A napokban volt egy jó tapasztalatom arról, hogy a gyereknevelésben mennyire fontos a türelem. Na meg egy kis példamutatás és jó társulás.
Szubál fiam másfél-két éves kora óta nehéz rávenni, hogy a vaisnava külsőségeknek megfeleljen.
Persze nem valami hatalmas lázadásra kell gondolni, csak a dhoti (az a furi férfi „szoknya”) csak percekig volt rajta, mert nem tartotta praktikusnak a játszáshoz, rohangáláshoz, tilakot nem hagyta felfesteni a homlokára és a hajvágás sem egy egyszerű attrakció volt nála.
De a napokban valami megváltozott.
Ő kérte, hogy dhotiban lehessen, majd másnap az oviba is úgy akart menni. Külön kéri, hogy legyen tilakja, sőt egész nap nem lehet letörölni, és kedd este ő kérte, hogy az én hajvágásom után, hogy az övét is vágjuk le.
Mert hogy „apának is”. Persze, eddig is ezt mondtuk neki, de ő most hozta meg e a döntését.
Persze nem vagyok illúzióban, hogy sok minden fog még változni pluszban és mínuszban, de egy pár tanulságot azért levontam:
- Érdemes türelmes lenni
- Érdemes kitartónak lenni
- Érdemes jó példát mutatni
- Érdemes olyanok közé terelni, ahol ezt a példát látja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.