A Szent Névről 5. rész

2011.05.08. 03:03

"Sríla Prabhupáda Dhruva Maharája Nárayan-astráyát többször is hasonlítja a szentnévhez. Itt mielőtt egyszer volt használva, akkor már lehetett látni, hogy milyen hatásai voltak. Az előző vers azt mondja: amikor Dhruva Maharája a nyílvesszőjét az íjához illesztette, a yaksák által teremtett illúzió azonnal szertefoszlott, ahogy minden anyagi fájdalom és öröm megszűnik, amikor az ember megismeri az önvalót.

Ennek a példának három szintje van:

1. Amikor a nyílvesszőt ráhelyezzük az íjra – ez ahhoz hasonlít, amikor egy vasinava Krisna szentnevét énekli, akkor az a szennév árnyéka – bhása.

2. Amikor kilövi: az a tiszta szentnév vibrálását szimbolizálja.

3. Amikor a nyíl célba talál: ez a cél Krisna szentnevének éneklése. Itt ez úgy van megemlítve, hogy minden anyagi öröm és fájdalom megszűnik. Sivarama Maharaja

Ez azt jelenti, hogy amikor a Hare Krisnát énekeljük valamilyen komolysággal, akkor mindezek a dolgok – káma, krodha, stb. – minden anyagi szenvedés eltűnik. Sthita sattve prasidati- akkor valaki megállapodik a jóságban. Ahogy itt is áll, az Úr szentnevének az árnyéka azokat az ellenségeket, melyek nehézségeket okoznak egy vasinavának, elpusztítja.

Mi az oka annak, hogy ezek a nehézségek nincsenek lelőve az életünkben és léteznek? Ez annak a szerencsétlen állapotnak köszönhető, hogy nem énekeljük megfelelő minőséggel Krisna szentnevét.  Igazából erről szól a Krisna-tudati mozgalom, hogy valahogy a bhakták olyan bizalommal és minőséggel tudják énekelni a Hare Krisnát, ami fogja adni nekik a lelki erőt, ahhoz, hogy ellent tudjanak állni az anyagi világ kísértésének, amit itt a yaksák illúziói és fegyverei képviselnek.

Ahogy Dhruva Maharája is sikeres volt és mi is hasonlóan menedéket veszünk annál az eszköznél, aminél ő is menedéket vett, akkor mi is sikeresek leszünk.

Itt nagy titokról nincs szó – Nara-Nárayana risitől kapta ezt a nyilat, ami tévedhetetlen. Ugyan úgy Krisna szent neve is tévedhetetlen, amikor kapcsolatban vagyunk vele. Itt a Krisna-tudat mozgalmának tagjainak a legfontosabb dolga az, hogy mi is egy megfelelő módon ajánljuk fel az életünket a Hare Krisna mantrázásra. Így minden más dolog sikeres lesz – param vijáyatá srí krsna sankirtanam.

Vijaya azt jelenti, hogy siker. Amikor valaki csatát nyer, akkor ő a vijaya, a győztes. Hasonlóan a győzelem a számunkra is ott van, ha mi is így menedéket veszünk az éneklésnél – krisna sankirtanam - , de ha nem, akkor az áldoztává válunk az anyagi energiának, anyagi világnak. Ennek igazából nincsen egy harmadik alternatívája.

Logikában létezik egy olyan, mint a kizárás folyamata.
Például, két személy van egy szobában, ugyan akkor hallunk egy nagy lövést, és bemegyünk a szobába és látjuk, hogy az egyikük le van lőve. A kizárás folyamata az, hogy aki életben van, ő lőtte lel a másikat. Senki más nem lehetett, még ha nem láttuk, hogy mi történt és azt mondhat a másik, amit csak akar. Ugyanúgy, ha mi is látjuk, hogy mi is le vagyunk lőve, áldozat vagyunk az anyagi energiának,akkor ez nem azért van, mert nem működik a folyamat, akkor tudhatjuk, hogy nem lehet más oka, mint hogy nem gyakoroljuk a folyamatot. Nem megfelelő módon használjuk azt a fegyvert, amit kaptunk Sríla Prabhupádától és az Úr Caitanyától. Így várhatóan ez fog történni. Sadhu-sabhadana, ezért vasinavák nagyon óvatosak és nagyon vigyázva kezelik azt a kincset, ami az Úr Krisnának a szentneve.

A tendencia ott van arra nálunk, hogy közönségesen veszünk dolgokat. A materialista tudat azt jelenti, hogy a lelki dolgokat anyaginak látjuk. Amikor az emberek azt mondják, hogy mutasd meg Istent és mi megmutatjuk – „Itt van!” - akkor ők azt mondják, hogy ezek nem Istenek, hanem szobrok. Mi mondjuk, hogy ezek nem szobrok, hanem Isten, de te nem tudod Istent látni, annak ellenére, hogy itt mutatjuk neked. Mi is amikor lát a szentnevet, akkor nekik is úgy hangzik, mint egy mantra. Azt mondjuk, hogy annyi mantra létezik, ez a mahámantra, ami felszabadít stb., de aminátvan náma náminoh – de ez Krisna! Nekünk ezt nehéz értékelni.

Olvastam egy könyvet, ahol Sríla Prabhupáda fiatalkori ismerősei - varaja-vásik, családtagok, gaudiya-matha tagok - emlékeztek vissza, hogy ők hogyan látták őt. A közös, ami mindenki értett, hogy Sríla Prabhupáda egy szent volt, egy tiszta vaisnava volt. De nem látták, hogy mennyire volt tiszta vaisnava. Azt mondtak, hogy nem értették, hogy milyen nagy személyiség volt. Ez az anyagi szem, amikor egy létező szent társaságában vagyunk, akkor azt gondoljuk, hogy ő egy grihaszta, egy patikus, aki egy jó bhakta a sok jó bhakta között. Amikor valami különleges dolgot tesz, amit más jó bhakták nem tettek, akkor meg azt gondoljuk, hogy biztos egy inkarnációja volt az Úr Caitanyának stb."

Srila Savarama Maharaja

Vidám percek NinjaHinjával

2011.05.07. 03:39


5 millióan látták az alábbi videót és röhögtek rajta.
Angolul tudok előnyben.

Mantra-divat 3. rész

2011.05.06. 03:50


Itt olvashatod az előző részt.

Végül visszatértünk a jól bevált pólóhoz. Néha mintával, néha anélkül.
Oldalzsebes nadrág, vászoncipő volt a teljes szett.

Kényelmes és olcsó volt. Mivel ez volt a Mantra történetének legmozgalmasabb időszaka koncertek szempontjából jól jött, hogy több váltás ruha állt rendelkezésre.

Ezt viseltük a 2000-es Replika- és 2001-es Tankcsapda-turnén, majd az azt követő fesztiválokon.

Végső kiáltás

2011.05.05. 03:30


Ezzel a címmel készített dalt és klipet az Anti Fitness Club. (Ha valaki nem járatos a trendekben, ők most menőnek számítanak).

A szövege nagyon pozitív: a Föld jövőjéért aggódnak.

A klipet rajongók által beküldött videókból rakták össze, plusz szerepel egy pár ismert személy is, köztük Kowa, aki ügyesen a Panca-tattva előtt énekel.

Ez biztosan jót tesz a Földnek és azoknak akik látják.

A nyugodt ember

2011.05.04. 03:59

„Csak nyugodt lelkű ember lehet boldog. Akinek a homlokán nincsenek soha fellegek. Akinek a lelkében nincs soha iszap, se ő nem sároz, se őt nem sározhatják be. Minden gondolata egyenes, becsületes.”

Gárdonyi Géza

Tényleg Isten/Krisna akarja?

2011.05.03. 03:18


Egy érdekes problémával, filozófiai kérdéssel találtam nemrég szemben magam.

Jobban belegondoltam, és rájöttem, hogy ez nem egyedi gond.

Miről van szó?

Ha Isten mindenható, mindent átható, egy fűszál se mozdulhat tudta nélkül, akkor minden ami történik az az Ő akaratából van?

Ez minden vallásos személynek kérdés, amire kell keresnie megfelelő választ különben vagy fanatikus lesz, vagy elhagyja a hitét.
Egyszerűbb Szentírások követői bajban vannak, mert nem sok támpontot kapnak erre vonatkozólag. Teljes joggal, mert ez nem egy egyszerűen felfogható dolog. Szerencsére a Védikus irodalom példákon keresztül is segít.börtön-bolygó

Úgy írja le a Földet mint egy „börtön-bolygó”, javító-nevelő intézet a lelkeknek. Ez már önmagában mutatja a viszonyt a Legfelsőbbel. A tetteink miatt kapunk testeket, helyzeteket, cellákat, utakat. De ránk van bízva, hogy akarunk e kijutni, hogy milyen gyorsan és hogy hogyan viszonyulunk a többiekhez.

Ahol vagyunk az nem véletlen, de nem is a börtönigazgató és nem is a király/miniszterelnök vágya. Tud rólunk mindent és néha (nagyon ritkán) beleavatkozik, de minden ránk van bízva.

Ha ezt értjük, akkor nem hibáztatunk mást a jelenlegi helyzetünk miatt, főleg nem Istent.

Egy dolog nagyon fontos: másokhoz se vágjuk oda, hogy azért kerültél ebbe a (főleg rossz) helyzetbe, mert az Úr így akarta. Az, hogy például a börtönben szórakoznak egymással a rabok nem az igazgató vágya, sőt épp ellenkezőleg.

Ilyennek szeretne minket:

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Félelemnélküliség, a lét megtisztítása, a lelki tudás művelése, adományozás, önfegyelmezés, áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszaknélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség minden élőlény iránt, mentesség a mohóságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól — óh, Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői.”

Bhagavad-gíta 16. fejezet 1. vers

Nem rég csináltam egy mini statisztikát itt a blogot látogatók között, most pedig belefutottam egy cikkbe a világ országaiban a valláshoz való hozzáállásról.

Szerintem igen tanulságos, különösen az, hogy világelsők vagyunk a lélekvándorlásba vetett hitben.

„A világ lakosságának fele hisz egy isteni lény létezésében és a túlvilágban, de csak 28 százalékuk vallásos, derül ki a Reuters News számára készült legfrissebb Ipsos felmérésből. Azt, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá, Magyarországon hiszik a világon a legtöbben, a megkérdezettek 13 százaléka vélekedik így.

A világ 51 százaléka hisz egy isteni lény létezésében, szemben azzal a 18 százalékkal akik nem, a megkérdezettek 17 százaléka bizonytalan a kérdésben. A válaszadók fele szerint van túlvilág, 23 százalék szerint az elmúlás követi a létet, 26 százalék nem tudja mi következik utána.

A 23 ország 18 829 lakosának megkérdezésével készült kutatásból kiderül: leginkább Indonézia (93 százalék), Törökország (91 százalék), Brazília (84 százalék), Dél-Afrika (83 százalék) és Mexikó (78 százalék) lakói hisznek Isten létében. Több isten létében leginkább India (24 százalék), Kína (14 százalék) és Oroszország (10 százalék) polgárai hisznek.

A leginkább ateista országok Franciaország, Svédország, Belgium, Nagy-Britannia, Japán és Németország, itt a válaszadók több, mint harmada állítja, hogy nem hisznek Isten létezésben. A legbizonytalanabbak Japánban és Kínában élnek, itt a megkérdezettek harmada mondta, hogy néha hisz, ötöde teljesen bizonytalan.

Azt, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá, Magyarországon hiszik a világon a legtöbben, a megkérdezettek 13 százaléka vélekedik így. Hazánkat Brazília követi 12 százalékkal, Mexikó 11 százalékkal, és Japán 10 százalékkal.

Tízből négyen úgy vélik, hogy az emberiség egy hosszú folyamat eredményeként olyan alacsonyabb rendű fajoktól, mint a majmok származik, a svédeknek 68 százaléka, a németeknek 65 százaléka vallja ezt.

Tízből hárman nem gondolják, hogy olyan alacsonyabb rendű fajoktól származnánk, mint a majmok, szerintük az embert az Isten teremtette. Ebben a vélekedésben Szaúd-Arábia (75 százalék) és Törökország (60 százalék) jár az élen.

A világ népességének harmada nem tudja, miben higyjen; néha egyetért, máskor nem a különböző evolúciós vagy kreacionista elméletekkel. A legtöbb bizonytalan Oroszországban, Olaszország, Argentínában, Lengyelországban és Spanyolországban él.”

süti beállítások módosítása