Pár hete átküldött nekem Kisora prabhu egy videót, ami aztán mindkettőnknek nagyon tetszet udvariasan vártam, hogy felrakja az oldalára, de nem tette meg, ezért most én nem hagyom ki.

Ez egy Japánban zajló ninjutsu edzés, aminek több érdekessége van:

- Japánoknak tartja egy nyugati
- a résztvevők nagyrészt nem fiatalok, ami komoly biztatás, hogy sose késő elkezdeni
- a bácsi a háttérben különösen kedves
- Japánban se mindenki Bruce Lee, ők se nuncsakuval születnek
- behallatszik és néha látszanak is a gyerekek, akik ott játszanak, így nagyon családias hangulata
- ezt hangulatot még fokozza az aláfestőzene

Ezek voltak az én érzéseim.

Írd meg te is a benyomásodat!

A kisfiú megkérdi az anyukájától:
- Anyu, ugye Isten adja meg a napi kenyerünket?
- Igen, kisfiam.
- És anyu, ugye a Jézuska hozza a játékokat?
- Igen, kisfiam.
- És anyu, akkor Apu mi a francot csinál egész nap? :))

- Kisfiam, miért nem mész játszani a Pistikével?
- Jaj, anya, te szeretnél játszani egy olyan gyerekkel, aki trágár, bunkó,
hazudós, lopós és mocskos?
- Nem.
- Pistike sem...

Az alábbi kutatás persze nem Magyarországon készült, de nem lennék meglepődve, ha nálunk is ilyen eredmény jönne ki.

Az, hogy az emberek leszoktak az olvasásról nem meglepetés, személyesen is tapasztaltam. A 90-es évek elején, amikor először próbálkoztam az utcai könyvosztással még volt esély. Az emberek kezébe nyomtuk a könyvet és megpróbáltuk felkelteni az érdeklődését a téma iránt.

Manapság a legtöbben szabályosan menekülnek a könyvek láttán, mint az ördög a Bibliától (talán pont ezért?). De a könyvesboltok is panaszkodnak. Kevés dolgot tudnak eladni, és azok se nagy műremekek.

A modernkori médiák kicsit olyanok, mint a pempős étel. Szám szerint megvan benne minden, de ha csak azt eszed akkor egy csomó problémád lesz. Például elgyengülnek, és kiesnek a fogaid, mert nem használod. Először jó ötletnek tűnik, de mi van, ha egyszer eltűnik a pempő?  Nincs fogad, hogy tudsz így rágni? Most már kénytelen vagy pempőt enni. Jó áron…

Szóval használd a fogad és az intelligenciád, mert úgy fogsz járni, mint a brit tinik:

„Jean Gross, a kormány gyermekkori nyelvfejlesztési főtanácsadója a The Sunday Times jelentése szerint kimutatta, hogy a brit tinik - jóllehet valójában legalább 40-50 ezer szót ismernek - a napi beszédben egy mindössze 800 szóból álló készletet használnak.

Gross szerint a helyzet odáig fajult, hogy a mai tinédzsereknek segítséget kell adni az elektronikus szöveges üzenetek és a sikeres életvitelhez szükséges formális nyelvhasználat közötti különbség megértéséhez, mert "800 szavas szókinccsel senki nem fog munkához jutni".

Szakértők még a külföldieknek is minimum ezer szó ismeretét ajánlják az angol nyelv legalább alapszíntű megértéséhez.

Mások ugyanakkor nem látják ennyire borúsan a helyzetet. David Crystal, a walesi Bangor egyetemének tiszteletbeli nyelvészprofesszora a vezető vasárnapi brit lapnak azt mondta: sok szakember alábecsüli a tinédzserek szókincsének kiterjedtségét és összetettségét. Crystal szerint a gyerekek nagyon is változatos szókészlet használnak "mindarra, amiről ők akarnak beszélni", csak a kutatóknak vajmi kevés fogalmuk van e speciális szókészlet összetételéről. Valójában arról van szó, hogy egyeseknek nem tetszik, ha a fiataloknak például "van egy jó szókincsük a hip-hopra, de nincs a politikára" - tette hozzá.”

2001-ben a pestimrei Gopál központban egy érdekes eset történt.

Az asztalnál ülő korunkbéli arc látva a „Mantra” plakátot és cd-ket megkérdezte az egyik bhaktát, hogy a helynek van valami köze a zenekarhoz. „Persze, majdnem mindenki itt van” hangzott a válasz. „Én szeretném a következő borítójukat megcsinálni” mondta ő.

Teljes döbbenet. Szóltak nekem. Így ismerkedtünk meg Dénessel, aki aztán majdnem minden azután következő grafikai anyagunkat, sőt néhány klipünket is készítette.

Az első munkáját itt láthatjátok most először (és utoljára :). Nem tudtuk eldönteni, hogy sírjunk, vagy röhögjünk. Azt láttuk, hogy a srác jól bánik a photoshop-al, de hogy ez legyen egy Mantra-borító?!

Beültem a kocsiba, lementem Kecskemétre, ahol egy kis faházban lakott, és két nap alatt összeraktuk az „Életről életre”teljes booklet-jét.

A benne található zseniális képeket is ő készítette a Tankcsapda-turnén.

Feladvány: ki van a borítón?

Pár napja találtam ezt a szuper videót, ami Srila Prabhubhupada 1974-es Franciaországi látogatásáról készült.

Nagyon jó minőségű a felvétel és nagyon barátságos a nem túl nagy templom-közösség.

Persze a fő érdekesség Srila Prabhupada és a többi számomra ismeretlen bhakta mellett a Magyarországra is gyakorta ellátogató Indradyumna Maharaja. Igen, ő az, még fehérben és ő vezeti az összes kirtant, ahogy a most is.

Nagyon fiatal a felvétel idején, de olyan jó látni, hogy van valaki, aki szinte semmit se változik 36 év alatt. Néha a bhakták 5-10-15 év után „megöregednek”, „megfáradnak”, elveszítik a lekesedésüket.

Hát ő nem ilyen.

Mivel ő a feleségem lelki tanítómestere sok kegyben van része a kis családunknak, ahogy már korábban írtam.
Itt egy eddig nem publikált kép, amikor a kicsi Szubál fülébe súgja a Maha-mantrát.

Szerencsés ez a kis kölyök, mi nem így kezdtük az életet…  

„Hiszem, hogy ezek az elvek az emberi természet részei, és hogy maga az Úr, mindnyájunk Teremtője és Atyja alkotta meg azokat, mint ahogy lelkiismeretünk forrását is. Hiszem, hogy az ember annyira képes betölteni a saját feladatát, amennyire engedelmeskedik ennek az isteni eredetű lelkiismeretnek; ugyanakkor minél inkább elfordul tőle, annál inkább visszasüllyed az állati lét szintjére.”

A fenti idézet nem valamelyik Szentírásból származik, hanem a képen látható könyvből. Ezek a szerző zárószavai és személyes nézetei. Mivel igen vallásos személy, ez nem meglepő.

Szóval ez nem egy szokásos manager-tréning könyv, ami a gyors siker titkát árulja el "csak nekünk". Ez saját jellemünk megismerését, javítását szolgálhatja nagy sikerrel.

Erre mindenkinek szüksége van. Hiába vagy (vagy gondolod magad) transzcendentalistának, ha nem tudod, vagy nem alkalmazod a KRESZ szabályokat, nagy bajba kerülsz. Az élet is ilyen.

Olyan sok mindent lehetne írni róla, de a legegyszerűbb, ha elolvasod. Vannak tanfolyamok és tréningek is, amit az ISKCON vezetők is elvégeztek, felismerve ennek a fontosságát. Amikor 5-6 éve felfedeztem én is, rákérdeztem Sivarama Maharajanál, hogy mi a véleménye, dicsérte és ajánlotta.

Most én is ezt teszem.

"Nagyon sok esetben a bhaktákat az anyuk, apjuk, testvéreik, nagybácsijuk és gyerekeik, mindenki nagyon szereti az anyagi családjukban. De amikor krízis helyzet van az életükben, akkor több támogatást, több törődést és több barátságot kap a bhaktáktól, mint bármikor a családjuktól. Bármi történhet ezek után az életben, hova mennének máshova? A bhakták közössége lesz az igazi családja. Egy életre. Annyi példa van erre.

Mint vezetőknek nagyon kell törekednünk arra, hogy ezt a minőségű életet adjuk, teljesen a középpontba helyezve Krisnát, és a bhaktit Krisna és Radharani felé. Minden vezetőnknek közösségünkben, bármilyen szinten is van, az a fő felelőssége, hogy eszköze legyen a Guru, Prabhupada és Radharani szeretetének.
Nekünk csak eszköznek kell lenni az Ő bhakták iránti szeretetüknek.

Hogyha nekünk megvan ez a vágyunk, akkor Krisna feltárja előttünk az összes technikát. Jöhet tőlünk, a saját elméteken át, másoktól. Krisna megmutatja és tudni fogod, hogy hogyan használd.

Minden amit láttok (mi nem vagyunk nagyon hozzáértők, nagyon sok hiányosságunk van), bármi kis jó dolog történik itt a Vaisnavák szolgálatában, az abból a mély, őszinte vágyból születik, hogy egy nagyon magas minőségű családi tapasztalata legyen a bhaktáknak.

Nem számít, hogy mennyire próbálod a teheneket boldoggá tenni, akkor is néha megrúgnak. Olvastam a Krisna Könyvben, hogy a tehénpásztor fiúknak volt egy kötelük, amivel meg tudták kötni a tehenek lábát fejés közben. Volt egy tehén, amelyik nagyon rugdosós volt. Nem is a vödröt vette célba, hanem engem. Mindig rugdosott. Ha nem talált el engem akkor a vödörbe tette a lábát.

Amikor a Krisna Könyvet olvastam, azt gondoltam, hogy akkor ez a megoldás: a tehénpásztorfiúknál is mindig volt kötél, hogy meg tudják kötni a lábukat, hogy ne tudjanak rúgni. Szereztem kötelet és nagyon finoman megkötöztem a lábukat. Amikor az egyik lábával rúgni próbált, nem tudta felemelni. Akkor azt gondoltam, hogy „Óh,  megoldottam a problémát”. De utána két lábbal rúgott és rám esett. És egy nagy amerikai tehén volt, nem kicsi keleti fajta. Mivel össze voltak kötve a lába felállni sem tudott én meg ott voltam alatta és nem tudtam kimászni. Nagyon nehéz volt és ropogtak a csontjaim. Senki nem volt a közelben. Nagyon dühös volt rám. elkezdtem énekelni a szent Nevet és valahogy ki tudtam mászni alóla. Kikötöztem a lábait. Ekkor jöttem rá arra, hogy követnünk kell a tehénpásztorfiúk lábnyomait, de nem utánozhatjuk őket.

Olyan sok mindent tanulhatunk az emberi természetről, amikor tehenekről gondoskodunk. Az egyik legfontosabb dolog az az, hogy ha a tehenek érzik a szeretetet és a menedéket, akkor teljesen boldogok lesznek. Amikor a bhakták érzik a Krisna-tudatban a szeretetet, a menedéket és az igazi törődést egy életen át, akkor könnyű nekik elkötelezetté válni és meghódolni.

Nem tudsz kényszeríteni valakit a meghódolásra, csak inspirálni. Az igazi meghódolásra. És meghódolás nélkül nem érheted el Krisnát.
Nektek minden lehetséges módon segíteni kell a bhaktáknak, hogy elérjék Krisnát.

Ez volt egy pár gondolatom. Szeretném megköszönni, hogy eljöttetek."

folytatódik