Itt olvashatod az előző részt.

"Amiről beszéltünk, mindössze három-négy másodperc alatt játszódik le, de már ez is két oldalnyi szöveget tenne ki a Padatiban. E szabályozó elvek láttán, azt mondhatnánk: “Óh, mennyi szabály! Inkább csak énekeljük a Hare Krisnát!” Nagyon figyelmesen meg kell értenünk a szabályozó elveket. A fönti szituáció már ismerős nekünk. De képzeljük el, ha valakinek nem az! Belezavarodna, hogy mi jön először: “Haribol, prabhu!”, s azután tegye a vállára a kezét, vagy fordítva? Vagy talán a hódolatát ajánlja először? Szóval honnan tudná, hogy mikor ütögesse, vagy mikor dörzsölje a másik hátát, illetve mikor verje hátba?

Ez olyan bonyolult, olyan technikai! Az a lényeg, hogy ha követjük őket, a dolgok szokássá válnak. Nem elegendő pusztán ismerni őket. Amikor valaki jön, s a “Haribol, prabhu! Jaya! Fogadd hódolatomat!” után felemelkedik, s mond valamit, lehet, hogy a másik csak ezt gondolja értetlenül: “Mi folyik itt, mi ez az egész?” A rituálé tehát egy olyan közeg, melynek révén kifejezhetjük az érzéseinket. Ez minden. Az egész varnásrama-rendszer, és minden szabályozó elv (a pancarátriki-rendszer) arra szolgál, hogy legyen egy kultúra, ami által kapcsolatban lehetünk másokkal. Ezért mondják azt, hogy Krisnát nem annyira az érdekli, hogy mit ajánlunk fel neki, hanem a felajánlásunk hangulata.

Az nem minden, hogy megtanultuk, hogyan kell csinálni valamit; ez csak az első lépés, egy nagyon fontos lépés. A lényeg az, hogy megtöltsük ezt a megfelelő odaadó érzéssel. Másként, ha megtanuljuk a szabályokat, csak büszkék leszünk. “Igen, megtanultam a szabályokat, nagyon páka vagyok.” Erre mondja Prabhupáda azt, hogy smarta. Még egy bhakta is viselkedhet úgy, mint egy smarta. Tehát nem abban van a hiba, hogy mit csinál az ember, hanem abban, ahogyan csinálja.

Nagyon fontos a példa követése, de ennél is fontosabb a követés hangulata, módja. Ezt nevezik a lábnyomok követésének, mert ez azt jelenti, hogy követjük az instrukciót. Ha nem követjük, hanem csak megfigyeljük és megtesszük, annak utánzás a neve. Például ezen a vidéken, itt Vrindávanában is vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy olyanok lettek, mint a gosvámik. Egy bizonyos fajta szövetet használnak. Nem akármilyen anyagot, hanem csak egy bizonyos fajta anyagot használnak. Nagyon körültekintően vásárolják meg, mert meghatározott szélességûnek kell lennie, és egy adott módon kell megszőni. Ügyelnek arra, hogy prasádam alatt ki mellé ülnek, milyen mantrákat mondanak. Senki sem eshet csak úgy be, ezt is mind meg kell tanulni.

Tehát átveszik azokat a dolgokat, cselekedeteket, amelyeket a gosvámiknak tulajdonítanak, s azokat utánozzák. Nagyon büszkék, s nagyon fejlettnek tartják magukat. De a sampradáyák ácáryái elutasítják a gosvámik ilyenféle “követőit”, mert ők csak utánoznak, s nem fogadják el az ácáryáink hangulatát. Nagyjából erről beszéltünk tegnap is, de most egy kicsit más szemszögből tekintettük át."

részlet Srila Bhaktividya Purna Maharaja „Daiva-varnasrama” című könyvéből

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.