Srila Prabhupada tanításai

2014.09.13. 09:45

Bh. Filó Richárd jóvoltából a videókat magyar felirattal a „CC” illetve a „Képaláírások” ikonra való kattintás után tekinthetitek meg:

 

 

 

Facebook, vagy blog?

2014.09.11. 00:25

facebook220112_726_procontr.jpgLehet, hogy elsőre furcsa a címben szereplő kérdés, de mindkettőnek az alapvető fő funkciója a megosztás, így akinek (mint például én) ez fontos folyamatosan érdemes vizsgálni, hogy melyik hatékonyabb, vagy miben jobb.

Amikor közel 6 éve elkezdtem ezt a blogot az iwiw ép csúcson volt, a facebook még csak éledezett Magyarországon. Bejegyzéseim linkjeit feltettem mindkét helyre, és ahogy láttam a statisztikát onnan is jöttek egyre többen.
Mára ez megváltozott. Az iwiw már nincs, már egy ideje nem is tettem fel oda semmit, mert csak egy spam-gép lett belőle, viszont a facebook nagyon előretört, szabályos életforma lett belőle. Az okostelefonok elterjedésével rengetegen folyamatosan jelen vannak. A tisztán netes oldalakon viszont szinte kihaltak a kommentek (kivéve a lelkes trollok), így alig van visszajelzés.

Akkor mégis melyik?

Sok előnye mellett én maradok az oldalam mellett is. Kicsit ódivatú, de vannak előnyei. Szerkeszthető, időzíthető és olyan, mint egy könyv, amiben bármikor kereshetsz és visszalapozhatsz. A facebookon az írások, gondolatok, és az arra adott gyakran nagyon értékes visszajelzések, párbeszédek egy idő után eltűnnek a süllyesztőben. Persze, van amikor nem is kell ennél több.

Hangulat, vagy élmény megosztására, képekre, csoportok kezelésére, reklámra, viszont sokkal hatékonyabb a FB, és gyanúm, hogy ez a fejlődés nem fog megállni.

Tehát én figyelem a trendeket, statisztikákat, mert ha már csinálok valamit, akkor legyen hatékony :).

Találkozunk itt, vagy ott! Ja, és írd meg a véleményed .)

Ennyi

2014.09.10. 08:01

„Ez az élet valódi öröme… olyan célt szolgálni, amelyet nagyszerűnek ismerünk el… természeti erőnek lenni, nem pedig egy beteges, önző fajankónak, aki állandóan a sérelmeit emlegeti, és arról panaszkodik, hogy a világnak nem az ő boldogítása a legfőbb célja… úgy vélem, hogy az életünk az egész közösségé, és amíg csak élek, büszkén kell szolgálnom a közösséget mindazzal, amivel csak tudom.

Úgy akarok meghalni, hogy minden erőmet kiadtam. Minél keményebben dolgozom, annál inkább élek. Az életet saját magáért élvezem. Az élet számomra nem egy rövidke gyertya.

Olyan nagyszerű fáklya, amit egy percre az én kezembe adtak, és amit a lehető legfényesebben akarok égetni, mielőtt átadom a következő generációknak.”          

George Bernard Shaw

Isten neveinek éneklése a Krisna-tudat és a blog nevét adó Bhakti-jóga lényege.

Persze mindegyik vallásé és az emberi létezésé is, de ezt még nem látja mindenki.

Érdekes módon még nem írtam róla. Főleg azért, mert szégyellem, hogy ennyi év után csak eddig jutottam.
Valahogy nekem ez egy bensőséges téma, hisz közvetlenül az Úrról van szó.

Aztán mégis úgy gondoltam, hogy megosztok néhány dolgot.

Írtam már bőven a Krisna-tudatom kezdetéről. A filozófia szimpatikus és legyőzhetetlen volt, de a Mahamantra éneklése akár hangos formában, akár egyéni meditációnak idegen volt számomra.

Aztán volt szerencsém részt venni egy két csodálatos bhajanon, amit fejlett Vaisnavák ( H. H. Sacinanda Swami, H. H. Suhotra Swami, H. G. Krisnaksetra prabhu) tartottak és megtapasztaltam, amit addig csak elméletben hallottam.

Azaz: a lélek transzcendentális és számára az egyedüli boldogságot a transzcendentális dolgok jelentik, mint például az Úr szent Neve.

hal a partonOlyan sokan keresik a boldogságot, mégse találják. Emlékszem, 1992-ben a BS-ben volt a Hare Krisna Fesztivál és ott egy színdarab Hal úrról (Mr. Fish) szólt, aki a szárazföldön nem tud elégedett lenni. Ilyen a lélek is.

Ezt néha tapasztaljuk, néha nem, de ettől még tény marad. Gyakorlatilag itt bukik el (vagy győz) a személy Krisna-tudata. Annyi kifogás, elfoglaltság, magyarázkodás van, de a lényeg ugyanaz: ha nem kap vizet a halacska, megdöglik.

Minél több, és minél tisztább víz, annál jobb, de a semminél az egy csepp is több. Ha ezt kihagyjuk, akkor végünk van bármit is mondunk, vagy mutatunk magunkról. Szép lassan (vagy gyorsan) befed az anyagi energia.

Végére azért egy jó hír: bármikor újra kezdhető.

Csak legyél őszinte magadhoz és kortyold újra, vagy ugorj fejest bele!

 

 

süti beállítások módosítása