Bár nem vagyok egy nagy elektronikus zene párti, a 90-es évek közepén sokat forgott a cd lejátszókban a „bhakta-techno”, a Sri Hari.

Nagyon igényesen összerakott cucc volt, és az akkori trendeknek megfelelő. Persze ebbe a műfajban hamar ciki lesz minden, de a nem metálos vonalról érkezetteknek ez jó kapcsolódási pont volt.

A BBT gyártotta le, így elég olcsón tudtunk hozzájutni és árulni.

Ez egy olyan téma, ami bár az életem talán legfontosabb momentumai, mégse volt még itt.

Sok éven át ezzel nem volt gond, sőt. De a korábbi avató lelki tanítómesterem távozása a mozgalomból, majd az újraavatásom kényes, túl közeli élmény volt ahhoz, hogy írjak róla.

De ne szaladjunk előre.

1993 végén fogadott el tanítványának Balabhadra prabhu (1998-tól B. B. Puri Maharaja, most Bv Kusum Sraman Maharaja), majd egész váratlanul, 1995 február 4-én avatott fel. A váratlanság csak az volt benne, hogy akkoriban szinte csak templomi bhakták voltak, neki is csak könyvosztó brahmacari(ni) tanítványai voltak Magyarországon, én meg már házas voltam.

Avatás után elmondta, hogy pont ez volt az egyik ok a másoknak meglepő lépésre. Megjósolta, hogy hamarosan majdnem mindenki házas lesz és jól fog jönni valaki, akinek már van valami tapasztalata. Igaza lett.

Amikor a nevemet kaptam mindenki felhorkant. 1 (a kicsi 2) éve volt még csak beavatva Sri Sri Dayal Nitai – Vijaya Gauranga, az egyetlen murti Magyarországon. Szóval, nagyon a középpontban voltak és az Ő nevüket megkapni…

Sokszor hoztak kellemetlen helyzetbe, amikor kirtan végén a murtik dicsőítésénél felém fordultak… Roppant kínos volt.
Természetesen, én nem látok ebben semmi csodát, bár Ők számomra fő imádandó murtik, és e miatt a nevemet is nagyon szeretem.

Itt szeretném megköszönni annak a sok bhaktának, akik akkoriban prédikáltak nekem: Braja Ballabhi Ballabha, Gadaira-gaura, Rama-vijaya prabhunak és még sok mindenki másnak. Végtelenül hálás vagyok nekik azért a sok időért, energiáért és tiszta lelkesedésért amit kaptam tőlük.

Remélem, egy szép nap viszonozhatom valahogy, örök szolgája vagyok nekik.

Pár napja „Az odaadás jógája” bejegyzéshez kaptam egy jó kérdést:

A "szent név" alatt Isten bármelyik neve érthető?Azt tudom, hogy a Krisna Tudatú hívők ugye a Hare Krsna Mantrát ajánlják.De ha egy saiva az Om Namah Shivaya mantrát, egy keresztény Jézus nevét, egy muzulmán pedig Allah nevét vibrálja, azok a személyek ezáltal tulajdonképpen mindannyian ugyanúgy "szent nevet" vibrálnak? Vagy ez a "szent név" kizárólag a Hare Krsna mantrát jelöli?

Emlékeztem, hogy erről olvastam valami jót, de csak most találtam meg. Az egyik első könyv volt amit olvastam „Az önmegvalósítás tudománya”, és abban van ez a párbeszéd, ami szerintem tökéletes válasz a kérdésre:

1974-ben Srila Prabhupáda és számos tanítványa a nyugatnémet Frankfurt am Main ISKCON Központjától nem messze reggeli sétát tett Emmanuel Jungclaussen atyával, a Niederalteich Monostor bencésrendi szerzetesével. Amikor Emmanuel atya észrevette, hogy Srila Prabhupáda a rózsafüzérhez hasonló meditációs gyöngysort hord magánál, elmondta, hogy ő is vibrál egy állandó imát: „Uram, Jézus Krisztus, légy kegyes hozzánk!” Ezt a következő párbeszéd követte:

Srila Prabhupáda: Mi a jelentése a Krisztus szónak?

Emmanuel atya: A Krisztus szó a görög Christos szóból ered, ami azt jelenti: „a felszentelt”.

Srila Prabhupáda: Christos a Krisna szó görög változata.Emmanuel atya: Ez nagyon érdekes.Srila Prabhupáda: Amikor egy indiai ember Krisnát szólítja, gyakran azt mondja: „Krista”. Krista szanszkrit szó, azt jelenti, hogy „vonzás”. Tehát ha Istent Krisztusnak, Kristának vagy Krisnának szólítjuk, ugyanarra a mindenkit vonzó Istenség Legfelsőbb Személyiségére utalunk. Amikor Jézus azt mondja: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved”, ez a neve Istennek Krista vagy Krisna volt. Egyetért ebben?

Emmanuel atya: Azt hiszem, Jézus Krisztus, mint Isten fia, Isten tényleges nevét nyilvánította ki nekünk: Krisztus. Hívhatjuk Istent „Atyának”, de ha valódi nevén akarjuk szólítani, azt kell mondanunk: „Krisztus”.

Srila Prabhupáda: Igen. „Krisztus” egy másféleképpen mondott Krista, „Krista” pedig a Krisna szónak, Isten nevének egy másféle kiejtése. Jézus azt mondta, dicsőítenünk kell Isten nevét, de tegnap hallottam egy teológust, amint azt mondta: Istennek nincsen neve —  csupán „Atyának” hívhatjuk Őt. Egy gyerek hívhatja „Atyának” az apját, de az apának azért van saját neve. Hasonlóan „Isten” az általános neve az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, de sajátos neve Krisna. Ezért akár Krisztusnak, akár Krisnának, akár Kristának nevezi valaki Istent, végső soron ugyanazt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szólítja meg.

Emmanuel atya: Igen, ha Isten tényleges nevéről beszélünk, akkor „Christost” kell mondanunk. A mi vallásunkban ott van a Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Mi úgy hisszük, Isten nevét csak az Isten Fiától származó kinyilatkoztatás által ismerhetjük, ezért mi a Krisztus nevet fogadjuk el Isten kinyilvánított neveként.

Srila Prabhupáda: Tulajdonképpen ez nem számít — Krisna vagy Krisztus —, a név ugyanaz. A legfőbb dolog, hogy kövessük a Védikus Írások utasításait, amelyek Isten nevének vibrálását ajánlják ebben a korszakban. A legkönnyebb módszer a mahá-mantra vibrálása: Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma Ráma, Hare Hare. Ráma és Krisna Isten nevei, Hare pedig Isten energiája. Amikor tehát ezt a mahá-mantrát vibráljuk, Istent az Ő energiájával együtt szólítjuk meg. Ez az energia kétféle: lelki és anyagi. Jelenleg mi az anyagi energia csapdájában vagyunk. Ezért úgy kell imádkoznunk Krisnához, legyen kedves, és szabadítson meg bennünket az anyagi energia szolgálatától, s fogadjon minket a lelki energia szolgálatába. Ez az egész filozófiánk. Hare Krisna azt jelenti: „Ó, Isten energiája, ó, Isten, kérlek, fogadjatok engem a szolgálatotokba!” Ez a mi természetünk, a szolgálat. Valahogyan az anyagi dolgok szolgálatába keveredtünk, de amint ez a szolgálat a lelki energia szolgálatába transzformálódik, életünk tökéletessé vált. A bhakti-yoga (Isten szeretetteljes szolgálata) gyakorlata azt jelenti, hogy az ember megszabadul az olyan megjelölésektől, mint „hindu”, „muzulmán”, „keresztény” stb., és egyszerűen csak Krisnát szolgálja. Mi megteremtettük a keresztény, a hindu, a mohamedán vallást, de amikor egy megjelölések nélküli valláshoz eljutunk, melyben nem gondoljuk magunkról, hogy hinduk, keresztények vagy mohamedánok vagyunk, akkor beszélhetünk tiszta vallásról, azaz bhaktiról.

“Bizony az ember minden állatok királya, hiszen kegyetlensége túltesz az övékén. Mások halálából élünk. Sétáló sírok vagyunk!” (Leonardo da Vinci)

“… Azonban létezhet-e bármilyen undorítóbb dolog annál, minthogy valaki folyamatosan hullák húsából táplálkozzon?” (Voltaire)

“Ember, ne emeld magad az állatok fölé! … Szeresd az állatokat, szeress minden növényt és minden dolgot! Ha mindent szeretsz, úgy Isten titka minden dologban megnyilvánul számodra, s végül az egész világot át fogja ölelni szereteted.” (Fjodor M. Dosztojevszkij)

Aindra prabhu bhajan-jainak köszönhetem főleg hogy megbarátkoztam a Hare Krisna énekléssel.

Többek közt ez is sokat szólt az autómban a 90-es évek elején:

Mostanában többször eszembe jut egy régi vicc:

„Móricz! Nagy baj van! Süllyed a hajó!” – szalad oda a barátjához. Mire a válasz:
„Mit izgulsz, nem a tiéd.”

Ezzel most egyáltalán nem az Olaszország partjainál történt hajószerencsétlenségen poénkodok, hanem egy tudatállapotra utalnék.

Amióta eszemet tudom, én nem a móricz-féle vagyok. Ebből rengeteg bajom volt már, de hát ez van. Persze sokat finomodtam az elmúlt 42 év alatt, de el kell fogadnom, hogy nem tudok közömbös lenni mások problémája, szenvedése irányában. Be tudom fogni a számat (valamennyire), próbálhatok távol maradni, nem meglátni dolgokat, meg hasonlókat tenni, de nem változom.

Persze ennek van jó oldala is. Például, ha olyan munkám, szolgálatom van ahol van ahol ezt kamatoztatni lehet.

Sokan hitték már azt, hogy ez egyfajta birtoklás (befolyás, hatalom, stb.) utáni vágyból ered, de messze nem. Benne van a horoszkópomban (a komolyban), hogy állandóan meg akarom menteni a világot mindenfajta önös motiváció nélkül. Ilyen hülyék is vannak…
Országos barátommal, Kamsari prabhuval csak úgy hívjuk, hogy „aranyszív alapítvány”. Mindig megfogadjuk, hogy bezárjuk, aztán pár nap (óra, perc) múlva újra nyitva.

Pedig nagyon fájdalmas. Mert tényleg fáj mások múlt, jelen és jövőbeni sorsa. Csak sajnos nem mindig tudsz valamit tenni ez ellen, és végig nézni utána…

Másik hátránya az, hogy sokan visszaélnek ezzel. Ezt most nem ragoznám, talán majd valamikor máskor.

Hát ilyen vagyok én (és még egy páran). Talán így jobban megértesz.

Múltkor felraktam a facebookra egy pár hónapja készült képet a feleségemről és rólam, amit meglepően sokan lájkoltak és erről itt is beszámoltam.

Kedves párom megkért, hogy néhány képet szkenneljek be és köztük volt egy 1994-es esküvői kép is. Annyira megtetszett, hogy felraktam ezt is. Olyan hollywood-i celebpár hangulata van.

Na ez a kép még a korábbit is túlszárnyalta. Kommentek is voltak bőven. Persze voltak akik az autó típusával voltak elfoglalva, de az se baj.

Hogy legyen valami extra, itt egy kép szemből is. Már bhakták voltunk a javából, de akkoriban még nem volt meg a hagyománya a száris esküvőknek. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy szeretett volna a feleségem egyszer királylány lenni :).

Szerintem sikerült!