A gyerekek és az édesség

2011.12.28. 02:06

Itt egy érdekes cikk nem csak szülőknek:


"Azt eddig is tudtuk, hogy nem túl egészséges a gyereket csokoládéval és más nassolnivalókkal tömni, egy kutatás viszont egyenesen azt állítja, a túlzott édességfogyasztás függőséget okoz.

A december tele van a gyerek számára nassolási lehetőségekkel: kezdünk ugye a Mikulással (otthon 1, nagyinál 1, másik nagyinál 1, oviban 1, beugró barátoktól 1 csoki), majd a karácsonyi felkészülés jegyében legalább egyszer meg kell gyúrni és sütni a mézeskalács-figurát, csinálunk kandírozott gyümölcsöket és aztán már jön is a szaloncukor-dömping. Egy amerikai kutatócsoport viszont arra figyelmeztet, könnyen hosszú távú bajokat okozhat egy-egy csokiszezon.

A patkányokon elvégzett kísérletsorozat során arra lettek figyelmesek a kutatók, hogy az édességfogyasztást követő cukormegvonás függőségi tüneteket és stresszt okoz. A kutatást vezető Bart Hoebel, aki júniusi haláláig a Princeton Egyetem Idegkutató Intézetének vezető pszichológus profeszora a kísérlet publikálásakor elmondta, egyszerűen megvonták a cukrot a kísérleti állatoktól, amelynek következtében azok cukoréhsége az egekbe szökött, majd amikor újra hozzájuthattak a napi édességhez, jóval többet habzsoltak be belőle, mint a nélkülözés előtti időszakban.

Hoebel már korábbi kutatásai során is több alkalommal tudta tudományos módszerekkel alátámasztani elméletét, amely szerint a cukor megvonása több, függőségre utaló jelet is kivált: folyamatosan növekvő édesség-fogyasztást (az állatoknak ugyanis egyre többet kellett belőle fogyasztani, hogy szükségleteiket fedezni tudják), valamint elvonási tüneteket is megfigyelt a kísérletben résztvevő egyedeknél. Utóbbira leginkább az állatok félelmének váratlan megnövekedése és állandó rágási kényszer utalt.

Agyi elváltozások is

A kutató és csoportja azt is kimutatta, hogy a nagy mennyiségű cukor olyan neurokémiai elváltozásokat is okozott az agyban, amelyeket korábban kokain-, morfium-, vagy nikotinfüggők esetében figyelhettek meg – a cukor ugyanis megváltoztatja a fejünk irányítóközpontjában megtalálható dopamin- és opioid receptorok számát, s végső soron ezek az anyagok számítanak döntő jelentőségűnek a függőség szempontjából.

„Az előzőek mellett az sem elhanyagolható, hogy a magas cukorfogyasztás függőségek – például az alkoholizmus – kialakulásának is kedvez” – teszi hozzá Hoebel. „Eddigi eredményeink is nagyon érdekfeszítőnek számítottak tudományos körökben, ám további vizsgálatok szükségesek a részletek megismeréséhez” – mondja a szakértő, aki abból indul ki, hogy az extrém mértékű édesség-fogyasztás kutatása, nagy segítséget jelenthet a táplálkozási zavarok jelenségének teljes megismerésében is.  „Tudományos munkánk a hagyományos függőségek – mint a kábítószerről való lemondási képtelenség – és az egyéb, rendellenes emberi vágyak közötti összekötő kapocs lehet” – vallja saját és munkatársai munkájáról a szakember.

Óvatosan tehát a bejgli-szaloncukor-tengellyel. 25-én már próbálj meg egészségesebb nassolnivalót adni a gyereknek.

(a Webbeteg.hu cikke alapján)"

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr915142858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása