"Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet."

Madách Imre: Ember tragédiája /részlet/

Mostanában történt:

Az autómnak nem csak gyári központizára van, hanem ennek a  kütyü közelségében nyílik az ajtó és indul az járgány. Már ha nincs lemerülve…

Először távolról nem nyitotta, aztán közelről, sőt az indítással is gondok voltak. Persze napok teltek el közte, míg halogattam a speciális gombelem cseréjét.

Aztán egy vasárnap reggel bemondta az unalmast. Bementem a bevásárlóközpont egyik boltjába, ahol nagyon kedvesen még csavarhúzót is adtak a cseréhez és kiderült, hogy egyáltalán nem speciális az elem (5 gyártótól volt belőle) és kemény 250.- forintba került.

Ennyiért szívattam magam. Megérdemlem.

Egy komoly timemanagement könyvben olvastam: amit 2 perc alatt meg lehet csinálni, azt csináld meg azonnal. Több időbe kerül még felírni is.

Sokszor vagyunk így más, nagyobb dolgokkal is. Húzzuk, vonjuk, halogatjuk, pedig pár perc alatt el lehetne intézni és akkor nem lenne rajzunk egy felesleges teher, frusztráció.

Ne foglaljuk le fölöslegesen az elménket csip-csup dolgokkal.
Koncentráljunk a feladatunkra, legyen az meditáció, szolgálat, munka, család, edzés, bármi.

Ennyi a mai okoskodásom.

Ezt már rég meg akartam írni csak mindig halogattam… :)

Itt olvashatod el az előző részt.

Ebben az évben már hátrébb raktak minket. Igaz ez csak 20-30 métert jelentett, de azon a részen már jelentősen kisebb volt a forgalom. Amúgy is átalakult egy kicsit a Sziget gyalogos forgalma, nem csak két út ment hosszában.

Persze így is voltak bőven és a hangulat is jó volt.

A Mantra a Hammer-sátorban játszott az akkori felállásnak megfelelően Kowával és Nagy Ricsivel.

A Visnuban is változtak a szerepek. Nitaibhavana került középre és Ricsi bőgőzött.

A „108” lemez bónusz dala, a „Visnu” is belekerült a repertoárba.

"Az ember azonban csak korlátozott képességekkel rendelkezik. Amikor az anyagi világban tevékenykedünk, akkor vagy annyit kapunk, amennyit a karmánk alapján megérdemlünk, vagy pedig annyit, amennyit Krisna akar adni. Nincs harmadik út.

Amennyiben anyagi szinten fejtjük ki tevékenységünket, akkor megszerzett javaink mennyiségét a három kötőerő határozza meg, ha pedig Krisna felé törekszünk, akkor azt kapjuk, amit Krisna akar adni nekünk. Nincs harmadik lehetőség. Ostobák vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy egyéb eszközökkel mi majd többet elérünk.

Ha a lány már fiatalon megérti ezt, akkor az élet igen egyszerű lesz, mert a következő lépésben világossá válik, hogy Krisna az, aki irányít, Krisna az, aki gondoskodik. A meghódoltság egyik szimptómája az, hogy megértjük, hogy Krisna a fenntartónk és a védelmezőnk. Ha ezt nem látjuk be, akkor nem értettük meg a filozófiát, és ennek az lesz a következménye, hogy a törekvéseink természetellenesek lesznek.

Egy adott mennyiségű munka után egy adott mennyiségű eredményt kapunk. Ha ennél ostobán többet akarunk, akkor arra csak egy lehetőségünk van: időt kell elvonnunk a lelki élettől, vagyis nem fogunk japázni, olvasni, mangalára, áratikra, Bhágavatam-leckére járni, és ezt az időt próbáljuk meg arra fordítani, hogy még több javat szerezzünk. Hiába próbálkozunk, nem fogunk többet kapni annál, mint amennyit megérdemlünk. Akárhogy is erőlködünk, nem kaphatunk többet annál, mint amennyi jár.

Ennek az lesz a következménye, hogy a férj elveszíti a lelki tartását, ebből pedig az következik, hogy nem tudja majd megfelelőképpen használni az analitikus képességeit, legalábbis ami a lelki értékeket illeti. Pusztán érzelmi alapon fog keményen dolgozni, de azon már nem gondolkodik el, hogy valójában mi is a célja mindennek.

Ezáltal elvész a házasság valódi célja. A házasság célja az, hogy a férj analitikus síkon segítse a feleségét, és éppen ez az, ami elvész. Ha a feleség többet akar, mint amennyit a férj nyújtani tud, akkor a férj nem tudja majd betölteni a szerepét a házasságban. Ha a helyes folyamatot követjük, akkor a szenvedély és a tudatlanság kötőereje mérséklődni fog, és a jóság kötőerejében megállapodva, a kötelesség szintjén, békés mederben folynak a dolgok.

Ha viszont nem – ha többet akarunk (ami a szenvedély kötőereje), vagy ha azt hisszük, hogy mindezt el is érhetjük (ami a tudatlanság kötőereje) –, akkor nem értettük meg a kötőerők működését. Illetve azt, hogy Krisna hogyan működik. Nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Ha viszont a férj nem fogékony a feleség szükségleteire, akkor nem fog erőfeszítést tenni arra, hogy gondoskodjon ezekről. Az ő természete is nagyon önközpontú lesz. A házasságok fölbomlása erre a két dologra vezethető vissza. Ezért lényeges a képzés mind a fiú, mind a lány esetében."

részlet Srila Bhaktividyapurna Swami: Daiva varnasrama című könyvéből

Arról már írtam, hogy november 26-én koncertünk lesz, de a klipről még nem.

Az album első dala, a „Belső vár” lett az kiválasztott és hosszú tervezgetés után végül a buli napján lesz a forgatás, amiről majd részletesen beszámolok.

A másik érdekesség, hogy stáb a koncertre is eljön és ott is vesznek fel, így ha ott vagy te is meg leszel örökítve az utókornak.

Ahogy írtam, mi 8-kor kezdünk pontosan és 9-ig nyomjuk.
A belépés teljesen ingyenes, így ez se lehet akadály.

A helyszínen lesznek nálunk OM és Mantra cd-k, és „Egyet fizet – kettőt kap” akció keretében egy ezresért (990.-Ft :) választhatsz plusz egyet ajándékba.

Szóval, sokszorosan is megéri eljönni és drukkolni nekünk!

Tudom, hogy kellemetlen téma, de mindenképpen érdemes róla beszélni, mert élő probléma. Természetesen tisztelet a kivételnek.

Általánosan

A köszönés a pillanatnyi, vagy hosszabb kommunikáció kezdő momentuma. Normális embereknek ez nem szokott gondot okozni, kivéve, ha zavarban vannak a megfelelő formula használatában, vagy szándékosan nem akarnak kapcsolatba lépni.
Nagyvárosi viszonylatban a másik fél ismeretlensége is ok szokott lenni.
Mentő körülmény lehet a figyelmetlenség, vagy elfoglaltság.

Azt hiszem ezt nem kell jobban magyarázni, mindannyian éltük, éljük minden nap.

A bhaktáknál

Amikor megismerkedtem a Krisna-tudattal nagyon örültem, hogy ez sokszor kényes dolog megszűnik.
Köszönés csak egy fajta volt, a „Haribol”, ami jó volt idősnek, fiatalnak. Mindenki szeretett köszönni, hisz ez egyben az Úr szent nevének az éneklése volt, és persze örültünk is egymásnak.

Nyílván a korai időkben mindenki ismert nagyjából mindenkit, ami most már egy kicsit bonyolultabb.
De nem gondolom, hogy ennek akkora akadálynak kellene lennie.
A Szentírások szerint mindig nagy öröm meglátni egy másik vaisnavát, pláne, hogy most sincs olyan sok belőle.

Különösen vicces, amikor egy könyvosztó bhakta, aki naponta több ezer ismeretlennek köszön széles mosollyal rezzenéstelen arccal megy el a hívő társa mellett.
Ezen már külső szemlélők is elcsodálkoznak.

A legtöbben az erényességgel magyarázzák, hogy ellenkező neművel nem akarnak kapcsolatot felvenni. Jó hírem van: nem is kell. Csak köszönni, ennyi elég.
Ennél sokkal többet kell csinálnunk napközben munkánk vagy szolgálatunk során.

Persze vannak olyan időszakok, szolgálatok, amikor ez nem megvalósítható, de ezt szerintem mindenki tudja, vagy érti.

Nagyon fontos: ne másoktól várjuk el (pláne ne sértődjünk meg), hanem mi járjunk el jó példával és bátran mosolyogva mondjunk „Haribol”-t, „Hare Krisná”-t, vagy amit jól esik.

Ha ez mégse menne, akkor nézzünk a saját szívünkbe.

„Elménkben kell tisztelnünk azt a bhaktát, aki vibrálja az Úr Krisna szent nevét, alázatos hódolatunkat kell ajánlanunk annak a bhaktának, aki lelki avatást (diksát) kapott, és a m¡rti imádatában foglalja le magát, társulnunk kell az olyan tiszta bhaktával, és hűségesen kell szolgálnunk azt a tiszta bhaktát, aki fejlett szinten áll a töretlen odaadó szolgálatban, és akinek szíve teljesen mentes mások kritizálásának hajlamától.”

Srila Rupa Goswami „Tanítások nektárja” 5. vers