Aki olvassa ezt az oldalt, az tudja, hogy nem szoktam a napi politikáról írni. Néha beteszek egy-egy cikket ami valahogy praktikus lehet másoknak, de mást nem.
Most mégis kivételt teszek. Az utóbbi hetekben Tunézia és Egyiptom után Líbiában, Marokkóban, Jemenben és Algériában és Bahreinban is utcára vonultak az elégedetlen tömegek. Ezek (legtöbbje) nem kicsi ország, ahol 30-40 éves diktatúrákat söpör el most a népharag.
Persze nem mindenhol ugyanaz a helyzet, de hasonló. Hiába van a vezető kezében minden létező hatalom, politikai, katonai, minden, mégis valahogy most nem tudják megállítani az embereket még úgyse, hogy közéjük lőnek géppisztolyokkal, rakétákkal.
Nagy igazságharcosnak tartom magam, de azért ez már nekem is durva. Vajon ki merne odaállni?
Volt egy hír, ami szintén szíven ütött. Útszélén agyonlőtt líbiai katonákat mutattak, akik megtagadták, hogy lőjenek saját fegyvertelen népükre. Te mit tennél?
1988-ban lettem katona és akkor még szocializmus volt és nagyon féltek, hogy az emberek fellázadnak, mint ’56-ban. Ahogy bevonultunk rögtön a tömegoszlatásra kezdtek kiképezni minket, de erről majd később írok részletesen.
Egy átlag embernek nehéz belegondolnia, hogy milyen, amikor igazi fegyver van valaki kezében.
Nem olyan, mint a filmeken.
Persze, ezektől a felkelésektől nem fog változni semmi. Igazi lelki értékek és tudás nélkül csak a tömegek vágyainak a körforgásával ismétlődik a történelem…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.