"Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap."

Arany János

Krisna deva bhavantam vande
Srila Rupa Gosvámi
(a Stava-málából)

(refrén) Ó Uram, Krisna! Hódolattal borulok le Előtted. Kérlek, szegezd méhecske-elmémet lótuszlábad nektárjára.

(1) Ó, Acyuta! Habár a kiváló Brahmá még samádhi-transzában sem pillanthatja meg a lótuszlábaid körme hegyéből áradó ragyogás egyetlen sugarát sem, én mégis arra vágyom, hogy ebben a látványban lehessen részem, mert hallottam kegyed minden képzeletet felülmúló hullámairól.

(2) Ó, Mádhava! Annak ellenére, hogy az Irántad érzett odaadásom még egy csöppet sem mutatkozott meg, mivel Te vagy a mindenek fölött álló Úr, képes vagy véghezvinni a lehetetlent is.

(3) Ó, Sanátana! Lótuszlábad még az istenek nektárját is felülmúlja. Miután lábaid lótuszvirágjában megtaláltam az édesség sűrített lényegét, mely megannyi csodálatos ízzel teljes, azért imádkozom, hogy az elmém méhe ma örök lakhelyre leljen benne.

A múlthéten megvolt a gyakorlati-, előző héten a szóbeli jógavizsgám, így mivel a többi feltételt már teljesítettem (30 agni-óra, 10 gyakorló óratartás, 12 teljes napos képzés, 108 napüdvözlet, stb.) hivatalosan jóga-oktató lettem.

Persze csak papíron, mert az igazi munka most kezdődik. Fontos és igen hasznos egy ilyen képzés, de ez egy olyan dolog amiben mindig lehet, és kell is fejlődni. Nekem is ez a tervem.

Rengeteg hasznos dolgot tanultam, amiből majd itt is át fogok adni morzsákat, de örülök, hogy túl vagyok rajta. Belátom, hogy nincs más módszer, mint időnként vizsgázni, de nem szeretem stresszelni magam, főleg olyan dolgokkal amit szeretek. Szóval jobban szeretem a folyamatos dolgokat, mint az ilyen fekete/fehér, igen/nem eseteket. De ez van.

Volt, aki kérdezte, hogy mikor és merre fogok órákat tartani. A templomi bramacariknak már most is vannak picit rövidített gyakorló alkalmaik, de ezek hozzájuk alkalmazkodva változó időben kezdődnek.

Egyenlőre még én is sokat szeretnék gyakorolni, mert nem mondom, hogy a tanárnak kell a legjobbnak lenni (jógában ilyen szerintem nincs is), de illik szépen tudni az ászanákat és folyamatosan fejlődni.

A jó pap holtig tanul… :)

Itt olvashatod az előző részt.

Szeminárium a templomi kongregáció fejlesztéséről

Őszentsége Radhanatha Swami

Oroszország, 1998.

"HOGYAN ÉREZ EGY BHAKTA ÁLTALÁBAN

Az alapelv a rendszer mögött, amit kifejlesztettünk a templomunkban, amiről megkértek,
hogy beszéljek, a következő. Nagyon egyszerű, de nagyon hatásos. A templomban és a
kongregációban lévő bhaktáknak soha nem szabad azt érezniük, hogy az emberek nem segítik
őket nagyon szeretetteljesen és őszintén a krsna-tudatukban, sohasem szabad
személytelenséget érezniük. Azt kell érezniük, hogy vannak bhakták, akik nagyon
személyesen törődnek velük. „Ők áldozatot akarnak hozni azért, hogy segítsenek rajtam.“
Meglepő dolog, hogy a brahmacári ashramunkban a vezetők és a kongregáció vezetői is
tényleg azt gondolták, hogy mindenkire megfelelően gondot viselnek. Aztán amikor tényleg
csináltunk egy kutatást, és minden bhaktát nagyon őszintén megkérdeztünk, azt találtuk, hogy
sok ember azt gondolta, hogy „senki sem törődik velem ebben a mozgalomban.“ Ez sokkolta
a vezetőket. Nem értették.

Szóval úgy éreztük, hogy nagyon fontos kifejleszteni egy rendszert, hogy teljesen biztosak
legyünk abban, hogy minden bhakta képzést és törődést kap, és hogy érzi a vaisnavák
támogatását. És hogy miért csináltuk ezt? Mert hogyha egy őszinte személy érzi, hogy
törődnek vele, akkor ez a személy viszonozni fog és fog akarni szolgálni, akar majd
erőfeszítést tenni, áldozatot hozni más bhaktákért és Krsnáért. És amikor a bhakták boldogok
és inspiráltak és érzik a másoktól jövő inspirációt, akkor élvezettel meghódolnak. És akkor
mindenki fejlődik a lelki életben. Ha azt akarjuk, hogy a bhakták egész életükben énekeljenek,
akkor kell adnunk nekik egy társadalmi és személyes támogatást, ami által tényleg fognak
érezni egy családias légkört a bhakták között, ami segíteni fogja őket abban, hogy haladjanak
az éneklésükben, a prédikálásukban és a szívük tisztításában. Mert amikor valójában tisztává
válunk, akkor tudjuk csak igazából közvetlenül megtapasztalni a szerető viszonzást Krsnával.
Ahhoz, hogy az úton maradjunk, nagyon fontos, hogy érezzük a bhakták szerető viszonzását.
Szóval ezen az estén egy rövid beszámolót fogok adni arról, hogy hogyan kell a dolgokat
csinálnunk ahhoz, hogy megvalósítsuk ezeket az elveket. Természetesen a mozgalmunk
jövője a templomon kívül élő bhakták fontosságában rejlik. Amikor sok ember jön a krsnatudatba,
nyilvánvaló - ahogyan az Úr Caitanya is mondta sok grhastának - hogy nem kell
megváltoztatni a helyzetedet, csak fel kell venned a krsna-tudatot. Hogy krsna-tudatossá
tudjuk tenni magunk körül a társadalmat - ez volt a mi tapasztalatunk, és lehet hogy itt más, de
én a mi Indiai megvalósitásainkat mondom el - a templomban lévő embereknek kell a
legpéldamutatóbbnak lenni, hogy a többi ember a társadalomban valóban lássa, hogy ez az,
mire törekedniük kell.

A BRAHMACARI KÉPZÉS
SZILÁRDNAK LENNI

A templomunkban csak brahmacárik élnek, és tegnap elmondtam nektek, milyen brahmacarik
is voltak. Szóval úgy döntöttünk, hogy ezen akarunk változtatni és nagyon magas standardeket
állítottunk fel. A brahmacarinak igazi sadhunak kell lenni, aki tényleg nagyon képzett és
nagyon komoly. Nem lusta, keményebben dolgozik, mint bárki más. Csináltunk egy
standardet, ahol 16 kört kell japázni, követni kell az elveket, és komolyan át kell adni magát
valakinek egy vagy másfél évig, mielőtt megengedjük, hogy beköltözzön, hogy kérhesse a
belépést az ashramba. És ha a vezetők tényleg érzik, hogy ez a személy nagyon komoly és
igazán képzett akar lenni, csak akkor fogadják el. És minden egyes nap ott kell lenniük a
reggeli programon. Mangala aratitól a leckéig nem is hagyhatod el a templomszobát. A japa
végig a templomszobában van. És mielőtt még jönnének, elmondjuk nekik, hogy ha van akár
csak egy nap is, amikor azt mondod, hogy “nem”, amikor megkérnek egy szolgálatra, akkor
azon a napon el kell hagynod az ashramot. És ha bármikor pletykálsz vagy bármikor
belekerülsz akármilyen szinten is valami politikába, akkor el kell hagynod az ashramot.
Szóval ezeket megmondjuk az embereknek, mielőtt még jönnének.

Gondolhatnánk: “ki akar majd egy ilyen ashramhoz csatlakozni?” És mi úgy találtuk, hogy a
komoly emberek akarnak csatlakozni egy ilyen ashramhoz. Valójában nagyon sok komoly
ember van, akik keresnek valami igazit és magas szintűt. Ha azt látják, hogy az ashramokban
alacsony standardek vannak, akkor ezek az emberek azt fogják gondolni, hogy “én ezt nem
akarom.” Nekünk Bombay és Poona között, ugyanazok a bhakták szolgálnak mindkét helyen,
kb. 55 brahmacarink van. És mindannyian nagyon boldogok. És az emberek mindig sorban
állnak azért, hogy az ashramhoz csatlakozhassanak. Az elképzelés, amit próbáltunk
megvalósítani az az, hogy a brahmacarik fő szolgálata nem csak az, hogy lelki fejlődést
érjenek el és prédikáljanak a nyilvánosságnak, hanem az is, hogy lelkesítsék a grhastákat a
szolgálatukon keresztül. Van egy másik szabályunk is a brahmacari ashramban: ha egy
brahmacari bármikor tiszteletlen egy nővel vagy egy grhastával szemben, akkor azonnal el
kell hagynia az ashramot. Az ő céljuk a szolgálat. A brahmacariknak nagyon alázatosnak,
áldozara késznek és szilárdnak kell lenniük.

Fogunk beszélni néhány dologról, amit a brahmacari képzésben alkalmazunk. Természetesen,
ahogyan már mondtam, mindenkinek részt kell venni a reggeli programon és a japán, ez
abszolút mértékben el van várva, senkinek sincs megengedve, hogy akár csak egy szót is
szóljon a másikhoz. Csak japáznak. És ha valaki kezd elaludni, akkor azonnal 4-5 ember fogja
segíteni. Kis csoportokban japáznak, ahol mindenki biztos abban, hogy mindenki figyelmes,
nem beszélget és nem alszik el. Minden brahmacarinak részt kell venni a brahmacari leckén.
Az új bhaktáknak van két év bhakta program. És még nekik is a két év bhakta program alatt,
részt kell venniük a napi brahmacari leckéken, ami minden brahmacari számára van. Ezeknek
a leckéknek az a célja, hogy arra képezze a bhaktákat, hogy alaposan tanulmányozzák Srila
Prabhupada könyveit és meggyőződéssel prédikálják a krsna-tudatos filozófiát. A
brahmacarikból első osztályú prédikátorokat akarunk képezni. Nagyon szisztematikus képzést
kapnak a vaisnava etikett elveiben és abban is, hogy hogyan éljenek ezek szerint az elvek
szerint. A lecke egy helyzetet teremt, ahol a brahmacarik bensőséges kapcsolatot fejlesztenek
ki a krsna-kathára alapozva, Krsnáról szóló témákról beszélve. Ez nagy elégedettséget okoz,
amikor valóban megtanuluk bensőséges kapcsolatokat kifejleszteni az istentestéreinkkel - az
istentestvér minden olyan embert jelent, aki a vaisnavák családjában van, azon az alapon,
hogy a krsna-tudatról beszélget. Ezek a leckék csodálatos módon szolgálják ezt a célt.

A BRAHMACARI LECKE

A lecke a következő módon zajlik. Minden reggel 11:15-kor van kirtana, utána 11:30-kor
elmondják az előző acaryákhoz szóló összes imát, mangalacarant, utána 11:35-kor slokákat
tanulnak a Bhagavad-gitából és a Srimad Bhagavatamból. Azt csinálják, hogy öt slokát
mondanak el újra és újra és minden 15. napon másik ötre váltanak. Szóval minden brahmacari
felelős azért, hogy 15 naponta megtanuljon öt slokát. Aztán vizsgáznak. Természetesen ha
nem sikerül, akkor sem csinálunk velük semmit. Csak inspirálja őket ez a nyomás és így
mindenki memorizálja a slokákat. És ami nagyon szép, az az, hogy mindent együtt csinálnak.
11:45-kor Srila Prabhupada könyveit tanulmányozzák szisztematikusan az elejétől a végéig.
Eddig befejeztük a Bhagavad-gitát, Sri Isopanisadot, az Odaadás nektárját, a Tanítások
nektárját és az Úr Caitanya tanítását. A legidősebb brahmacari kiad egy előzetesen előkészített
elemzést az aznapi olvasmány témáiból. Minden brahmacari nagyon figyelmesen jegyzetel,
bármiről is legyen szó. Ezután van nyílt beszélgetés, valamint kérdések és válaszok. És utána
van egy vizsga, amit az aznapi tanulmányaikból tesznek, hogy lássuk, hogy mennyire értették
meg az aznapi leckét.

A program következő része egy képzés, ami prédikátort képez minden bhaktából. A
legfiatalabb bhaktától a legidősebb bhaktáig mindenkire sor kerül. A bhaka kap egy adott
témát, amit egy leckében kell bemutatnia 7 nap felkészülési idő után. Minden brahmacarinak
van ideje tanulni, így a bhakta kap 7 napot, hogy elkezdjen egy intenzív kutatást Srila
Prabhupada könyveiben egy bizonyos témával kapcsolatban. Ez lehet a karma, vagy lehet az
anyagi természet három kötőereje vagy az idő. Tucatnyi téma van és tényleg sok különféle
könyvet tanulmányoznak, kazettákat hallgatnak, jegyzeteket készítenek. Utána be kell
mutatniuk a témát. Tíz percig beszélnek a témáról. Utána mind a legidősebb brahmacari, mind
a többiek részletbe menő kérdéseket tesznek fel neki, hogy biztos legyen, hogy tényleg tudja,
hogy miről beszél. Ezt felváltva teszik. Aztán vége a leckének és kb. 1:00-kor van ebéd. És ha
fesztivál van, akkor a brahmacari leckét arra áldozzuk, hogy erről a fesztiválról beszélgetünk,
ami lehet az Úr inkarnációinak a megjelenési napja vagy a nagy acaryaink megjelenési vagy
eltávozási napja. A brahmacáriknak előre megmondjuk, hogy végezzenek kutatást és
készüljenek fel.

Az egész lecke arra van áldozva, hogy beszélgessünk azokról a kedvtelésekről
és tanításokról, amik ahhoz a kedvező naphoz kapcsolódnak. Két hétente van egy vita, ahol a
brahmacarik fele az egyik oldalon van, a másik felük a másik oldalon. Vitáznak a mayavada
filozófiáról, ahol a fél csoport a mayavadi, a másik félnek pedig vaisnaváknak kell lenniük.
Van, amikor az ateista tudományról vitáznak, ahol az egyik félnek tanulmányoznia kell azt,
hogy mik az ateista tudósok érvei, és a másik oldalnak le kell őket győzni. Vagy lehet ez a
félisten imádat, sahajiya mentalitás. Ezt nagyon izgalmasnak találják. És egyszer a hónapban
van egy különleges brahmacari fesztivál, ami annak a hónapnak egy bizonyos kedvező napja
tiszteletére van, amikor az összes brahmacari együtt főz egy nagy feastet a murtiknak és van
lecke és délután a templomban együtt nagy kirtant csinálnak. És ha van egy látogató sannyasi
vagy idősebb bhakta, akkor megkérjük, hogy vezesse a brahmacari leckét. Két hetente egyszer
a lecke második felében istaghosti van, ahol az ashram dolgairól vagy éppen praktikus
dolgokról beszélgetnek.

A brahmacarik között van két utazó könyvosztó csapat és nekik is pontosan ugyanaz a lecke
van az úton, mint a templomiaknak. Úgy van megszervezve, hogy amikor visszajönnek az
ashramba - néha több hét utazás után - akkor pontosan ugyanott tartanak a leckékben, mint
mindenki más. Ennek az az egyik eredménye, hogy még a legfiatalabb brahmacarik is képesek
nagy meggyőződéssel hiteles leckét adni, a sastrát idézve. Ez az értéke Srila Prabhupada
könyvei őszinte tanulmányozásának. Megtanulják megvédeni a bhakti elveit a különféle
eltérésektől és az egység és a szeretet egy nagyon bensőséges fajtáját teremtik meg egymás
között csak azzal, hogy ilyen módon résztvesznek ebben a programban."

Mióta átjöttem a blog.hu-ra ismét látom rendesen az oldal statisztikáját.

Mivel szinte ez az egyetlen visszajelzés tőletek, ezért rendszeresen ránézek.

Megdöbbenve láttam a következőt:

Hihetetlen kiugrás ennél a bejegyzésnél.

Már azon is meglepődtem, hogy a facebook-on like-okat kapot, pedig a megosztott bejegyzéseknél ez ritka. Számomra érthetetlen.

Semmi filozófia, semmi botrányos cucc, ráadásul arról írok, hogy mit nem csinálok, és nem arról, hogy mit igen.

Elmondja valaki, vagy rejtély marad?