Itt tudod elolvasni az előző részt.

És akkor mi van most?

Nagyon őszinte leszek. Nagyon hálás vagyok, hogy javarészt bhaktákkal dolgozva kereshetem meg a betevőt és csak reménykedem, hogy nem sértődik meg rajta senki, ha kimondom: nem ez az álmom.

Nincs csodálatosabb annál, hogyha az ember közvetlenül részt vehet a Krisna-tudat / Bhakti-jóga csodálatosságának átadásában. Nekem megadatott ez a szerencse sok éven keresztül, amit egyáltalán nem bántam meg.

Nem volt könnyű, de semmi se az. Az élet úgyis csak egy küzdelem, de ha tudod, hogy minden centi előre lépésnek van értelme, az nagyon jó.

Hogy ez lesz e újra?

Nem tudom, nem úgy néz ki. Amikor ott áll valaki a pálya mellett és jelentkezik játékra, de nem hívják, pedig még a létszám sincs meg, és a meccs se áll nyerésre akkor sejted, hogy nincs minden rendben. Persze mosolygunk, meg minden, de ez nem az igazi.

Egyenlőre játszom a magam meccsét. Végül, az utolsó pillanatban úgyis egyedül leszek.

Még az is lehet, hogy egyedül kell valamit elkezdenem, vagy másokkal, ki tudja.

Egy biztos: nem adom fel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.