Itt olvashatod az előző részt.
Akkor még nem tudtuk, de ez volt az utolsó normális Szigetes programunk.
Persze, sejtettük, hogy ez lesz. Az egyre távolabbi és egyre kisebb helyek is mutatták. A bejutásért is egyre jobban meg kellett küzdeni. A kezdeti időkben 100 db heti jegyet adtak, amire szükség is volt a normális rendezéshez. Egy héten át 0-24-ben (éjszakai őrzéssel) nyomni nem tudja kevés ember.
Ezt a számot folyamatosan lecsökkentették 40-re (!), így még nekünk is vásárolni kellett jegyet, hogy adhassunk. Vicces…
De a Sziget is nagyon megváltozott. Magyar szót már csak elvétve lehetett hallani. Nagy szerencsénkre jött Adhikarta prabhu, aki Srila Prabhupada egy nagyon kedves és lelkes tanítványa, így tudtunk angolul előadást adni. Fordítottuk magyarra is, de a tele sátorban erre csak 3-4 embernek volt szüksége…
A Mantrában és a Visnuban is Rajahamsa dobolt. Ismét délutáni időpontot kaptunk a Hammer színpadon. Vicces volt az aznapi főzenekar véres háttere előtt zenélni.
Még furcsább a kevés lelkes magyar mellet a sok bamba külföldi volt. A Mantrára amúgy se a pogózás miatt jöttek az emberek, de így, hogy a szöveg is érthetetlen volt a hollandoknak…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.