Tanulságos cikk:

„A technológia korába élünk. Tíz angol ötéves közül hét bánik gyakorlottan a számítógép egerével, de csak tízből kettő tud úszni, és van, amelyik a cipőfűzőjét sem tudja megkötni. Még szerencse, hogy egyre kevesebb gyerek jár fűzős cipőben. A szülők odaültetik kisgyermekeiket a számítógép elé, mert ez egyszerűbb, mint például biciklizni tanítani őket.gyerek és a számítógép

A Daily Mail egy pedagógus szakértőt idéz, aki úgy látja, hogy a képernyőfüggőség lebutít, és káros a természetes okosodási igény kialakulására. Az egér kattintgatása nem helyettesítheti a hagyományos játékokat és a kapcsolatot hús-vér emberekkel.

A felmérés megállapítja, hogy a kettő és öt év közötti korcsoportban a gyerekek 23 százaléka tud mobilon telefonálni, kétharmaduk be tudja kapcsolni a számítógépet, és 73 százalékuk ismeri, hogyan kell programot váltani, de csak egyharmaduk képes leírni a keresztnevét akár nagybetűkkel, és csak 11 százalék tud masnit kötni a cipőpertlijére.

A számítógép előtt órákig elüldögél a gyerek, ahelyett, hogy kimenne a házból játszani, pedig fejlődéséhez szükséges, hogy a szobán kívüli környezetet is rendszeresen megtapasztalja. A szülők gyakorta elektronikus pesztonkának tekintik a számítógépet, és az előtte ülő gyerekkel nem is beszélgetnek eleget. Úgy vélik, hogy majd az óvoda és az iskola tanítja meg a gyermeket szabatosan, megfelelő szókinccsel beszélni, pedig ez a kiesés egy életre meghatározhatja az intelligenciájukat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr265142498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MoZo84 2011.01.25. 14:06:23

Pontosan így nőttem fel: 3 évesen Commodore, 5 évesen 386 PC, és 8 évesen már programoztam. Nem tudtam én se masnit kötni vagy leírni a nevem, de azóta megtanultam. Sőt, megtanultam úgy is megkötni a cipőt, ha nincs elég hosszú fűző, és a nevem leírásánál is figyelem, hogy éppen nyomtatott vagy írott betűvel kérik. Ezt az emberek nagy része nemhogy nem tudja, de már képtelen megtanulni is, és felháborítónak is tartja, hogy ezzel az ő nyugalmát megzavarják. Nem is beszélve a millió matematikatételről, amit megtanulnak ugyan, de feladatban is képtelenek alkalmazni, nemhogy az életükben. És nem mintha nem lett volna lehetőségem másra: Sokszor erőszakkal zavartak ki a játszótérre, és össze is szidtak, hogy nem játszom a többiekkel (vagyis 5 perc után meguntam), és szabály szerűen ki kellett készítenem anyámat mire végre tágított és engedett visszamenni a gép elé. A gép pedig nem szidott le, nem erőszakolt be a kicsik közé, neki egyenlő voltam: 8 évesen akkor ugyanabban a Turbo Pascal-ban programoztam, mint a nálam 20 évvel idősebbek is, és megtanultam, hogy ha valami nem megy, az nem rossz, hanem lehetőség fejlődni. Egyszerűen csak kiírja hogy error, és hagy megtalálni a hibát magadtól, hogy te fejlődj. Nem érezni belőle azt az iszonyatos megvetést és irigységet, amivel a szüleim vagy tanáraim erőszakkal tanítani akartak. Az a gép volt az egyetlen, amibe annyi alázat és tisztelet szorult, hogy engem emberszámba vegyen. Ez sokkal fontosabb volt a fejlődésemhez, mint bekötni a cipőm, vagy leírni a nevem, vagy bármi konkrétat megtanulni. Ajánlom ezután a Terminátor 2-t újranézni mindenkinek!
süti beállítások módosítása