Egymás üdvözlése

2011.05.20. 03:57


"A lelki világ tevékenységei tükröződnek a vágy vizén. Itt a tükröződését látjuk annak, ami ott van. Két kezük, egy fejük, két lábuk van, s itt is ugyanaz a helyzet. Mi is a kezünkkel eszünk, betesszük az ételt a szánkba, megrágjuk. Ott szintén éjszaka alszanak, nappal tevékenykednek. Van reggeli, ebéd és vacsora. Ahogyan Krisna és az ottani férfiak öltöznek, ugyanúgy van itt is, és ahogyan Rádháráni, Yasoda anya és a többi lány öltözik, azt követjük mi is. Sorban ülve eszik a prasádamot – mi is sorban ülünk.

Tehát a kultúra onnan jön. A kultúra ott a bhakták természetes Krisna iránti szeretetéből bontakozik ki, akik szeretetükből eredően megnyilvánítanak egy bizonyos formát. A Hozzá fűződő kapcsolatuk szerint viszonyul hozzájuk Krisna. Láthatjuk, hogy kapcsolataikat, melyek Krisnához fűzik őket, nagyon gondosan követik, mert a nem megfelelő viselkedés – amit rasábhásának neveznek – értéktelen, szemben áll a hangulattal.

Ennek az anyagi világban való visszatükröződésével az a probléma, hogy itt nincs semmiféle szeretet. Nem rendelkezünk az Úr iránti spontán szeretettel. Testünket anyagi vágyak miatt nyilvánítjuk meg. Persze van néhány kivétel. Hogy visszatérjünk a lelki világ kultúrájához, szabályozó elveket kell követnünk. Kezdetben azt érezzük: “Óh, mennyi szabály!”, de ezeket az elveket azért követjük, hogy a szokásunkká váljanak. Ha pedig egyszer a szokásunkká váltak, akkor a minőségen is dolgozhatunk. Mert a célunk nem az, hogy pusztán kövessük a rituálékat.


Mondhatok erre egy példát. Általában két felfogással találkozhatunk. Az egyiknél így gondolkodunk: “Jaj, ezekből a rituálékból olyan sok van, s olyan nehezek!” A másik esetben, miután elvégeztük őket, ezt gondoljuk: “Óh, kész vagyok, tökéletes vagyok!” Most ezzel kapcsolatban nézzük meg azt az egyszerű példát, amikor felajánljuk a hódolatunkat egy másik bhaktának! Erre a most készülő Padati c. könyvünkben is kitérünk majd. Az első dolog az, hogy miután megpillantunk és felismerünk egy bhaktát, ránézünk, a szemünkkel kapcsolatot létesítünk és egy kicsit elmosolyodunk, jelezve, hogy ez egy kellemes találkozás. Ha jól ismerjük, akkor jobban is mosolyoghatunk. Rupa Gosvámi több változatot említ: a száj sarkában megjelenik egy kis mosoly, vagy egy kicsit a fogak is előbukkannak, vagy még jobban kilátszanak – sok változata van ennek.

Ha olyan valakivel találkozunk, akit régen nem láttunk, vagy akit nagyon szeretünk, a magasba emelhetjük a kezünket – s a Padatinak már fél oldala meg is íródott! Az ember felkiálthat: “Haribol, prabhu!” Egy másik változatnál pedig azt kiáltja: “Jaya!” Vagy a világ egyes részein mondhatja azt, hogy: “Vánchá, prabhu, vánchá!” Mivel a vánchá-kalpa… túl hosszú, egyesek csak vánchá-t mondanak. Valójában azt mondják: vánchás. Ha lehagyod az s-t, akkor az már nem jó, az már túl száraz. Így akkor köszönthetjük egymást, ha elhagytuk Indiát, s nyugati irányban átszeltük az óceánt. (De csak az első óceánt, a másodikat nem!) Azon a területen már használhatjuk ezeket a kifejezéseket. Nagyon óvatosnak kell lenni, mert ez ott szabály. Az ember ezek után felajánlhatja hódolatát.

A hagyomány az, hogy letérdelünk és a kezünket a földre helyezzük, s elmondhatjuk a lelki tanítómesternek szóló imát és a vánchá-kalpatarubhyas ca-t. Közben gondolhatunk a bhaktára, vagy felajánlhatjuk hódolatunkat a Felsőléleknek, aki jelen van a bhakta szívében. Ezután felállhatunk, majd miután újra szemkontaktust teremtettünk vele, odaléphetünk hozzá, s elkezdhetünk vele beszélgetni, vagy a hátára tehetjük a jobb, illetve a bal kezünket. Ennek egy másik változata, ha az ember föl-le mozgatja a kezét, vagy finoman veregeti a másik hátát. Ez a kapcsolattól függ. Ha nagyon közeli a kapcsolat, akkor a kezünket hátravihetjük úgy 70 centiméternyire, majd nagyon gyorsan a hátához közelíthetjük (ezt hátbaverésnek is nevezik).
Ezek a változatok vannak tehát."

részlet Srila Bhaktividya Purna Maharaja „Daiva-varnasrama” című könyvébő
l

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr115142621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vermilion 2011.05.20. 20:46:07

Ma reggel pont ezt olvastam hazafelé :)
süti beállítások módosítása