Mostanában többször eszembe jut egy régi vicc:

„Móricz! Nagy baj van! Süllyed a hajó!” – szalad oda a barátjához. Mire a válasz:
„Mit izgulsz, nem a tiéd.”

Ezzel most egyáltalán nem az Olaszország partjainál történt hajószerencsétlenségen poénkodok, hanem egy tudatállapotra utalnék.

Amióta eszemet tudom, én nem a móricz-féle vagyok. Ebből rengeteg bajom volt már, de hát ez van. Persze sokat finomodtam az elmúlt 42 év alatt, de el kell fogadnom, hogy nem tudok közömbös lenni mások problémája, szenvedése irányában. Be tudom fogni a számat (valamennyire), próbálhatok távol maradni, nem meglátni dolgokat, meg hasonlókat tenni, de nem változom.

Persze ennek van jó oldala is. Például, ha olyan munkám, szolgálatom van ahol van ahol ezt kamatoztatni lehet.

Sokan hitték már azt, hogy ez egyfajta birtoklás (befolyás, hatalom, stb.) utáni vágyból ered, de messze nem. Benne van a horoszkópomban (a komolyban), hogy állandóan meg akarom menteni a világot mindenfajta önös motiváció nélkül. Ilyen hülyék is vannak…
Országos barátommal, Kamsari prabhuval csak úgy hívjuk, hogy „aranyszív alapítvány”. Mindig megfogadjuk, hogy bezárjuk, aztán pár nap (óra, perc) múlva újra nyitva.

Pedig nagyon fájdalmas. Mert tényleg fáj mások múlt, jelen és jövőbeni sorsa. Csak sajnos nem mindig tudsz valamit tenni ez ellen, és végig nézni utána…

Másik hátránya az, hogy sokan visszaélnek ezzel. Ezt most nem ragoznám, talán majd valamikor máskor.

Hát ilyen vagyok én (és még egy páran). Talán így jobban megértesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.