„Prahláda Maharaja így válaszolt: Megzabolázatlan érzékeiknek köszönhetően a materialista élethez túlságosan ragaszkodó emberek a pokoli lét felé haladnak, és újra meg újra a már megrágottat rágják. Sohasem ébred bennük vonzalom Krisna iránt sem mások tanításának hatására, sem a saját erőfeszítéseik eredményeképpen, sem a kettő együtteséből.
Akiket az anyagi élet élvezetének tudata erősen fogva tart, és akik ezért vezetőjükként vagy gurujukként egy hasonlóan vak, a külső érzéktárgyakhoz ragaszkodó embert fogadtak el, nem érthetik meg, hogy az élet célja az, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez, és szolgáljuk az Úr Visnut.
Ahogyan a vak vezette világtalan ember letér a helyes útról, s az árokba esik, úgy azt, aki anyagi ragaszkodással van teli, s akit szintén olyasvalaki vezet, aki ragaszkodik az anyagi világhoz, a gyümölcsöző tettek rettentő erős kötelei kötözik meg, s tovább folytatja a materialista életet, a háromféle gyötrelemtől szenvedve.
Azokban, akik túlságosan vonzódnak a materialista élethez, nem ébredhet ragaszkodás a rendkívüli tetteiért magasztalt Úr lótuszlába iránt, ha nem hintik be testüket egy olyan vaisnava lótuszlábának porával, aki tökéletesen mentes az anyagi szennyeződésektől. Az ember csak úgy szabadulhat meg az anyagi fertőzéstől, ha Krisna-tudatossá válik, és így menedéket keres az Úr lótuszlábánál.”
Srimad Bhagavatam 7. ének 5. fejezet 29-31. versei
Régen sokat hallottam egy (angol) mondást és nagyon mélyen belém ivódott:
„Ha nem tudod szeretni azt amit látsz, hogy fogod tudni azt amit nem.”
Mindenki értse ahogy akarja.
Több kisebb részét már láttam, de most itt van egyben.
Nagyon jól vannak megcsinálva a kis jelenetek, jók a szereplők.
Ha már kiröhögtük magunkat azért gondolkodjunk el:
Nem voltunk már ilyen eset valamelyik oldalán? Fájt?
Vasárnap délután visszaérkezve a vásárlásból készültünk leülni ebédelni.
Bejött egy érzés, amit rögtön elmondtam a feleségemnek: „Jó lenne egyet bhajanozni Gauranitainál a Templomban.”
Erre reálisan nem sok esély volt, mert a fiam Szubál nem enged egykönnyen ilyenkor. Azt se tudtam, hogy van e vasárnapi program, hisz a legtöbb bhakta lement a Krisna-völgyi Búcsúba.
Aztán kiderült hogy mégis van, mert a fenti mondat után 10 perccel megcsörrent a telefonom és Bhagavat-priya prabhu hívott, hogy visszamondta valaki a délutáni bhajant és be kellene ugranom.
Nagyon elmosolyodtam és természetesen igent mondtam. Eredetileg az esti közös meditációra gondoltam, de úgy látszik Gauranitainak más terve volt.
Amikor ennyire nyílván való jelet kap az ember, nem tehet mást, mint teszi amit kell.
Persze nem mindig van így, de már sokszor tapasztaltam, hogy a lelki vágyakat gyorsan teljesíti az Úr. Most ez történt.
Végül a család is elengedett. Nem is tudom hány éve tartottam délutáni bhajant.
Kicsit kijöttem a gyakorlatból, de azért sikerült egy kicsit megénekeltetni, tapsoltatni az egybegyűlteket.
Még este is visszanéztünk Szubállal megnézni a Sri Sri Dayal Niati-Vijaya Gaurangát és a büfében a csokis palacsintát… :)
Az időjárás inkább őszre hasonlít, mint nyárra, de a misszió nem áll meg.
Lelkes kis csapat gyűlik össze minden pénteken a Deák téren, hogy az Úr Caitanya nyomdokait követve az utcán is bátran énekelje az Úr Szent Neveit.
Hogy mennyire vidám és őszinte a társaság, arról a frissen összerakott plakát is árulkodik.
Gyere, és hozd a barátaidat is!
Ez legjobb pénteki buli!
Világmegváltók, hajrá!
Legalább is így titulálta egy kedves személy, aki megkért, hogy tegyem közre a mellékelt cica-mentő felhívást.
Ahogy látom, már a facebook-on is kering a plakát, és remélem már befogadókra talált a kis lélek, de ha van lehetőséged mindenképp jelentkezz a megadott kontakton.
Köszönöm.
Itt a folytatása az előző résznek:
Nemrég beszélgettem egy kedves bhaktával és szóba került Srila Sivarama Maharaja „A siksa-guru” című könyve. Kiderült, hogy ismeri, de még nem olvasta.
Rájöttem, hogy ezt a könyvet lehet, hogy már egész bhakta-generációk nem ismerik.
Ami nagy baj.
Íme az előszó:
„Nagy szolgálatot tett Sivaráma Mahárája a bhakták közösségének A siksa-guru megírásával. Ez a legátfogóbb, legjobban dokumentált és legelgondolkodtatóbb könyv, amit valaha is olvastam az odaadó életnek erről a nagyon fontos vetületéről. Nagy szakértelemmel mutatja be, hogy alapító ácáryánk, Srila Prabhupáda, az avató guruk, az idősebb vaisnavák, a fiatalabb bhakták, az előző ácáryák, a tanítók, s a bhakta-közösség megannyi más tagja milyen szerepet tölt be, illetve milyen viszonyban áll egymással az ISKCON-ban.
Meggyőződésem, hogy a könyvben felsorakoztatott történelmi hivatkozások és sástrikus idézetek e rendkívül mélyreható vizsgálata nagyban hozzájárul majd az érintett témák körül fortyogó viták és feszültségek feloldásához. Hogy megmutassam, nem csak a levegőbe beszélek: az általam felügyelt területek valamennyi templomelnökének eljuttattam A siksa-guru egy-egy példányát.
Úgy vélem, olyan olvasmány ez, melynek minden ISKCON-vezető és prédikátor könyvespolcán ott a helye. Fontosnak tartom, hogy A siksa-guru-ban bemutatott irányelvek és útmutatások szerves részévé váljanak a bhakták mindennapos képzésének, illetve a bhakti-sástri tanfolyam tananyagának is.
Badrináráyana dása”
A könyvet most (azonnal) letölthetitek innen, általam (többé-kevésbé) rendbe szedett doc-formátumban.