Sri Sri Dayal Nitai - Vijaya Gauranga 20. beavatási évfordulóját.

Néha azt gondoljuk, hogy új dolgokat csinálunk, de aztán kiderül, hogy már rég megcsinálták

Most találtam egy videót 1983-as Glastonbury Fesztiválon prédikálnak a bhakták, köztük Sivarama Maharaja és Indradyumna Maharaja is.

Sőt, jobb, mint kapni. Szolgálni másokat jobb, mint ha minket kényeztetnek.

Ez a meglepő tény a Krisna-tudat alapfilozófiája. Amikor először találkoztam vele engem is megdöbbentett. Ugyanis nem erről szól az anyagi világ. Az emberek vagyonokat fizetnek azért, hogy például valaki más főzze meg az ételüket és szolgálja fel. Nem irigyeljük a szakácsot, vagy a pincért.

Pedig a lelkivilágban mi vagyunk a szakácsok és a pincérek és egyetlen vendég van, az pedig Krisna, Isten. „Hú, ez nem hangzik valami vonzóan…”. Igen, ezért vagyunk itt, mert mi akartunk a szolgált lenni. És addig maradunk, amíg így gondolkodunk. Pedig igen könnyen rá tudunk jönni, hogy ez így nem jó.

Valóban, amikor kapunk valamit, akkor rövid időre boldognak, elégedettnek érezzük magunkat. Eltalálták a vágyunkat, netán még túl is teljesítették. De utána? Elfogyott, megszokom, hogy van, és jön az újabb kívánság. Szóval, elmúlt.

De mi van, ha másokat akarunk elégedetté tenni? Emlékszel, amikor valamelyik szeretettednek adtál valamit, aminek örült? Milyen jó érzés volt! És ez elmúlt? Nem, maximum kevésbé emlékszel rá. A legszebb benne az, hogy ez automatikusan elindít egy adok-kapok szeretet körforgást. Persze ez nem egy pingpong meccs. Gyakran 5-ször, de lehet, hogy 100-szor kell adnod, de nem veszítesz semmit.

Ezt elődeink már rég tudták. Gondolom mindenkinek van tapasztalata nagymamáról, dédiről, hogyha beállítottál hozzá automatikusan adni, főzni akart valamit. Emlékszem, hogy amikor vegetáriánus lettem sírva könyörögtek nekem, hogy mindent, bármit megtesznek, csak ne vegyem el a lehetőséget, hogy főzhessenek nekem.
Furcsa, nem? És észrevette, hogy sokkal nyugodtabbak, boldogabbak, mint mi?

Amikor tőlem kérdezik, hogy mitől van a sok probléma, akkor a válaszom az: nem azt csináljuk, amit kell. Így nem működnek a családi-, házastársi-, baráti-, emberi kapcsolatok. Világ sok részén még működnek kultúrák, amik segítenek embereknek, hogy ki, kinek, mit, mikor, hogyan csináljon. Ilyen a Krisna-tudat is. Persze nem elég csak a külsőségeket felvenni, újra kell gondolni minden kapcsolatunkat és dolgozni kell rajta.

Ezt nem szégyen újratanulni. Szégyen itt maradni az anyagi világban, ahol az egyre több önző ember között mi leszünk az egyik.

Egy kis vicces inspiráló mindenkinek :)

Itt tudod elolvasni az előző részt.

És akkor mi van most?

Nagyon őszinte leszek. Nagyon hálás vagyok, hogy javarészt bhaktákkal dolgozva kereshetem meg a betevőt és csak reménykedem, hogy nem sértődik meg rajta senki, ha kimondom: nem ez az álmom.

Nincs csodálatosabb annál, hogyha az ember közvetlenül részt vehet a Krisna-tudat / Bhakti-jóga csodálatosságának átadásában. Nekem megadatott ez a szerencse sok éven keresztül, amit egyáltalán nem bántam meg.

Nem volt könnyű, de semmi se az. Az élet úgyis csak egy küzdelem, de ha tudod, hogy minden centi előre lépésnek van értelme, az nagyon jó.

Hogy ez lesz e újra?

Nem tudom, nem úgy néz ki. Amikor ott áll valaki a pálya mellett és jelentkezik játékra, de nem hívják, pedig még a létszám sincs meg, és a meccs se áll nyerésre akkor sejted, hogy nincs minden rendben. Persze mosolygunk, meg minden, de ez nem az igazi.

Egyenlőre játszom a magam meccsét. Végül, az utolsó pillanatban úgyis egyedül leszek.

Még az is lehet, hogy egyedül kell valamit elkezdenem, vagy másokkal, ki tudja.

Egy biztos: nem adom fel.