Rockerek és a jóga

2010.07.25. 04:38

A címben szereplő két fogalom komolyan nem illik össze. Legalábbis a közfelfogás szerint.

A rocker (punk, hardcore, stb.): csapzott haj, mosdatlanság, ivás, drog, zaj, lázadás, stb.

Jóga: tisztaság, béke, nyugalom

Az előbbi nagymértékben pusztítja a testét, míg a másik szeretné a léleknek méltó helynek megtartani.
 
Mint bhaktijógik, a Mantra ezzel szállt szembe, de a gyakorlati jóga területére eddig még nem törtünk be.Raghunatha

Az apropót a cikkhez az adta, hogy Gauranga prabhu, az Atmacenter vezetője és fő oktatója felrakott egy linket a facebookra Raghunatha prabhuról (Ray Cappo), aki mint sokan tudjátok a Shelter alapítója és frontembere.

Nahát, nem semmi!

Azt viszont kevesen tudják, hogy hazai példa is van.

Nitaibhavana prabhu (Csató Péter, Replika) több mint 20 éve jógázik. Talán ennek is köszönhető, hogy a színpadon még mindig veri a fiatalokat is.

Kb. másfél éve Kowalsky is rendszeresen jár, sőt fejébe vette, hogy a jövőben oktató is szeretne lenni.
Én láttam, nagyon tehetséges.

Aztán itt van a mi kis Rajahamsánk, aki szintén ott izzad az Agni-jóga órákon már egy ideje.
Szintén a jövő nagy reménysége.

Rajta emberek, mozduljatok meg ti is! Ez az új lázadás!

A lényeg

2010.07.24. 04:14

Az Upadesamrita következő verse egy nagyon szép összefoglalása az élet értelmének.

Íme, itt olvashatjátok Rupa Goswami (és az összes nagy szent) véleményét:

japa„Minden tanács lényege az, hogy az embernek minden idejét — napi huszonnégy órát — arra kell használnia, hogy az Úr isteni nevét vibrálja, transzcendentális formájáról, tulajdonságairól és örök kedvteléseiről zengjen, emlékezzen rájuk, ezzel fokozatosan lefoglalva nyelvét és elméjét.

Ily módon lakjon mindig Vrajában [Goloka Vrindávana-dhámában], és a bhakták vezetésével szolgálja Krisnát. Kövesse az Úr szeretett bhaktáinak lábnyomait, akik mélyen ragaszkodnak az Ő odaadó szolgálatához.”

Upadesamrita (A tanítások nektárja) 8. vers

A légkondi veszélye

2010.07.23. 04:50

Mivel tombol a kánikula nagyon aktuális ez a téma.

Magyarországra viszonylag későn (nemrég) törtek be a légkondis autók, irodák, lakások és minden más.klíma
Az áruházakat azért nem sorolom bele, mert ott úgyse tudsz belenyúlni és (ritka kivételel) ott nem produkálnak extrém dolgokat.

Mi viszont szoktunk. 30-32 fokos kánikulában bepattanunk az autóba és max-ra állítjuk a klímát. Úgy kellett rászólnom néhány személyre, hogy a 16 foktól (!) lehet, hogy jól fogja érezni magát, de a betegség garantált.

Mivel én ezt tanultam suliban, próbáltam mindenkinek átadni, most itt ezt a lehetőséget is megragadom.


„Felső légúti hurutra, nyak- és térdfájásra számíthatnak azok, akik túlzottan lehűtik a lakásukat, irodájukat. A Tisztiorvosi Szolgálat szerint Magyarországon kevesen ismerik, és ők se nagyon tartják be az ENSZ egészségügyi szervezetének ajánlását.

Kánikulában általában 23-24 fokra hűtik vissza az irodákat és a lakásokat, pedig az orvosok szerint legfeljebb 5 fok különbség az egészséges a benti és a kinti hőmérséklet között. Az elmúlt napokban az utcán 35-37 fokot is mértek, vagyis legalább kétszerese volt az eltérés az ajánlottnak. A Tisztiorvosi Szolgálathoz már megérkeztek az első hírek tüsszögésről, köhögésről, fájdalomról.

Páldy Anna, az ÁNTSZ - Országos Környezetegészségügyi Intézetének igazgatóhelyettese az RTL Híradónak elmondta: ízületi fájdalmakról, nyak-, hát- vagy térdfájdalmakról tud, de ezen kívül a lehűtött nyálkahártyán keresztül a légúti baktériumok és vírusok is könnyebben bejuthatnak.

Az orvosok mindig felhívják a figyelmet, hogy évente egyszer, a szezon elején ki kell tisztítani a légkondícionálókat, különben baktériumfertőzésre is lehet számítani. Hogy ezt hányan tették meg, egyelőre arra következtetni sem lehet. Az elmúlt egy hétben, aki csak tudta, bekapcsolta a klímát.”

Transzcendentális tanulság: ne az érzékeknek higgy, hanem a józan eszednek. 

 

Mantra a Hegyalján

2010.07.22. 04:00

Ismét Lehoczki László barátom jóvoltából ott lehetsz egy kicsit egy Mantra koncerten.

Most a fergeteges hangulatú Hegyaljain rögzítette az új lemez címadó dalát, az „Akarom látni”-t.

Remélem a koncert vége is megvan neki, mert az volt a legdurvább.

H.G. Aindra prabhu eltávozott

2010.07.21. 05:00

Már majdnem minden bhakta oldal megemlítette a szomorú hírt.
Én csak most tudok írni Róla.

Nem tudom felmérni a nagyságát, helyzetét, csak egy dolgot tudok tenni: nagyon nagy köszönetet mondani.

Személyesen is volt szerencsém részt venni a bhajanjain 1996-ban és 2000-ben, amikor Vindávanaban voltam. Csak távolról csodáltam.

A legnagyobb hálával a személyes találkozást jóval megelőző hangfelvételeiért tartozom Neki.

Ahogy korábban említettem a 90-es évek elején a bhajan a bhakták csekély tudása miatt nem volt egy zenei élmény. Amikor azt mondták, hogy ebből ered minden dallam és ez vár ránk a lelkivilágban, megrettentem.

Már kezdtem beletörődni, hogy ez már csak ilyen, amikor eljutottak hozzám Aindra prabhu kazettái. Az odaadás és a lelki értékek mellett olyan változatos, csodaszép zenei világot tárt fel előttem, amit végtelenségig lehetett hallgatni.

Az akkori (és mostani) nagyon szennyes személyemnek ez mindent jelentett.

Nem csodálom, hogy hiányzott Fentről és mennie kellett.
Nekem is hiányozni fog…

Írtam pár napja, hogy vicces a bhakták naptárjában ez az esemény.

Ha nem érted miért, nézd meg az alábbi videót, amit az index csinált.
Nincs benne semmi túlzás: ilyen.

Érdekesség még, hogy mutatják a bhakták bhajanozását, ill. Gunagrahi prabhu is mond egy pár szót.

(ha érzékeny vagy a trágár beszédre, kevéssé öltözött hölgyekre, stb., akkor hagyd ki, ne nézd meg, mert van benne)

„…Krisna nem szereti a lusta embereket. A lustaság az tudatlanság jellemzője, aminek semmi keresni valója a transzcendensben. Krisna a szorgalmas embereket szereti. Amikor Krisna látja, hogy szorgalmasak vagyunk, és nem várunk el semmit alaptalanul – mindig csak kérünk… ez nem csak Indiában történi, mindenki mondja: - add a kegyed! Ez mit jelent? Senki sem tudja. - Csak teljesítsd a vágyaimat, anélkül, hogy nekem valamit kellene tennem. Ez a fajta kegy nem létezik.

Sivarama MaharajaAmikor ez emberek valamit szeretnének, akkor nekik is kell lemondást végezniük, és ha valami lelki dogot szeretnénk, akkor is erre van szükség. Erre mindig jó emlékezni: Krisna nem szereti a lusta embereket. A Krisna könyvben sehol sincs olyan, hogy valaki csak ült egy fa alatt és nem tett semmit. Olvashatjuk, hogy mindenki tesz valamit.

Sőt, még Krisna is mindig végzi a kötelességét. Krisna azt mondja, hogy még Ő is dolgozik, annak ellenére, hogy nincs kötelessége. Mert ha Ő nem dolgozna, akkor mindenki követné az Ő példáját. De Krisna dolgozik. Amikor kimegy reggel, akkor a teheneket viszi, és ez minden nap történik – örökké volt örökké lesz. Örökké dolgozik – nincs nyugdíj.

Nekünk is kell dolgozni, ezt Krisna szereti. Egy megfelelő hangulatban dolgozunk, és elvárja, hogy a transzcendentalisták is dolgozzanak. Rúpa Gosvámi nagyon sokat dogozott miniszterelnökként, de ezek után elment Vrindávanában, könyveket írt, eltárta a szenthelyeket. Télen nyáron, hidegben melegben Vrindávanában élt, templomot építtetett, prédikált, tanítványokat fogadott el…”

Sríla Sivaráma Svámi Mahrája leckéje (részlet)
(2007 12. 26 NVD. CC. ML. 19. 135)

süti beállítások módosítása