Amikor lassan két és fél éve elkezdtem edzeni Kisora prabhuval (akkor még számkivetett MC, Ádám, harciszerzi, stb.) sokan néztek hülyének. Nyilván a szemembe kevesen mondták.

Biztos féltek tőlem :). Brrrrrrrrrrrrrrrrrrr!!!

Aztán jó néhányan csatlakoztak is 1., 2. avatott bhakták és persze teljesen új érdeklődök.
A szkepticizmus (és akkor finom voltam) megmaradt.

Minden magyarázkodás és múlt hánytorgatás nélkül ajánlom mindenkinek a mellékelt képet, melyen az ISKCON két prominens sannyasija, Jayapataka Maharaja és Sacinanada Maharaja látható ninjutsusokkal.

És a legütősebb: pár hete Sivarama Maharaja beszélt a podcastján a harcművészet gyakorlásáról a Krisna-tudatban. Mindenkinek ajánlom nagy szeretettel.

Innen tudod letölteni és itt pedig meghallgatni:

Aki nem irigy, hanem minden élőlény kedves barátja, nem képzeli tulajdonosnak magát és mentes a hamis egótól, boldogságban és boldogtalanságban egyaránt kiegyensúlyozott, türelmes, mindig elégedett, önfegyelmezett, nagy elszántsággal végzi az odaadó szolgálatot, valamint elméjét és értelmét Rám szögezi, s az Én bhaktám — az nagyon kedves Nekem.

Bhagavad-gíta 12. fejezet 13-14. vers

Nemrég Szubál megtalált egy régi Kowa meg a vega cd-t és most mindig azt rakja be.

„Ő a barátod, Apa? Ő a barátod?”. „Igen, Szuszó”. „Apa, neked mindenki a barátod”.
Ilyen párbeszédek zajlanak ilyenkor :).

A frontborítón Kelicancala mataji van, akiről a klipforgatáson készítettek képet.

A találkozást annak idején még én hoztam össze. Bár szerintem a szám szövegével nem nagyon stimmel, de nagyon hangulatosra sikerült.

A belső borítón a tagok, segítők képei egy-egy csillagban vannak (értsd: sztár) és egyben Srila Prabhupada is ott van, ami.

Már vagy féléve 2 mobilt vagyok kénytelen használni. A Krisna-phonet, amin a bhaktákat érem el ingyen, illetve a cégest melyen munkaügyben kommunikálunk a kollegákkal és kifelé.
Mind a kettő szükséges egész nap.

Pedig néha egy is sok. És akkor még nem beszéltem a headsetekről (amit én mindig használok), hálózati- és autós töltőről és a többi kütyüről.

Kb. 10 éve Nokiát használok, az utolsó készüléket már 3 éve, ami mutatja, hogy elégedett vagyok vele. Így még nehezebb volt gondolni a váltásra.  

Bár technikailag könnyedén megoldható lenne, hogy 2 sim-kártya (vagy több) legyen egy készülékben, de ezt a mobil-szolgáltatók bojkotálják. És mivel ők az urak, így kevés cég gyárt ilyet. Sajnos a Nokia se (illetve 2 nagyon gagyit).

A noname távol-keleti típusokról nem sok jót hallottam, egyedül a samsung néhány terméke tűnt megbízhatónak. Ebből választottam a Samsung-Champ-Duost és próbálgatom a napokban.

Úgy tűnik beválik.
Kicsit egyszerűsíthet az amúgy nem egyszerű életen.

Itt olvashatod az előző részt.

Ricsi távozásakor és Jaya Hari visszaérkezésekor pont jött egy „hatalmas” sponzor, a British Knight.

Kedves barátunk és a legnagyobb Mantra-tetkó birtokosa, Baka „Elvis” Szilárd hozott össze velük.
Kaptunk 50 ezer forintot egy klipre, fejenként 2 pár cipőt, és jó pár pólót, meg kapucnist.

Hát ennyit ér a magyar rock :).

Mi azért örültünk ennek is, és ebben fotózkodtunk és álltunk színpadra egy párszor.

Illetve miért jó a harcművészet a gyerekeknek és mindenki másnak:

Itt olvashatod az előző részt.

"Amiről beszéltünk, mindössze három-négy másodperc alatt játszódik le, de már ez is két oldalnyi szöveget tenne ki a Padatiban. E szabályozó elvek láttán, azt mondhatnánk: “Óh, mennyi szabály! Inkább csak énekeljük a Hare Krisnát!” Nagyon figyelmesen meg kell értenünk a szabályozó elveket. A fönti szituáció már ismerős nekünk. De képzeljük el, ha valakinek nem az! Belezavarodna, hogy mi jön először: “Haribol, prabhu!”, s azután tegye a vállára a kezét, vagy fordítva? Vagy talán a hódolatát ajánlja először? Szóval honnan tudná, hogy mikor ütögesse, vagy mikor dörzsölje a másik hátát, illetve mikor verje hátba?

Ez olyan bonyolult, olyan technikai! Az a lényeg, hogy ha követjük őket, a dolgok szokássá válnak. Nem elegendő pusztán ismerni őket. Amikor valaki jön, s a “Haribol, prabhu! Jaya! Fogadd hódolatomat!” után felemelkedik, s mond valamit, lehet, hogy a másik csak ezt gondolja értetlenül: “Mi folyik itt, mi ez az egész?” A rituálé tehát egy olyan közeg, melynek révén kifejezhetjük az érzéseinket. Ez minden. Az egész varnásrama-rendszer, és minden szabályozó elv (a pancarátriki-rendszer) arra szolgál, hogy legyen egy kultúra, ami által kapcsolatban lehetünk másokkal. Ezért mondják azt, hogy Krisnát nem annyira az érdekli, hogy mit ajánlunk fel neki, hanem a felajánlásunk hangulata.

Az nem minden, hogy megtanultuk, hogyan kell csinálni valamit; ez csak az első lépés, egy nagyon fontos lépés. A lényeg az, hogy megtöltsük ezt a megfelelő odaadó érzéssel. Másként, ha megtanuljuk a szabályokat, csak büszkék leszünk. “Igen, megtanultam a szabályokat, nagyon páka vagyok.” Erre mondja Prabhupáda azt, hogy smarta. Még egy bhakta is viselkedhet úgy, mint egy smarta. Tehát nem abban van a hiba, hogy mit csinál az ember, hanem abban, ahogyan csinálja.

Nagyon fontos a példa követése, de ennél is fontosabb a követés hangulata, módja. Ezt nevezik a lábnyomok követésének, mert ez azt jelenti, hogy követjük az instrukciót. Ha nem követjük, hanem csak megfigyeljük és megtesszük, annak utánzás a neve. Például ezen a vidéken, itt Vrindávanában is vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy olyanok lettek, mint a gosvámik. Egy bizonyos fajta szövetet használnak. Nem akármilyen anyagot, hanem csak egy bizonyos fajta anyagot használnak. Nagyon körültekintően vásárolják meg, mert meghatározott szélességûnek kell lennie, és egy adott módon kell megszőni. Ügyelnek arra, hogy prasádam alatt ki mellé ülnek, milyen mantrákat mondanak. Senki sem eshet csak úgy be, ezt is mind meg kell tanulni.

Tehát átveszik azokat a dolgokat, cselekedeteket, amelyeket a gosvámiknak tulajdonítanak, s azokat utánozzák. Nagyon büszkék, s nagyon fejlettnek tartják magukat. De a sampradáyák ácáryái elutasítják a gosvámik ilyenféle “követőit”, mert ők csak utánoznak, s nem fogadják el az ácáryáink hangulatát. Nagyjából erről beszéltünk tegnap is, de most egy kicsit más szemszögből tekintettük át."

részlet Srila Bhaktividya Purna Maharaja „Daiva-varnasrama” című könyvéből