A múltkori történet nagy sikert aratott, ezért gondoltam felrakom Srila Bhaktividyapurna Maharaja ezen leckéjének másik részét.
Szerintem nagyon tanulságos lesz mindenkinek.
„Az erényesség nem csupán azt jelenti, hogy képesek vagyunk a férjünk mellett kitartani, hanem egy viselkedésmódra, egy szellemi állapotra és beállítottságra utal, vagyis a kultúra, a vallásos elvek egész rendszerére. Az erényesség azt jelenti, hogy egyetlen irányba haladunk, ami eltökéltséget eredményez, s az elme egy dologra rögzül.
Ez nem makacsság. Különbség van makacsság és eltökéltség között. A makacsság azt jelenti, hogy van egy elképzelésünk, ahhoz ragaszkodunk, s nem tudunk változtatni rajta. Van egy célunk, megálmodjuk hogyan fogjuk elérni, s függetlenül attól, hogy mi történik, csakis azt a módszert követjük. Eldöntöm, hogy abba az irányba fogok menni, s ha kell, a falat is áttöröm, de arra megyek. Az eltökéltség azt jelenti, hogy van egy célunk, s úgy rendezzük a dolgokat, hogy azt elérjük, de sosem szabad megalkudnunk a célt, vagy a cél elérését szolgáló eszközöket illetően. Tehát ha egy bizonyos irányba akarunk menni, s egy fallal kerülünk szembe, amelyen egy ajtót is látunk, akkor az ajtón keresztül jutunk át a falon. Az egyik módszerrel tudod követni a kultúrát, a másikkal nem. Az elme rögzítése nem azt jelenti, hogy dogmatikusak vagyunk, hanem nagyon szilárdak abban az eltökéltségben, hogy kövessünk egy bizonyos fogadalmat.
Mindez hozzátartozik a kultúrához. Indiában nagyon korán kezdik el erényességre nevelni a lányokat. Ez azt jelenti, hogy amikor eléggé felnőnek, s már lehet velük értelmesen kommunikálni, tudatosítani kezdik bennük, hogy a jó viselkedés és az erényesség valójában egymás szinonimája. Az elmének olyan a természete, hogy vallásos elveket akar követni, mivel követésükkel békéssé válik. Látjuk, hogy ha nem békés az elme, akkor saját kénye-kedve szerint mindenfelé csapong, s megőrjít bennünket. Sőt, ha nagyon bevadul, akkor az ember – mivel az elméjét már nem tartja az ellenőrzése alatt – klinikailag őrültnek minősül.
Ha az elme kiszabadul az irányításunk alól, nagyon kényelmetlen helyzetbe kerülünk. A vallásos elvek lényege ezért az, hogy lekötik az elmét, és egy biztos viszonyítási alapot nyújtanak, melynek révén minden helyzetben megfelelően tudunk cselekedni. A határozatlanság nagyon zavaró. Ha nem tudjuk, hogy mit kell tennünk egy adott helyzetben, nagyon kényelmetlenül érezzük magunkat. A védikus utasításoknak az a lényege, hogy minden helyzetben tudjuk, mit kell csinálni. Ezáltal békés lesz az elme. Ez az alapelv. Ha az erényességet és a megfelelő viselkedést egymás szinonimáivá tesszük, azt fogjuk látni, hogy a lányok már nagyon fiatal korukban elsajátítják a megfelelő viselkedés alapelveit. S amikor ez a természetük szerves részévé válik, akkor a védikus kultúra összes viselkedési szokását megtanítják nekik. A pubertáskorba lépve pedig megismerik az erényesség finomabb jelentéseit, mivel amikor elérik ezt a kort, felfogják, hogy mit jelent az, hogy ‘fiú’. Ez hozzáadódik az erényességgel és a védikus kultúrával kapcsolatos addig is szilárd megértésükhöz.
A mai felfogásban az erényesség és a megfelelő viselkedés sok esetben két külön dolgot jelent. Az erényesség csupán annyit jelent, hogy kitartunk egy személy mellett, de kulturális téren továbbra is állatként viselkedhetünk. A védikus koncepcióban azonban ezek mind összetartoznak, s az erényesség csak egy eszköze annak, hogy rögzíthessük az elménket, s hogy eltökéltek maradhassunk. Ha nem tudjuk az elménket a férjünkre rögzíteni, akkor természetesen a gurura és Krisnára sem tudjuk majd rögzíteni. Ez mind összefügg egymással. Ezek az elvek fentről indulnak, s lefelé haladnak. Meg kell érteni ezeket a szinteket. Az elme társítja egymással a dolgokat. “Ebben a helyzetben így cselekszem, tehát egy hasonló helyzetben is így fogok cselekedni.” A férj a guru-pati. Ha szilárdan követjük ezt az elvet, akkor természetesen szilárdak leszünk a sat-guru és Krisna utasításainak követésében is. Így nagyon szépen működik az egész. Az elme számára ezek nagyon szépen következnek egymásból. Ez a szerepe az erényességnek. Ezzel kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy elméjében nem kritizálja a férjét, s főleg mások előtt nem. Az ilyen fajta haszontalan beszélgetések (amikor a nők összegyűlnek, s megbeszélik, hogy ennek a férje ezt csinálta, annak a férje pedig azt) nem tesznek jót az erényességnek. Ha a férj tökéletes lenne, akkor biztos nem téged vett volna el, hanem már rég visszament volna Istenhez.
A grihastha-ásramának tehát az a lényege, hogy segítünk egymásnak legyőzni az anyagi nehézségeket. Ahol gyengeség mutatkozik, ott megpróbálunk segíteni: ez a természetes női helyzet. Ahol gyengeség van, menedéket nyújtunk. A kisgyerekek például nagyon gyengék, nem tudnak gondoskodni magukról. A nők nagyon örülnek ennek a helyzetnek, mert így egy csomó szolgálatot végezhetnek és sokféle módon gondoskodhatnak róluk. (Aztán, ahogy a gyerekek felnőnek, s már nem függnek annyira, a hangulat inkább a kölcsönös kapcsolat irányába tolódik el.) Ugyanígy, ha a férjünknek van valami gyengesége, ezt úgy vesszük, hogy itt az alkalom, hogy segítsünk neki.
De a segítség a szolgálat, s ne az irányítás hangulatában történjen. Nem arra törekszünk, hogy kijavítsuk őt (“a férjemnek van ez a problémája, ezért nekem kell kezelésbe venni és rendbe tenni a dolgokat”), inkább segíteni próbálunk neki, hogy túljusson ezen a nehézségen. Ha így teszünk, nagyon szépen működik az egész. Vallásos cselekedeteket végzünk, mert tudjuk, hogy ez nemcsak nekünk, hanem a férjünknek is a hasznára válik. Például a férjes asszonyok mindig ezt a piros jelet viselik a hajukban, mert ez megvédi a férjüket. Ezért egy erényes lány esetében nagyon természetes, hogy ezt szereti viselni.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.