Okos diplomácia

2015.06.22. 16:12


Srimad Bhagavatamból mindent meg lehet tanulni. Persze ha akarjuk és nem úgy olvassuk, mint egy mesekönyv, vagy csak valami, amiből le kell vizsgázni gyorsan.

Ilyen dolog a diplomácia is. És itt nem politikusokra kell gondolni. Srila Bhaktividyapurna Maharaja azt mondta egy leckében, hogy az egész élet egy diplomácia. Ahol emberi kapcsolatok vannak, ott valaki valamilyen módon érvényesíteni akarja a vágyát. Legyen az akár lelki is.

A nagy szentek azért mentek a Himalájába extrém körülmények közé, teljes magányba, hogy ezt elkerüljék.

De mi ezt (általában) nem tehetjük meg, így hallgassuk mit mond Srila Prabhupada a 7. ének egyik versének magyarázatánál:

„Annak a tanítványnak, aki uralkodó vagy király lesz, nagyon fontos, hogy megtanulja a diplomácia négy elvét. A király és alattvalói között örökös versengés folyik. Ezért amikor egy állampolgár a király ellen lázítja a népet, a királynak kötelessége, hogy magához hívassa, és kedvesen megpróbálja megbékíteni, így szólván: „Te egy nagyon fontos személyiség vagy az államban. Mi szükség arra, hogy valami új ürüggyel lázadást szíts a nép között?”

Ha a polgár nem békél meg, a királynak fel kell kínálnia neki egy jobban jövedelmező hivatalt, például kormányzói vagy miniszteri állást — bármilyen posztot, ahol magas fizetést kaphat —, hogy az ő oldalára álljon. Ha az ellenség tovább lázítja a népet, a királynak meg kell próbálnia viszályt kelteni az ellenség táborában, de ha a lázító tovább folytatja tetteit, a királynak az argumentum ad baculumot — a szigorú büntetést — kell alkalmaznia, és tömlöcbe kell vetnie vagy ki kell végeznie az illetőt.” SB.7.5.19.

Elolvasva nagyon logikusnak és kézenfekvőnek hangzik. Mert az is. Bár az eset több millió éve történt, azóta is erre tanítják a királyokat, uralkodókat, vezetőket.

Az intelligens személyek kerülik az utolsó módszert,mert ott mindenki veszít.

A megbüntetett ugye nyilvánvaló, de az ítélethozó sincs könnyű helyzetben, mert egy ilyen döntés gyakran népszerűség vesztéssel jár, sőt visszahatástól és bosszútól is tartania kell.

Az első kettő lehetőség a legjobb hisz itt mindkettő nyer. A hőbörgő is kap valamit, és az uralmat gyakorló pedig egy új szövetségessel lesz gazdagabb, és nem is akármilyent.

Mert aki lázad az akar valamit, nem fél kimondani, kiállni mellette, harcolni érte. Az ilyen ember különlegesen értékes.
És jobb, ha a mi oldalunkon harcol, mint ellenünk.

Legalábbis így logikus…

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr157565062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2015.08.10. 12:21:29

Az a lázadó, aki megvehető, az nem lehet értékes a köz számára, hiszen éppen az eszményeit elárulja el. Így hagyja el később az új urát is. Köpönyegforgató, képmutató, számító, kétszínű ember miféle hasznot hozhat?
A történelem gazdag forrását nyújtja ennek a viselkedésnek.

Uralkodónak lenni, kétségtelen, hogy sokszor a megoldhatatlan problémákkal való küzdelmet jelenti.

vgd 2015.08.10. 16:39:28

@☉ ☾: Évek tapasztalata nekem azt mutatta, hogy a lázadók legnagyobb része nem ellenség, sőt ő is jót akar, csak valahogy másképp. Könnyen lehet, hogy használható ötletei is vannak és akkor az energiáit a te oldaladon fejti ki, és nem veled szemben.
süti beállítások módosítása