Hamarosan jön a dal is, de addig itt van néhány kép, csakhogy még jobban várjátok :)
Nyíltan, vagy burkoltabban sokszor kifejtettem a véleményemet már itt a napi lelki gyakorlat, a sadhana fontosságáról.
Sokan talán utálnak is e miatt, de annyi barátomnak, kedves személynek kellett végignéznem a lelki életének a lassú, de biztos halálát, hogy nem hagyhatom szó nélkül.
De most kivételesen nem én okoskodnék róla, hanem Srila Sivarama Maharaja, aki pár napja a reggeli leckén Bharata Maharaja leesése kapcsán beszél róla nagyon egyenesen.
Mindenkinek kötelezően ajánlom.
Itt tudod meghallgatni.
A facebook-on megtalált nemrég egy régi barátom és zenésztársam Bojtár József.
Egy általánosba jártunk és ott kezdtünk el együtt prüntyögni gitáron. Ő ajándékba kapott egyet, én apámét nyúztam. Rendszeres programunk volt, hogy bementünk a belvárosi hangszerboltok (már ami akkor volt) és álmodoztunk, hogy egyszer nekünk is lesz profi gitárunk.
Egy-két évig nem találkoztunk, mert különböző középiskolába jártunk, de aztán ismét összejöttünk és együtt jártunk gitártanárhoz is. Egy darabig nem volt zenekar csak egy énekes srác, míg egy koncerten összefutottunk Ungvári Tamással, és a Lakatos testvérekkel (később: Braja Ballabhi Ballabha és Gadaira Gaura das). BBB tudott dobolni, sőt szerkója is volt, ami hatalmas szó volt akkor. Tominak meg hosszú haja volt és ki mert állni :).
Így állt össze a Fantom, amiről már írtam az élettörténetemben.
88 augusztusában bevonultam katonának, aztán a többiek is. Ritkán jártam haza így Bojtár barátommal is ritkán találkoztunk. Aztán amikor jött a Krisna-tudat, családozás és más élethelyzetek, akkor megint elsodródtunk egymástól.
Érdekes volt most újra találkozni és beszélgetni. Mintha nem is telt volna el az idő. Érdekes kapcsolatunk volt/van. Nem egy érzelgős, puszi-pajtás viszony volt, de sok dologban ugyanaz volt az értékrendünk és ezért jól megvoltunk.
Meglátjuk a jövő mit hoz.
Legközelebb a többiekről is fogok írni többet.
Ahogy írtam akadnak problémák.
Egyik tipikus hiba, hogy beleragadunk egy szerepbe és képtelenek vagyunk váltani.
Egyszer azt a nagyon jó tanácsot kaptam, hogy „ha haza mentél, menjél haza”. Ne vidd haza a problémáidat, legyél férj, feleség, apa, anya, stb.
Persze, meg lehet beszélni dolgokat, de nem állhat csak abból az együttlét. Igaz, ezek csak szavak, de közben képtelenek vagyunk az aktuális szerepünkre figyelni.
Ennek egy másik verziója, hogy más szerepben vagyunk, mint kéne. Vagy gyengeségből csúszunk el, vagy direkt, vagy azt se tudjuk hol vagyunk.
Főleg a helyzet felelőssége elől menekülünk egy másik karakterbe. Például eljátsszuk a hülye gyereket, vagy ellentámadásba megyünk át ok nélkül csak, hogy tereljük magunkról a figyelmet, vagy ne kelljen megcsinálni valamit.
Ha a másik fél ezt engedi, akkor ezek bevett gyakorlattá válnak és ez lesz az új szerep. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy senkinek se jó hosszútávon.
Ez az egyik legfőbb oka például, hogy tönkremennek kapcsolatok, házasságok. Amikor indul mindenkinek tiszta, hogy mit csinál, de aztán elkényelmesednek a felek és mindenki el kezd kibújni az általa macerásnak talált dolgokból.
Aztán meglepődünk, hogy senki se boldog.
Külön fejezetet lehetne írni arról, amikor valaki a belső valójától, vagy képességétől eltérő szerepet próbál felvenni és a környezetével elhitetni. Ez nagyon veszélyes mind rá, mind a többiekre nézve.
Mi történik, ha tényleg teljesítenie kell a felvett szerepet?
Ez nyilván nem az összes probléma, hisz erről könyvek százait írták meg, de legalább gondolatébresztőnek jó.
Nyugodtan írhattok ti is, persze a személyeskedést kerülve.
…szám az új OM lemezen.
Remélem már megvan és ronggyá hallgattad.
Itt egy kis ízelítő:
A facebook-on megtalált nemrég egy régi barátom és zenésztársam Bojtár József.
Egy általánosba jártunk és ott kezdtünk el együtt prüntyögni gitáron. Ő ajándékba kapott egyet, én apámét nyúztam. Rendszeres programunk volt, hogy bementünk a belvárosi hangszerboltok (már ami akkor volt) és álmodoztunk, hogy egyszer nekünk is lesz profi gitárunk.
Egy-két évig nem találkoztunk, mert különböző középiskolába jártunk, de aztán ismét összejöttünk és együtt jártunk gitártanárhoz is. Egy darabig nem volt zenekar csak egy énekes srác, míg egy koncerten összefutottunk Ungvári Tamással, és a Lakatos testvérekkel (később: Braja Ballabhi Ballabha és Gadaira Gaura das). BBB tudott dobolni, sőt szerkója is volt, ami hatalmas szó volt akkor. Tominak meg hosszú haja volt és ki mert állni :).
Így állt össze a Fantom, amiről már írtam az élettörténetemben.
88 augusztusában bevonultam katonának, aztán a többiek is. Ritkán jártam haza így Bojtár barátommal is ritkán találkoztunk. Aztán amikor jött a Krisna-tudat, családozás és más élethelyzetek, akkor megint elsodródtunk egymástól.
Érdekes volt most újra találkozni és beszélgetni. Mintha nem is telt volna el az idő. Érdekes kapcsolatunk volt/van. Nem egy érzelgős, puszi-pajtás viszony volt, de sok dologban ugyanaz volt az értékrendünk és ezért jól megvoltunk.
Meglátjuk a jövő mit hoz.
Legközelebb a többiekről is fogok írni többet.
Sokan meglepődnek, amikor a csillaghegyi Hév megállóban összefutnak velem. Én is.
91-ben, azaz pont 20 éve, amikor építésvezetőként letettem a jogsit folyamatosan olyan munkám vagy szolgálatom volt, amihez autó kellett. Most is gyakran használom, de a belvárosba bejutáshoz sok szempontból a BKV az előnyösebb. Bizonyos időpontokban gyorsabb, a benzinnél olcsóbb, és az elképesztő parkolási díjakat (400Ft/óra!!!) nincs ember, aki kifizesse.
Ezen a rövidtávon egész megbízható a tömegközlekedés és még az ellenőrök is jobbak lettek. A bejáratoknál vannak és nem a járművön zaklatják az embereket. Értelmesebb.
Lehet útközben japázni is, ami persze nem a legtökéletesebb, de néha jobb, mint a tempiben :).
Jó dolog folyamatosan alkalmazkodni, nem beleragadni a komfortzónába.
"Oly embert ismerni, kivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást - e földet ez virágoskertté változtatja."