Tegnapi hír az alábbi. Érdekes, hogy kezdenek rájönni, hogy teljes szabadság nem vezet jóra.

Aztán ez még mindig szinte semmi, de legalább elkezdtek gondolkodni, hogy a „mindenkinek mindent lehet”-ből valami baj lesz. Remélem lesznek még lépések, amik kicsik, de legalább valami.

„Megtiltaná az egri önkormányzat, hogy a 14, illetve a 16 évesnél fiatalabb gyerekek késő este a város közterületein tartózkodjanak. A fiatalok 30 ezer forintos büntetést kapnának, ha az előírt idő után a városban, vagy éjszakai szórakozóhelyeken kóricálnak.
Estefán Géza, Eger jegyzője szerint a 14 évesnél fiatalabbak este 10 óra után csak felügyelettel tartózkodhatnának közterületen, üzletekben, szórakozóhelyeken. A 14 és 16 év közöttiek esetében éjfélig tartana a szabadság.

A rendelettervezet jogot adna a szórakozóhelyek üzemeltetőinek, hogy ellenőrizzék a fiatalok okmányait. A szabályok megszegése esetén a tinédzsereket és a szórakozóhelyet is súlytaná a 30 ezer forintos büntetés. Az a szórakozóhely vagy üzlet, ahol 12 hónapon belül háromszor sértik meg az új szabályt, 30 napos bezárásra számíthatna.

A jegyző szerint a tervezet a város ifjúságának védelmét szolgálná, és azt a képviselő-testület többsége támogatja. A mindenki számára elfogadható szabályozás érdekében az önkormányzat egyeztet a szakhatóságokkal és a városi diáktanáccsal.”

Az alábbi cikkem a Kivagyok 4. számában jelent meg kb. 2006-ban. A teljes újságot innen tudjátok letölteni.

Érdemes elgondolkodni rajta…

„Mitől félsz?” — kérdem. „Semmitől!” Hangzik a bátor, vagy enyhén részeg válasz.
Persze meglehet, hogy az illető mellett álló frissen szerzett barátnő a bátorság forrása. Ha ugyanez a kérdés egy nálam 30-40 centiméterrel magasabb és dupla olyan súlyos valakitől hangzana el, a válasz már nem lenne ilyen egyértelmű.

Erről egy sztori jut eszembe. 2001-ben a Mantra a Tankcsapdával turnézott.
Épp Szegeden voltunk, amikor a koncert után odamentem a cd/kazettás pultunkhoz, ahol az árusító lány, Merci (utóbb Meghamanjari d.d.) kicsit sápadtan mondta nekem, hogy valaki kifogásolta, amiért nem játszottuk az Eső mossa el-t. Morcos lettem, mert egyfelől nem szeretem, ha a zenénkbe beleokoskodnak olyanok, akik gitárt csak képen láttak, másfelől zenekarilag közösen utáltuk ezt a számot. Hogy miért, azt majd máskor mesélem el.

Szóval felmordultam: „Ki volt az?”. Merci félénken rámutatott az illetőre. Odafordultam, és megértettem a félénkség okát. A szemmagasságomban mindössze egy övet láttam csattal. Egy darabig emelnem kellett a fejem, hogy meglássam az illető felső végét. Irdatlan fej, nyak sehol. Morcosság elszáll, izzadás beindul. „Miért nem játszottátok az „Eső mossa el”-t?” — hangzik el a kérdés fentről.
Izzadás fokozódik. „Ez a kedvenc számom. Békéscsabán játsszátok el!” — szól a fenyegetésnek is beillő Önökkérték.

Erre odaszóltam a mellettem álló Jaya Harinak: „Békéscsabán játszanunk kéne az Eső mossa el-t.” Mire ő összeráncolta a szemöldökét. Én gyorsan hozzátettem, hogy ő kérte, és az emberünk irányába mutattam óvatosan. Jaya Hari sem egy csöppség, ahogy sokan tudjátok, de amikor meglátta spontán rajongónkat, csak annyit kérdezett: „Egyszer elég lesz?”

Mindenki fél valakitől.

Azt mondják, csak a bölcs és az ostoba nem. Az ostoba nem méri fel, hogy miért kellene félnie, a bölcs pedig tudja, hogy igazából ő egy lélek, és nincs mitől félnie.

A fenti esetből látszik, hogy a hülye kategóriába legalább már nem tartozunk. Hogy a bölcsbe mikor fogunk beleesni, az nagy kérdés. De rajta vagyunk.

Végül is, nem rossz szám az az „Eső mossa el”…

Az alázatosságot nehéz tanulni, de az élet segít ebben. Néha nem tudjuk, hogy honnan jön a tanítás.

Fiam, Szubál még csak másféléves, de sok dologban már most sokkal jobb, mint én. A mellékelt videó épp az új játékát, a „zuhanósat” gyakorolja. Persze elsőre nem tűnik ebben semmi különösnek, de ha gondolod, próbáld ki. Saját magasságodból belecsapódni akár egy puha dologba is nagyon fájdalmas lesz, de ő ügyesen tompít a kezével és nagyokat kacag rajta.

Én bezzeg gyakran kék-zöld foltokkal jövök haza edzésről, mert ezt a könnyű feladatot se tudom megcsinálni.

Lehet, hogy csak túl spekulálok egy  egyszerű dolgot…?
Lehet, hogy csak követnem kéne a kis Gurumat…?

2006-ban feljátszottam számokat az addig megjelent albumokról 3-3 számot. Akkoriban az volt a terv, hogy kiadunk egy dvd-t. Lett volna rajta sok érdekesség, többek közt ez is.

Sokan nyúztak, hogy küldjem el ennek, meg annak a számnak a gitártabját, kottáját. Nekem se időm, se tudásom nem volt ehhez, így ezt az egyszerű megoldást választottam: kamera előtt feljátszottam. Aztán felvételnél kiderült, hogy ez se olyan egyszerű, de azért meglett valahogy.

Vannak benne hibák is, de így legalább élő, személyes.

Az eredeti felvételt Caitya-guru prabhu készítette, az utómunkálatokat a rétsági dzsordzslukasz, Gaobr követte el.
Hála és köszönet érte.

Valamikor 13-14 éves korom környékén az egyik barátom kapott egy elég jó akusztikus gitárt. Mivel még behangolni se tudta megmutattam neki, plusz egy-két dolgot, amit ellestem otthonról. Addigra már apám szinte teljesen feladta a gitározást s a reményt, hogy én is fogok. Egy darab nem túl jó bolgár akusztikus gitár volt csak otthon. Aztán azt vette észre, hogy valaki piszkálja, nem úgy van ahogy letette, behangolta. Hamar kiderült, hogy én vagyok az elkövető, a barátommal együtt pengettünk.

Na, innen indult a gitározás. Apám persze nem haragudott, sőt lelkesen támogatott, mennyire tudott. A barátom közben elkezdett gitártanárhoz járni, majd később együtt is jártunk egy oktatóhoz két évig. Abban az időben csak klasszikus- és jazzgitárt lehetett tanulni. Mivel elektromos gitáron csak a jazzgitár tanár oktatott, így odamentünk. A rockot és a metalt nekünk kellett kitalálni.

Hát mi kitaláltuk. Egy koncerten találkozva a két sráccal megalapítottuk a Fantom zenekart. 1986-ot írtunk, akkoriban beindult egy verseny a világban, hogy ki a legkeményebb zenében, szövegben és kinézetben. Mi is ezt céloztuk meg, nem a magyar átlagot.

86 és 88 között az egyik legkeményebb zenekar voltunk. A zenéért főleg én voltam a felelős. Ez a keménykedés néhány Mantra számban is visszaköszön (Lélekgyilkos, Minden a Tiéd, stb.). A szövegek durván okkultak és egyházellenesek voltak. Érdekes, hogy pont aki írta, Tamás lett először bhakta 1989-ben.

Akkoriban ez volt a nyugati trend és a durva zenéhez ez illett, de én nem hittem benne. Két dologra viszont jó volt. Elkezdett érdekelni, hogy milyen hibákat követtek el a keresztény egyházban. Ez később jól jött.

A másik, hogy intelligensebb szövegeket írjunk, (ne csak sátán-ördög-pokol) elkezdtem olvasni a Bibliát és más könyveket. Elkezdtek érdekelni a tudomány által megmagyarázhatatlan jelenségek, UFO-k, szellemek, halálközeli élmények s még sok minden más…

Damodara prabhu, régi bhakta barátom mindig küld valami jó cuccot. Néha csak egy-egy jó vicc, vagy egy érdekes cikk, néha valami más.

Most egy tanulságos pps-t, vetítős file-t a paradigmákról.

Itt a tudományos értelmezése a paradigma szónak:
„Egy tudományterület általánosan elfogadott nézeteit, fogalom meghatározásait jelenti, egy adott korszakban, egy adott időpontban.”

A köznapi értelemben egy berögzült elképzelésre használják, ami nagyon meghatározza a viselkedésünket.

Nézzétek meg a vetítést, ami innen tölthető le és gondolkozzatok el rajta, ha van egy kis időtök.

Szerintem sok témában nagyon aktuális…

Már írtam korábban, hogy vendégszerepeltem a Watch My Dying zenekar új lemezén. Az egyik számba „belebiggyesztettem” a Bhagavad-gíta 4 fő versét. Aztán kiderült, hogy ez nem akármelyik szám, hanem a lemez nyitó és címadó száma, a Moebius.

És még itt sem ért végett a világsikerem, mert erre a számra csináltak egy igen hangulatos animációs klipet, ami most, ha jól tudom nyert filmszemle díjat és nagyon fut az Music TV-ben.
 
Szóval, Krisna tud néha szokatlan módot találni, hogy elmondja azt a 4 slokát…