Ha valaki nem tudná, a „sikha” a férfi bhakták hajtincse.
Mivel gyerekkoromtól elkezdve sokáig hosszú hajam volt, a rockerségről ne is beszélve, valahogy mindig szerettem, ha szép nagy és hosszú sikhám van. Persze betartva minden előírást erről.
Az egyik magyarázat róla,amit akkoriban hallottam, hogy ennél fogva húz vissza minket Krisna. Én biztosra akartam menni :).
Aztán ahogy telt-múlt az idő egyre hátrébb csúszott a homlokom, elérve, sőt behatolva a hajtincsbe.
Mivel ritkán (szinte sohasem) látom, nekem ez nem tűnt fel. Aztán valamikor mostanában 2 tükör közé keveredtem és meglepett a szörnyű formája.
Végül úgy döntöttem, hogy legyen kisebb, normálisabb.
Szóval, most ilyen. Remélem, ez is elég lesz Krisnának…
„A kegyetlenség a gyengék fegyvere. Gyengédségre csakis az erősek képesek.”
Leo Roskin
Gauranitai-om új ruhát kapott a héten.
Tudom ez nem annyira izgi, érdekes, stb., mint valami szaftos cucc, hisz csak Istenről van szó…
De csak azért is megosztom veletek, hogy milyen szépek.
Vrindávanaban készültek a hímzések és Premaguru mataji varta meg itt, Magyarországon.
Szubállal közösen öltöztettük fel Őket.
Most a saját magam által feldobott kérdésekre válaszolnék.
Persze, ezek se az én kérdéseim, hanem többször visszahallottam, így most itt tisztáznám.
Kérdés: Voltak e „kedvencek”, kivételezett bhakták?
Válasz: Nem. Mindenkitől ugyanúgy elvártam a megfelelő szolgálatot, viselkedést és sadhanát. Ebbe bele lehet érteni a feleségemet, barátaimat, siksa- és az akkori diksa gurumat is, mindenkit.
Természetesen nem vagyunk robotok és az emberek közötti kapcsolat változatosak, és ez így jó. Az, hogy e mellett vannak barátságok, közös érdeklődések az szerintem teljesen normális.
* * *
Kérdés: Miért volt nagy kocsim?
Válasz: Amikor 2001-ben templomvezető lettem a Budapesti Templomnak egyetlen egy autója se volt. A gyülekezetből lett mindig megkérve valaki, ha jött egy vendég, vagy akár a vásárlásra is. Ez persze most is van így, mert ez szép szolgálat, de mivel nem mindig ér rá valaki ez mindent lelassított és gyakran nagyon kínos helyzeteket produkált.
Én akkor egy fapados astrát használtam, kurblis ablakkal, klíma nélkül.
Végül addig nyüstölt Sivarama Maharaja, hogy legyen egy normális kocsija a templomnak, hogy 2003-ban becseréltük az astrát egy Opel zafirára, ami egy családi autó, így sok hely van benne, sőt 7 személy is tudja használni.
Sokszor napokig nem láttam annyit használták, és az hiszem jól mutatja az én ízlésemet, hogy saját magamtól milyen autót vettem.
* * *
Kérdés: Próbáltam e rábeszélni valakit válásra, vagy házasságra?
Válasz: Bár sokan kértek és elfogadtak tőlem tanácsot társulás és házasság témájában és ezzel nagy súlyt rakva a vállamra, én mindig csak gondolkodni segítettem.
Hangsúlyoztam, hogy a felelősség az övé, neki kell vállalni minden következményt.
Soha senkit se bátorítottam válásra. Én extrémen hűség párti vagyok, amit a saját példám is mutat.
Tegnapelőtt debütált a Replika új lemezének a klipje.
Nitaibhavana (ha valaki úgy ismeri Csató Péter) nem variált sokat és igen látványos, Krisnás külsővel nyomul.
Maga a klip is színvonalas lett, nem a magyar átlag.
Nézzétek meg:
Ezzel a címmel találtam nemrég egy nagyon jó írást.
Egy kicsit gondolkodtam rajta, aztán úgy döntöttem, hogy közzéteszem, mert sokszor észreveszem, hogy a lelkiélettel próbálkozók is gyakran bedőlnek az ellenség-kép akcióknak.
Érdemes elolvasni.
„"Élősködő cigányok", "csaló leszázalékoltak", "lábukat lógató közszolgák", "tolvaj vállalkozók", "fukszos kopaszok": Magyarországon szinte az összes társadalmi csoporthoz vagy szakmához kapcsolódik egy ellenségkép is, amelyben a problémák gyökerét látjuk, de amellyel saját felelősségünket is elhárítjuk. Miből ered ez a gondolkodásmód?
A különféle foglalkozásokról mindig is éltek népszerű sztereotípiák: a rendőr ostoba, az ápolónő közönyös, az építkezési munkás lusta, amióta pedig vannak informatikusok, azóta az informatikusok - hát, jól tudjuk, hogy milyen a hajuk. De napjaink Magyarországa nem ebben különleges: hanem abban, hogy nálunk nem csak egy-egy foglalkozásról, hanem minden jelentősebb társadalmi csoportról kialakult valami olyasmi, ami már régen nem csupán sztereotípia: sokkal inkább ellenségkép. Nem kellemetlenek, hanem kártékonyak. Immár nem humor, bosszankodás vagy lenézés, hanem gyűlölet kapcsolódik hozzájuk. Ellenérdekeltség-tudat és fenyegetettség-érzés, néha pedig már egyenesen mély, valódi egzisztenciális félelem.
A cigányok élősködnek az államon, nem akarnak dolgozni, mert jól elélnek a segélyekből. Sőt egyenesen azért szülnek gyereket, hogy még több szociális juttatást kaphassanak (gumikalapács!). A rokkant, leszázalékolt prolik nagy része egyszerű csaló, akik nem létező betegségeikre hivatkozva meglopják az államot. A nyugdíjasok folyamatosan nyugdíjemelésre kényszerítik a politikusokat, ezzel pedig az adófizetőkre rónak újabb és újabb igazságtalan terheket (nyugger!). Közszolgák tíz- és százezrei csak a lábukat lógatják, az értelmetlen bürokrácia fenntartására pedig lopásszámba menő magas adókkal sújtják a magánszektort. De a magánszektor sem jobb: a munkavállalók feketén dolgoznak, meglopják a céget, a munkaadó vállalkozók pedig adót csalnak, veszteséges cég mellett villát építenek, minimálbéren vannak bejelentve és BMW-vel járnak (fukszos kopasz!). A még tehetősebbek pedig - talán mondani sem kell - minden egyes százmilliójukat és milliárdjukat tisztességtelenül, szintén mások kárára szerezték.
Ha egymás mellé rakjuk ezeket az ellenségképpé növesztett sztereotípiákat, hamar kiderül, hogy a magyar társadalomból bizony az összes kicsit is jelentősebb csoport itt sorakozik: ebben az országban mindenki velejéig romlott. Osztályok, rétegek, csoportok, ágazatok - lebontva, specializálva, részletezve: a társadalom nagy ellenséges és kártékony halmazok kisebb, egymást metsző ellenséges és kártékony halmazaiból épül fel. Ami megkülönböztet, az csupán a lopás, a megkárosítás, az élősködés konkrét lehetősége, módja, technikája, trükkje. De lényegében mindenki teljesen egyforma: mindenki az államot pumpolja és a másik kárára nyerészkedik.
Természetesen ezekre a támadásokra a védekezés a logikus reakció az érintettek, illetve az érintettekhez valamilyen érdek miatt kötődő szereplők részéről - és persze a védekezés is hasonló árnyaltságú. A cigányok a többségi társadalom kirekesztettjei és elnyomottjai, a leszázalékolt melósok meg a rendszerváltozás és a kíméletlen kapitalizmus áldozatai. A sokat támadott nyugdíjasok valójában egy szétbombázott, elpusztított országot építettek fel a romokból a világháború után saját két kezükkel, és egyébként is mindannyian negyven év megfeszített munkája után mindössze 50 ezer forintot kapnak. Továbbá: a közszolgák a korrupt piacgazdaság és a korlátolt politikusok korában a magyar állam tisztességes és megkérdőjelezhetetlen szakmai felkészültségű működtetői. A magánszektor munkavállalói az egyedüliek, akik a léthűtők országában valóban dolgoznak és termelik a GDP-t. A vállalkozók pedig, akik halálra adóztatva is a hátukon hordják a tízmilliós hont. A tehetősebbek pedig - nos, ők azok, akik hallják és értik az idők szavát, akik tehetségükkel és munkájukkal előre viszik ezt a lemaradó, szegény országot.
És persze mindenki becsületes, mindenkinek minden teljesen megérdemelten jár: senki sem bűnöző, mindenki hős - na jó, legalábbis áldozat.
Hogy mekkora is a mértéke a társadalmi bizalmatlanságnak, sőt ellenségeskedésnek, azt nehéz felmérni. A különféle, egyre interaktívabbá váló televíziós és rádió műsorok nézőinek és hallgatóinak megnyilvánulásaiból, és persze elsősorban a magyar internet felhasználói tartalmaiból azonban lehet sejtésünk erről.
A jelenségnek számos oka lehet, ezek közül az egyik pedig egyértelműen a marxista gondolkodásmód továbbélése. Ez fedezhető fel egyrészt a homogén, azonos érdekekkel rendelkező társadalmi csoportok feltételezésében, másrészt abban, hogy e felfogás szerint ezen csoportok közt harc dúl, hiszen a politika elosztási kérdésekről szól, melyeknek mindig nyertesei és vesztesei vannak. Ezért aztán ami valakinek - nekik - jó, másoknak - nekünk - mindenképpen rossz. Amit ti elvesztek az államtól, azt az állam valójában mitőlünk veszi el.
Van egy másik egyértelmű ok is, maga a magyar politika. Vagyis az, ahogyan a politika az államot eszközként használja: minél több csoportot próbál meg függő helyzetbe hozni, lekötelezettjévé tenni. Ha jól megy, osztogatással, ha meg rosszul, akkor a megszorítás lebegtetésével. Ennek pedig szükségszerű következménye - ha nem egyenesen célja -, hogy a társadalom egyes csoportjai egymás ellen fordulnak. A fehér melós a cigányban lát fenyegetést, a vállalkozó a közszolgában, az egyetemista a nyugdíjasban, és keresztbe és fordítva, mindenki mindenkiben. A magyar szavazók világnézeti vagy kulturális tömbjeit így a politika által sokkal hatékonyabban manipulálható gazdasági érdekközösségekre lehetett bontani.
A kétezres években jól megfigyelhettük, hogy ez a fajta gondolkodásmód, illetve politika az aktuális történéseknek megfelelően hogyan termelte ki az újabb és újabb közellenségeket. A 2002-es választások miatt váltak közellenséggé a segélyekkel, kompenzációkkal, állami juttatásokkal megvásárolt alacsony jövedelműek (panelproli!) és a 13. havi nyugdíjjal (júdáspénz!) elcsábított nyugdíjasok, akiknek a mohóságát kihasználva a szocialista kormányzat elzálogosította az ország jövőjét - tartotta az akkori közkeletű bölcsesség.
Ezzel párhuzamosan a státustörvény kapcsán a 2002-es kampányban, illetve a kettős állampolgárság ügyében a 2004-es népszavazás során a határon túli magyarok (23 millió román!) is széles körben a gyűlölet tárgyává váltak. Hiszen, emlékszünk, a magyarországi szociális rendszert fenyegették, a nyugdíjunkra és a segélyeinkre utaztak. De ez a sors várt később a zsíros magyar gazdákra is (tízmilliós traktor!), akik Budapestre jöttek pénzt követelni a nagy büdös semmiért (és szándékosan tönkretenni nehéz gépeikkel a pesti utakat, ahogy ezt a sztori színesebb verziója tartotta). Az egészségügy és a felsőoktatás átalakítási kísérletei során pedig a hálapénzre ácsingózó orvosokról, a magyar állam pénzén tanuló, majd hálátlanul külföldre kiköltöző orvostanhallgatókról, illetve a semmirekellő, ingyenélő egyetemistákról kezdtek el - az előzőeknél kétségtelenül halványabb - rémképeket festeni.
Innentől pedig már nem volt megállás: jött az államreform és az élősködő közszolgák, az adóemelések és az adócsaló vállalkozók, hogy aztán az egyre mélyülő gazdasági válságban megtudjuk, hogy a cigányok tehetnek mindenről.
Talán nem szükséges különösebben érvelni amellett, hogy mennyire beteg is ez az állapot. És az a baj, hogy ezeknek a félelmeknek ráadásul szinte mindig van valós alapja - hol több, hol kevesebb, de van. Onnantól viszont, hogy ezeket a félelmeket gerjeszteni akarják és mozgósításra használják, megszűnik annak a lehetősége annak, hogy a valós problémamagot meg lehessen találni és meg lehessen oldani. És bármennyire is jó dolog gyűlölni a közellenséget: ma Magyarországon mindenki közellenségnek számít valaki számára. Így jobb, ha tudjuk, hogy valaki most éppen minket gyűlöl.”
Magyarország kétségtelenül elsőszámú rockzenekarának, a Tankcsapdának a frontemberével készült riportot most vágatlanul teszem itt közzé.
Már elég régen írtam a találkozásról és annak a hangulatáról. Mivel a film elkészülése alaposan csúszik, egy hírtelen gondolattól vezérelve feltöltöttem az egész beszélgetést. A korábbi riportokból tanulva előre megkértem, hogy úgy beszélgessen velem, mintha nem én lennék, mert így a később összevágott anyag profibban hat.
Sok zenei érdekesség mellett beszél a vegetáriánizmusról, a Krisna-tudattal való kapcsolatáról, sőt arról is, hogy volt e hatással a Mantra a Tankcsapdára.