéről mesélt. Tényleg nagyon különleges, hisz nem akárki imádta Őket, hanem Svarupa Damodara Goswami, az Úr Caitanya egyik nagyon közeli társa. A Krisna-lilában ő Lalita.
Amikor néhány éve Maharaja Kazahsztánba utazott, az ottani hatóságok kiszámíthatatlansága miatt nem vitte magával Őket. Épp beszélgettünk a Templom ügyeiről, amikor megkérdezte, hogy elvállalom e arra az egy hétre az imádatukat.
Ismerve a különlegességüket és, hogy mennyire közel állnak Maharaja szívéhez, szólni se tudtam a megilletődéstől. „Tudod Őket mindig férfiak imádták, én se szeretném matajira bízni. Én rád gondoltam.” tett rá még egy lapáttal a zavaromra.
„Persze”, nyögtem ki „örömmel”. „Jó, holnap reggel megmutatom, nagyon egyszerű”
Természetesen nem volt az, hisz nagyon-nagyon picik. Meg hát az egész helyzet. Ott ülsz Sivarama Maharaja, a tökéletes bhakta szobájában, minden tökéletes körülötted és úgy érzed magad, mint egy malac az angol királynő estéjén.
Persze csodálatos élmény volt Velük. Volt olyan reggelem, hogy Dayal Nitai- Vijaya Gaurangának tartottam mangala-áratit, majd Pavana Nitai-Gaurasundaranak saját murtijaimnak és Syamnak pujáját csináltam meg, aztán irány Radha-Damodara, Jagannatha és a Sílák.
Azt hiszem ez volt az életem leg-leg reggele.
Talán egyszer megint leszek olyan szerencsés, hogy a közelükbe kerülök.
Talán majd egyszer, ha megbecsülöm azt a kegyet amit kaptam és kapok most is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.