Ezt a tanulságos ősi storyt Srila Bhaktividyapurna Maharaja mondta el:

"Elmondok egy történetet (a nevekre sajnos nem emlékszem). Volt egyszer egy nagyon erényes hercegnő, aki egy napon eladósorba jutott. Mivel nagyon felkészült volt, tudta, hogy milyen fontos tulajdonságokkal kell egy férjnek rendelkeznie. Az apja, a király, így szólt hozzá: “Teszünk valami elrendezést, hogy megfelelő férjet találj magadnak”. A miniszterek azt javasolták, hogy indítsanak egy királyi körmenetet, s több királyságba is vigyék el a hercegnőt. “Így – mondták –, azon felül, hogy ellátogatunk a birodalmakba, s ápoljuk a jó kapcsolatokat, a hercegnő is megnézheti majd az ottani hercegeket. Így a saját környezetükben láthatja őket.” A király ezt jó ötletnek tartotta, úgyhogy a felvonulás útnak indult.

Útközben egy őserdőn kellett keresztülmenniük. A hercegnőnek volt egy társalkodónője is. (A társalkodónő általában egy tapasztalt, idősebb személy, aki nagyon jól ért a viselkedéshez, s tanácsokkal látja el a hercegnőt, például, hogy egy adott helyzetben hogyan viselkedjen, stb. Ahogyan a királynak is van egy rája-guruja, a királynő és a hercegnő mellett is ott van egy személy, aki mindig megmondja nekik, hogy egy adott szituációban hogyan viselkedjenek, mit mondjanak, milyen ruhát viseljenek, stb. Ahogy korábban említettük, az elme mindig szereti tudni, hogy mit csináljon. A lényeg az, hogy hallás, vagyis sabda útján tehetünk szert megértésre.) Ahogy haladtak át az őserdőn, a királylány megpillantott egy fiatal fiút. “Ki lehet ez?” – kérdezte a társalkodónőjétől. A fiút látván (aki remeteként élt társaival az erdőben, s egy bráhmana ruházatát viselte) a társalkodónő így szólt: “Ó, ez egy nagyon képzett herceg, de a birodalom politikai eseményei úgy hozták, hogy a király elvesztette a trónját, s a fivére vette át a hatalmat. Most az erdőben kell bujdokolniuk.” A fiú nagyon felkeltette a lány érdeklődését, társalkodónője azonban tudatta vele, hogy jó tulajdonságai ellenére – hiába, hogy Bháratavarsa összes hercege között ő a legképzettebb – van egy kis gond vele: nagyon hamar meg fog halni. Átok ül rajta. 
     

 Folytatták az útjukat, több királyságba is eljutottak, s végül visszatértek a saját országukba. A király megkérdezte a hercegnőt: “Na, megtaláltad a megfelelő személyt?” “Igen.” – válaszolta a lány. A király tovább kérdezősködött, hogy melyik birodalomból való, milyen származású az illető. Tudta, hogy milyen nagy tudású, képzett lánya van, így hát nagyon izgatottan, büszkén várta, hogy vajon mi volt a választása. Tudta, hogy nagyon intelligensen, nagyon jól választott. A hercegnő közölte vele, hogy az erdőben látott fiú az illető. A miniszterek ekkor meghányták-vetették a dolgot, megvitatták a fiú személyiségét, s arra az eredményre jutottak, hogy az összes herceg közül valóban ő a legképzettebb személy. A király nagyon boldog volt, amikor a miniszterektől megtudta, hogy milyen képzett személyről van szó. De aztán valaki figyelmeztette őket az átokra, arra, hogy a fiú egy év múlva meg fog halni. A hercegnő azonban kijelentette: “Nem baj, már döntöttem, és ehhez tartom magam.” A király tiszteletben tartotta a döntést, s egy hatalmas királyi felvonulás keretében a király, a hadsereg, az összes miniszter, udvaronc és udvarhölgy, egyszóval az egész udvar elindult az erdőbe. Amikor odaértek a remetelakhoz, a herceg és apja (aki egy másik királyság trónfosztott uralkodója volt) fogadta őket. Megtörtént a leánykérés, kijelölték a megfelelő időpontot, majd megkötötték a házasságot. Amikor a lány apja távozni készült, nagy vagyont, szolgálólányokat és sok egyebet akart otthagyni a lányának. De a lány azt mondta: “Nem, nem. Vidd csak el ezt mind magaddal! A férjem remeteként él, ezért én is úgy fogok élni.” Megértve a lánya hangulatát, a király elfogadta ezt, s elment. 
     

 A lány nagyon boldogan szolgált, vezette a háztartást. Érdekes körülmény, hogy a fiú apja vak volt. Amikor a fivére átvette a hatalmat, elfogták és megvakították, majd az erdőbe száműzték a királyt. A lány nagyon szépen gondját viselte mindenkinek, viselkedésével nagyon elégedetté tette a királyt és a herceget. Reggelente gyakran elmentek virágot szedni a pujához, és különböző dolgokat gyűjtöttek a háztartáshoz. Gyümölcsöt és gyökereket szedtek, hogy legyen mit enni. Ez hozzá tartozott a teendőikhez. Három nappal azelőtt, hogy a hercegnek meg kellett halni, a hercegnő koplalni kezdett. Amikor kérdezték, hogy miért nem eszik, azt felelte: “Nem érzem jól magam, nem vagyok éhes.” Maga a herceg ugyanis nem tudott az átokról. (Nem tudom biztosan, hogy Nárada Muni is szerepel-e a történetben, s hogy ő adta-e a tudtukra, hogy mi fog történni.) Mindenesetre a lány tudott róla, a fiú pedig nem. Amikor elérkezett az utolsó nap, szokásukhoz híven aznap is kimentek az erdőbe virágot és gyümölcsöt szedni.

Ahogy mentek előre, egy idő után így szólt a fiú: “Egy kissé elfáradtam, lepihenek egy kicsit.” Miután lefeküdt, megjelent egy alak egy hatalmas, fekete bivalyon. Sötét, erős, tagbaszakadt személy volt, nagy bajusszal, s egy hurokra kötött kötelet tartott a kezében. Közelebb jött. A lány nagyon tisztelettudóan viselkedett vele. “Te ki vagy, s mi szél hozott erre?” – kérdezte tőle. “Yamarája vagyok – válaszolta a jövevény –, s azért jöttem, hogy elvigyem a férjedet.” “Ilyenkor nem a yamaduták szoktak jönni?” – kérdezte a lány. Yamarája így szólt: “De igen, de mivel a férjed olyan jámbor, személyesen jöttem el érte. Ne bánkódj, az idő múlását úgysem lehet megállítani. Eljött az ideje, hogy meghaljon, így hát el kell vinnem.” Rárakta a hurkot a finom fizikai testére, s kihúzta a testéből. Aztán elvágtatott a bivalyán. A lány pedig elindult Yamarája és a bivaly után. Yamarája egy kis idő múlva észrevette, hogy a lány még mindig békésen sétál mögöttük. Így szólt: “Na jó. Ez egy nagyon képzett fiú, s te is nagyon képzett vagy, különben nem láthatnál. …Amúgy hova igyekszel?” “Csak a férjemet követem – mondta a lány –, ugye, a feleség követi a férjét. Nincs ebben semmi rendkívüli. …Csak követem a férjem.” Yamarája megfordult, s továbbment.

Egy idő után, mivel a lány még mindig ment utánuk, megállt, s azt mondta: “Miért nem fordulsz vissza? A férjed meghalt, menj haza és végezd el a temetési szertartást!” “Nem, az nem az én férjem – válaszolta a lány –, az én férjem nálad van. Vele tartok, mi van ebben kivetnivaló? Ez tökéletes összhangban van a vallásos elvekkel.” Yamarája ekkor így szólt: “Jól van, adok neked három áldást, s aztán eredj. De a férjed életét nem kérheted vissza!” “Rendben van.” – válaszolta a lány. Az első kívánsága az volt, hogy a király, vagyis a férje apja nyerje vissza a szeme világát. Második áldásként azt kérte, kapják vissza a királyságot. A harmadik pedig az volt, hogy száz fiat szüljön. “Rendben van.” – mondta Yamarája, majd megfordult, és elment. De a lány tovább követte. Yamarája megállt. “Most meg mi lelt? Megadtam neked az áldásokat, miért követsz még mindig?” “Csak egy apró dolog maradt. Tökéletes hitem van abban, hogy ezek az áldások mind be fognak teljesülni. De egy erényes nőnek hogyan lehetne száz fia a férje nélkül?” “Na jó – szólalt meg Yamarája –, rendben van, rendben van. Menj csak haza, aztán majd minden megoldódik.” A lány visszament a férjéhez, aki felébredt álmából, s hazatértek. Látták, hogy a király visszanyerte a látását, ugyanakkor megérkeztek a királyság elöljárói, s elmondták, hogy a démonikus királyt megölték, és a polgárok, a miniszterek mind azt akarják, hogy térjen vissza a király.
      Ez tehát az erényesség ereje."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.