Itt a folytatása az 1. résznek, de még nincs vége.
Remélem ez is fog tetszeni!

„Krisna olyan mértékben fogadja el a szeretetünket, amennyire az Ő bhaktáit szolgáljuk. És ugyanez igaz a tehenekre is. Csak azért védelmezni a teheneket, mert ez a dharma, az jó dolog, de ha igazi érzéseid vannak minden egyes tehén iránt, ha valóban boldoggá akarod tenni őket, akkor meg fogod kapni a felhatalmazást, hogy valóban tudd védelmezni a teheneket. Én sok éven át gondoztam teheneket. Minden nap teljesen megfürdettem őket. Egy drótkefével lekeféltem őket, úgy, hogy minden egyes szőrszálat a megfelelő irányban keféltem. Néha az fejükön össze-vissza állt a szőr és én minden egyes szőrszálat ennek megfelelően fésültem. Ez nem csak arról szólt, hogy én a szőrüket fésülgetem, hanem érezték, hogy tényleg törődöm velük. És minden nap miután megfejtem őket, lekeféltem és elengedtem őket legelni, akkor mosolyogtak és szinte táncoltak a legelőn. Mert érezték, hogy gondoskodnak róluk és szeretik őket. A tehénvédelem nem csak annyit jelent, hogy nem öljük meg őket, hanem hogy szeretjük őket. Ha nem érzel irántuk szeretetet, akkor nem igazán törődsz velük.

Ez az elv ugyanúgy igaz a bhakták esetében is, persze tehenekkel sokkal könnyebb. Ez a megvalósításom. A teheneket megöleled, finom ételeket adsz nekik, megfejed, lekeféled, legelteted őket, dalokat énekelsz nekik és akkor nagyon boldogok. A bhakták kicsit bonyolultabbak. De az elv ugyanaz. Minden bhaktánknak mosolyogni és táncolni kell, mert érzik a szeretetet, törődést, gondoskodást, amit a vezetőktől kapnak. És egy ilyen bhakta az élete végig nem fogja abbahagyni a japázást. Egy ilyen bhakta nagyon lelkes, hogy kövesse a szabályozó elveket és a filozófiát az élete végéig. De ha nem kapják meg a bhakták ezt a fajta társadalmi támogatást, nem érzik, hogy bátorítják, szeretik őket, törődnek velük, akkor csak nagyon kevesen lesznek képesek fenntartani az odaadás egy magas fokát hosszú éveken át.

Nehéz, hogy valakiből bhakta legyen. Nehéz elérni, hogy bhakta maradjon. Fenntartani, hogy egy bhakta lelkes legyen hosszú éveken át; az igazán nehéz. Számunkra, vezetők számára ez a legnagyobb kihívás. Ez a legfontosabb dolgunk. Egy bhakta egy év után, 20, 30, 40 év után. Ha a mozgalmunk igazán erős, akkor egy bhakta törekszik, vágyik arra, hogy lelkesen meghódoljon, hogy nagy lelkesedéssel menedéket vegyen a Szent Névnél éveken át. Ne gondolja azt, hogy én bhakta vagyok, most már elég szolgálatot végeztem.

Inspirálnunk kell a bhaktákat hogy felelősséget vállaljanak. Amikor egy bhaktát lelkesítünk arra, hogy felelősséget vállaljon a sadhanájában, a szolgálatában, akkor felhatalmazottá válik. Feltöltődik, lelkessé válik.

Bármit, amit itt fogtok tanulni, arról hogy hogyan gondoskodjunk a bhaktákról, gyerekekről, grihasthákról, bramacarikról, diákokról, a kongregációval… annyi különböző dolog. A gazdasági helyzetüknek megfelelően törődni velük, mint például a Yamuna-kinara Bank.

Sok projektünk van, de mindegyik abból a vágyunkból születik, hogy a bhakták szívből inspiráltak maradjanak az életük végéig. Egy olyan lelki családot hozzunk létre ahol az összes érzelmi, fizikai igényéről gondoskodunk, ami csak egy embernek lehet, aki komoly a Krisna-tudatban. Sokkal teljesebben, mint bármilyen más anyagi családban. „

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.