Itt egy lecke tőlem 2008-ból. Meglepően aktuális, érdemes meghallgatni.
Innen tudod letölteni, vagy meghallgatni:

"A nagy bölcs, Maitreya így folytatta: Prithu király ambróziás szavainak alázatossága nagy örömet okozott a dalnokoknak. A legkiválóbb imákkal tovább magasztalták a királyt, ahogyan a nagy bölcsektől tanulták.

      MAGYARÁZAT:   A muni-codita szó azokra az utasításokra utal, amelyeket a nagy bölcsek és szentek adnak. Noha Prithu Maharaját még csak most ültették a királyi trónra, s még nem nyilvánította ki isteni tulajdonságait, a dalnokok, a suta, a magadha és a vandi a nagy bölcsek és a tanult brahmanák utasításai alapján megértették, hogy Prithu király valójában Isten inkarnációja. Isten inkarnációit a hiteles személyek tanítása segítségével kell felismernünk. Nem teremthetünk Istent a saját elképzelésünk alapján. Ahogy Narottama dasa Thakura mondta, sadhu-sastra-guru: az embernek minden lelki kérdést a szentek, az írások és a lelki tanítómester utasításainak megfelelően kell szemlélnie. A lelki tanítómester az, aki követi elődjei, a sadhuk, azaz szentek utasításait. Egy hiteles lelki tanítómester nem mond semmi olyat, amiről a hiteles szentírások nem tesznek említést. A közönséges embereknek követniük kell a sadhu, a sastra és a guru utasításait. A sastra kijelentései és egy hiteles sadhu vagy guru szavai nem különbözhetnek egymástól.Prithu Maharaja és a 4 kumara
      A dalnokok, a suta és a magadha jól tudták, hogy Prithu király az Istenség Személyiségének egyik inkarnációja. Noha a király elhárította dicsőítő szavaikat, mert isteni tulajdonságait még nem nyilvánította ki, a dalnokok nem hagyták abba magasztalását, sőt nagyon elégedettek voltak a királlyal, aki annak ellenére, hogy Isten inkarnációja volt, ilyen alázatosan és kedvesen bánt a bhaktákkal. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyeznünk, hogy korábban (4.15.21) már elmondtuk: amikor Prithu király a dalnokokhoz beszélt, mosolygott és derűs hangulatban volt. Meg kell tanulnunk az Úrtól vagy inkarnációjától, hogyan legyünk kedvesek és alázatosak. A király viselkedése nagy örömet okozott a dalnokoknak, akik éppen ezért folytatták magasztalását, s még a király eljövendő tetteit is megjósolták, ahogy a sadhuk és bölcsek tanították nekik."

Srimad Bhagavatam 4. ének. 16. fejezet 1. vers

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr485142343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása