Az előző részt Slayerrel fejeztem be, most azzal kezdem. A 80-as években nagyon aktív zenehallgató voltam, melyben közrejátszott a Fantom, az akkori zenekarom. Egy dolog biztos volt: naponta egyszer meg kellett hallgatni a teljes Reign in Blood lemezt:
Persze nem csak a durvulás volt. A másik nagy kedvenc King Diamond és csapata volt, főleg az Abigail-Them-Conspiracy időszak. Természetesen nem voltam sátánista (ahogy ők se).
A gitározás miatt abszolút példaképp volt Yngwie Malmsteen. Hihetetlen pózőr, de zseniális zenész, és szépen használta a klasszikus zenei elemeket.
Ha már svéd, akkor a doom egyik király a Candlemass volt a nagy kedvenc, néhány Mantra számon érezhető is (pl. Fordított élet, Tetteim súlya).
Az első cd, amit megvettem (horror áron) az a Queensryche: Operation Mindcrime albuma volt. Szimpatikus zenészek, nagyon jó dalok, lemezek, legalább is egy darabig.
A Metallica egy kicsit kimaradt, aztán a fekete albumnál visszapótoltam.
Rengeteg kazettám volt, amit a nagy „bekrisnásodásomkor” töröltem. Egyszerűen nem hallgattam, ezért zenéket és leckéket vettem rájuk. Az utolsók között voltak a korai Dream Theather albumok.
A folytatásban a Mantrás időszak kedvencei lesznek napjainkig.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.