Kérdés: Prabhupada világossá tette, hogy a megfelelő EMBERI tulajdonságok nélkül esély sincs arra, hogy az ember vaisnava legyen.
Valamiért viszont a mindannyiunknál kétségkívül jelen levő emberi hiányosságokkal nem szeretünk foglalkozni.
"Á, japázzál még egy kört, az odaadó szolgálat automatikusan megtisztít."
Valóban.
Az odaadó szolgálat!:)
Én azt hiszem, hogy mi egyenlőre inkább próbálgatjuk a szárnyainkat, és közben emberileg gyakran csúnyán leszereplünk, főleg magunk előtt.
Mi lehet szerinted annak az oka, hogy ezzel (legalább is ahogyan én látom), nem nagyon törődik senki?
Én úgy gondolom, hogy egy szépen kivasalt cadar lehet valóban nagyon védikus és szép, de teszem azt, ahogy néha bánunk egymással, az mindenképpen okot adhat arra, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk ezekre a problémákra, illetve az orvoslásukra.

Válasz: Először. Kicsit óvatosabban ezzel a „Prabhupada ezt mondta, meg azt mondta” dologgal. Általában akik alaposan tanulmányozták ezt a témát (Sokszor olvasták/tanulták a könyveit, leveleit, beszélgetéseket, stb.) azok nem tesznek ilyen bátor kijelentéseket.
Inkább „ahogy én megértettem” találóbb és szerényebb is.

bhaktaA kérdés/kijelentés fő részéről azt gondolom, hogy igen is sokat tesznek ezért a bhakták. Az alapvető vaisnava kultúra, mely tartalmazza az öltözködéstől az étkezésen át sok mindent, de még a szabályok oktatása is ott van a kezdetektől. 
És működik a Krisna-tudat. Nekem nagyon sok hitet adott az, hogy láttam ahogy a régi barátaim emberileg is mennyivel jobba lettek. Ezt írja a Bhagavad-gíta:

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Félelemnélküliség, a lét megtisztítása, a lelki tudás művelése, adományozás, önfegyelmezés, áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszaknélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség minden élőlény iránt, mentesség a mohóságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól — óh, Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői.” Bg.16. fejezet 1-3 vers

És ez a magyarázat vége:
A felsorolt huszonhat tulajdonság mindegyike transzcendentális. Mindenkinek annak megfelelően kell elsajátítania ezeket a jellemvonásokat, hogy melyik társadalmi illetve tevékenység szerinti rend tagja. Ennek az a magyarázata, hogy noha az anyagi létfeltételek sok szenvedést okoznak, ha az emberek minden csoportja a folytonos gyakorlás révén szert tesz e tulajdonságokra, akkor fokozatosan mindenki a transzcendentális megvalósítás legmagasabb szintjére emelkedhet.”

Persze tudom, hogy te mire gondolsz, hisz sok év alatt nekem majdnem minden időm erre ment el. Filozófiai kérdéseket minimális százalékban tettek fel. És ez nem szerencsés.

Egy személyes beszélgetésen Sivarama Maharaja mondta nekem, hogy elképesztő elvárások vannak a lelki tanítómesterek, templom presidentek és más vezetők felé. Eredetileg nekik transzcendentális tudást és lehetőséget kell adniuk az odaadó szolgálatra. Semmi mást. Az összes többinek a családokban kellene megtörténnie. De mivel ez nincs, így bennük keresik az apát, az anyát, a barátot, a pszichológust, a házassági- és pénzügyi tanácsadót, és még ki tudja mit.

Higgyétek el, tudom miről beszélek.

Egy jó hírem viszont van: ennek az oldalnak az egyik fő célja pont ez. Nem azért van a fejlécen a képem, meg a nevem, mert ekkora egóm van, hanem mert azt akarom megmutatni személyes példámon keresztül, hogy hogyan lehet gyakorolni a Bhakti-jógát mint egy ember. Azért van itt ennyi cikk és idézet is máshonnan, nem csak a Szentírásokból.

Hogy ez mennyire sikerül, azt majd Ti, és az idő dönti el.

A bejegyzés trackback címe:

https://bhaktijogi.blog.hu/api/trackback/id/tr145142339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása